2014. február 6., csütörtök

Fél év számokban


Annak ellenére, hogy a munkám során nagyon sokszor gyártottam mindenféle riportokat, kimutatásokat, számoltunk bevételt és profitot, terveztünk rövid-és hosszútávra, költségeket elemeztünk és megtérülést kalkuláltunk, itt a saját kis naplómból ez eddig még kimaradt. 

Na, ez nem jlenti azt, hogy nem követtük volna a pénzügyek alakulását, csak az elemzések maradtak el innen a blogról.
Az alábbi számok persze egyediek, mint minden családé. Talán segít picit abban, hogy a tervezéskor feltételezett számokat a valósághoz igazítsa.

Mostmár több, mint fél éve dolgozom én is, úh az első olyan 6 hónapos időszak van mögöttünk, amikor mindketten dolgozunk, és beálltunk egy szintre bevétel-kiadás terén.
Így aktuálisan erre a fél évre visszamenőleg néztem át a számokat 2013 Aug. 1-je és 2014 Jan. 31-e közötti időszakra vetítve.

Próbáltam a tételes kiadásokat nagyobb csoportokba rendezni, hogy értelmezhető méretű szeletek keletkezzenek ezen a tortán,
így az autók (cars) alatt értendő minden, ami ahhoz kapcsolódik, biztosítások, tankolás, rego (helyi fizetendő a kocsik után) es a második autó ára is.

Ugyanígy a health (egészség) fedi az orvoslátogatások, gyógyszerek és a magán egészségbiztosítás költségét is.

Itt láthatjátok, hogy a total költseghez képest milyen nagyságrendet képviselt náunk egy-egy csoport:

cars 13.1%
childcare 21.8%
clothes 0.4%
commuting 0.6%
food 17.0%
general purchase 5.1%
health 4.8%
overheads 3.6%
rent 20.6%
telephone/internet 1.9%
other 11.1%

Hát igen, a childcare a legnagyobb tétel. Pont nemrég volt a Facebook csoportban (a magyar anyukák Ausztráliában) szó a childcare-ekről, és bizony ott láttam, hogy az itteni napidíjak még jóval alatta vannak pl a Melbourne-ieknek. Azt konkrét számokkal írták, hogy átlagban $120 dolllár körül mozog ott (nálunk $80/nap).Mivel nem vagyunk állandó lakosok egyelőre erre kedvezményt sem kapunk. PR-ok mást fizetnek érte.

A második kettő a lakhatás és a kaja, nem meglepő, sem az arányuk, sem a heti költségük, amit kitesznek. Mindkettő drága mulatság a maga módján, de abszolút kényelmesen kitermelhető. És hát ugye ez aztán végképp ahány ház annyi szokás,h ki mit es mennyit eszik. Ebben csak olyan takarékoskodás van, h ha valahol látom akciósan, amit szeretnék amúgy is, akkor ott veszem (ha eljutok), de egyébként ez nem egy visszafogott vásárlási szint. Kb azt eszünk/főzünk, amit megkívánunk.

A rezsi nem eget rengető a többi tételhez késpest, es az otherben van minden más, kirándulások, fodrász, ikea, könyvek stb.

A ruha sor (clothes) az egyelőre nálunk nagyon alacsony szinten áll, még a hozott dolgokból elvagyunk továbbra is, hála a komoly mennyiségű és minőségű hazai készleteinknek. Ugye, h nem is volt fölösleges három embernek elegendő ruhatárat fenntartanom? :)) Ugyanakkor mostanság kezdem érzékelni, h lassan ezek is elhasználódnak, úgyhogy szükség lesz helyi beszerzésre is. 

Persze mindezek a nagyságrendek abban a pillanatban válnak igazán beszédessé, ha kiderül, hogy mit takar a mindösszesen sor, hisz nagyon nem mindegy, hogy fél év az tízezer dollárba, vagy százezerbe kerül 
Nálunk egyikbe sem, mert épp a kettő között állt meg félúton :) Innen már aki akarja könnyen számszerűsitheti ezt a modellt.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...