2015. július 30., csütörtök

a merfoldkovek csak ugy sorakoznak


A dobozok pakolgatasa kozben Laca kezebe akadt a babanaplo, amit talan meg a korhazban vettem, h abba aztan majd minden mozdulatot feljegyzek amit Bendzso vegrehajt. Mikor merre pillant, ul, all eszik fogak es soreolhatnam. Az elso evet massal nem is nagyon lehetne tolteni, mint statuszolassal, h "hol tart" a gyerek.
Persze nem igy lett, mondta is az uram, h na ebbe se kerult sok minden kajan mosollyal az arcan.
Az a konyv mar ugy is marad de a blog talan segit digutalisan megtartani  par mozzanatot az elmult evekbol (es az elkovetkezokbol) (es ezzel tettem is egy vallalast arra, h a szandek meg mindig el es eber, hogy ne vigyem pusztulasba ezt a blogot :).

Julius kozepe-vege  Magayrorszagon a nyari szunet csucsa, addig itt a teli szunet 2-3 hete (iskolaja valogatja). A Westie-ben 3 het volt plusz egy nap, igy julius 21-en reggel Beni hivatalosan is elkezdte az iskolat. Legalabbis mondjuk ugy, hogy az iskola falai kozott van, az iskola egyenruhajaba oltozik, de az elfoglaltasaik meg valahol az ovoda es iskola kozott vannak (bar itt ugye alapvetoen is mas a teljes iskolarendszer).
Szoval maradjunk annal, hogy iskolas lett, mert ausztral mercevel merve az, megpedig a transition class (atmeneti  osztalyban kezdtunk). Ok a legkisebb iskolasok, szamukra volt evkozben is lehetoseg a csatlakozasra, hogy a kovetkezo honapokban megtanuljanak mindent az iskolai eletrol, ami segiti oket majd januartol, amikor kezdik a reception osztalyt (nulladik osztaly fele).

Ez a foto az elso napon keszult, a kepen ket osztaly van egyutt, ennyien kezdtek tegnap. Ebbol a csapatbol 2 gyerek kerult be teljesen kulsoskent, azaz nem a Westmonster sajat "ovodajabol" az egyik Bence :)
Beni tanitonenije a jobb oldali fiatalabb (vicces, h mindkettot Lisa-nak hivjak. Az igazgato azt mondta erre, h mar oregszik, nehezen tud neveket megjegyezni, ugyhogy ezzel probalta egyszerusiteni ezt, hat legyen mindket trnsition class teacher Lisa. Persze csak viccelt. :) )


Bendzso kicsit kaukktojas a kepen, o a sport egyenruhaban van, mig mindenki mas a "formal"-ban.
Az oka egszeru, iskolakezdes elotti vasarnap bicajoztunk egyet es utbaejtettuk az iskolat. Tok jo jatszoterei vannak, jatszottunk, megneztuk a termet is, ahol majd az osztaly lesz, es ki volt teve az orarend. Az egyenruha tipusa az orarendtol fugg, rem egszeru. Ha van aznap torna, akkor sport egyenruha kotelezo, ha nincs akkor az inges, nyakkendos "szep" ruha.
Kedden kezdtek, orarendben ott allt a torna, hat mi sportba oltoztettuk :)

Ez a masik egyenruha, az ingre vagy pulover es / vagy zako veheto. Ez a teli szett, tavasztol mas lesz. Erdekesseg, hogy a teli egyenruha lehet hosszu nadragos (ez oke), vagy rovidnadrag hosszu zoknival...


Masfel het tavlatabol azt kell mondjam Benndzso nagyon elvezi az uj kornyezetet, biztos, h neki ez jobban fekszik, hogy es ahogy foglalkoztatjak. Porognek korulottuk, nem csak egy tanitonenivel vannak, mas tartja a tornat, mas a jogat (na ja, joga is van..:), mas a muveszetet, a hittant (nem pontosan az, de nevezzuk igy) a zenet. Konyvtarba is mennek, mar kolcsonzott is egy konyvet, buszken hozta haza, azota minden este az az egyik amit elolvasunk alvas elott a masik szokasos (es tobbnyire magayar) mellett.
Nagyon szinesek a napjaik, es bar nyilvan toredeket sem tudjuk mindannak ami tortenik veluk, bar meglepoen kozlekeny a gyermek idonkent, ha kedve van :)

Van egy nagyon jo dolog, share-nek hivjak. Minden heten mas a tema, es a het minden napjara be vannak osztva a gyerekek, h ki osztja meg aznap az adott temaval kapcsolatban amit hozott. A heten hangszerek volt a tema, Beni napja a csuotortok ket masik kisfiuval, uh ma vitte a jatekgitarjat is magaval :) Lesz amikor kedvenc meset, verset, vagy konyvet kell vinni, minden heten mas tema.


2015. július 20., hétfő

Kepes hazi beszamolo


Igazi batorsag kell ahhoz, h az alabbi kepeket postoljam, mert nem epp a lakberendezesi magazinok vilagabl valok , sokkal inkabb olyanok, ami egy eleg frissen bekoltzott hazrol keszultek, annak minden kaotikus elemevel egyutt. (es meg igy sem fotoztam garazst, amiben ott sorakoznak a masodszor is kivaloan hasznalt Crown-os dobozok, be kell vallanom jol birjak, es jo szolgalatot tettek ismet, bar mostanra kezd mar a latvanyuk is reflex-szeruen sokkos alapotba hozni :))) vagy az Ikeas doboz-halom a nappaliban, ami Bencenek kivalo bujo haziko, nekem meg egy romhalmaz csupan (minden viszonyitas kerdese), de a szelektiv hulladekot csak kethetente viszik, es bar daraboljuk oket boszen minel kisebbekre, h sok ferjen egszerre a kukaba, megis alig fogynak ... :(
Mindezektol elvonatkoztatva talan ad egy altalanos kepet az uj lakrol az alabbi par foto.
Mi szeretjuk :)

Kivulrol egy reszlet


 Mindket auto siman elfer a kocsibeallon, na ez nagyon jo. A garazs hivatalosan 1 autos, de kb 2x akkora mint az elozo volt, uh ha majd egy auto is all be, minden masnak is bovet jut hely, mint polcok a szerszamoknak, biciklik, dobozok es eztra ez+az :)


Bent vagyunk, bejarati ajto es masodik nappali bejarata.
Vegre a halkoszobank nem utcafrontra nez arra most itt van ez a lounge (valamifele fogado szoba, ahova leulhet az a vendeg, akikt nem akarsz a csaladi reszbe bevinni hatra vegig az egesz hazon),



Bejarati ajto es folyoso. Itt is van folyoso, de sokkal szelesebb, mint a masik volt, ez az egesz hazra igaz.




 Halo 1 - a mienk a gardrobbal es a halohoz jaro furdovel



Halo 2 - Bence szobaja
 Halo 3 - vendegeknek


Furdo, Wc, mosokonyhat nem fotoztam, mindharom kulon van :)

Family vagy living area itt igy hivjak ezt a reszt, ahol a konyha etkezo + nappali van egyutt. Nem hiaba ez a neve, valoban itt toltjuk az ido nagy reszet, itt zajlik a csaladi egyutt levesek joresze, vagy majdkint, ami innen nyilik.

Hatalmas pultom van a konyhaban, ami ha egyszer ures lesz meg jobban fogom szeretni :)


konyha masik fele, sok -sok taroloval, sarokban kamra plafonog polcozva.


Nappali resz, na ez meg nagyon kezdetleges, a kanape es a tv van kb a helyen, semmi mas.


Outdoor area -  kert es hatso terasz, vagy valami hasonlo neve lehetne. Hat ez nagyon jo lesz ha mar hasznalhatjuk is, mert melegebb lesz az ido. Fedett hatso resz, a haz folytatasakent, utana fuves es nemi noveny. Na erre a kertre mondjak iytt h low maintenance (azaz konnyen karbantarthato), h miert? Mert a fu nem valodi... Ez Lacanak akkor csillagos otos volt a haz megtekintesekor, h azt els em tudom mondani. A funyiras folyton nyug volt  a masik helyen, na ez itt megoldva, elol nincs fu, hatulk meg olyan, van, amit nem kell nyirni :)


Az a feket kotr a fu kozepen a trambilin lesz, ha ujra osszerakjuk :)



 Hat igy allunk :)


2015. július 17., péntek

moving out - moving in

Ketseg nem fer hozza, hogy remenytelenul le vagyok maradva mindazzal, ami ide kivankozna.
Mar probat sem teszek az esemenyek potlasaval, csak kihasznalom, hogy talan most van ra kis idom, hogy irjak ide.

Eleg esemenydus hetek vannak mogottunk, nem mondanam, hogy a langyos iszapban uldogelnenk, na de igy van ez jol.
Talan a legnagyobb valtozas, hogy elkoltoztunk a korabbi hazbol.
Ez bar eleg gyorsan lezajlott az uj lak megtalalasatol szamitva a masik kulcsainak atadasaig, eppen ezert eleg tomeny is volt.

Nagyon magasztos eszmek nincsenek, amit a miert utan sorolhatnek, par hetkoznapi dolog mozgatta. Egyreszt amiota iskolavalasztas teriteken volt nalunk, azota parhuzamosan tema volt az is, h amiatt lehet, h mozdulnunk kell, ha nem is muszaj, de lehet, h erdemes volna. Mivel mindketten dolgozunk full time "normal" business orakban, ez ket pont a haztol, a lakni valahol es az iskola a masik ketto. Ezt a negyest ugy szervezni, hogy mindig mindenhol idoben ott legyunk, ahol eppen lennunk kell, az nem lehetetlen, de azert sakkozos jatek.
Igy aztan en mar nezelodtem egy ideje hol nagyobb hol kisebb elszantsaggal, de igazabol sosem porogtunk nagyon ra, volt is meg idonk.

A masik motivacios tenyezo az ugynokseg reszerol erkezett, tortent ugyanis, hogy valamikor ev elejen ugy ugynok vette kezelesbe a hazat amiben laktunk. Addig is kb 3 havonta jottek inspection-re (a hazat megnezni, h milyen allapotban van), de mindig kb 5 percig tartott (parszor meg otthon voltunk az elejen, mikor jottek) es lattak, h minden oke, viszlat mentek is, semmi report, mi fizettunk, ok meg beken hagytak.

Na, az uj maca (egy igazi ozzi koca, mar bocsanat) az elso latogatasa utan irt egy email, fotokkal, h mi az ami nem franko szerinte.
Jujj, nagyon kiutotte nalam a biztositekot, mert bar nyilvan nem volt 1000%-os a haz sosem, de abszolut rendezett karbantartott kornyezetben voltunk mindig is, sok munka ide vagy oda. Erre irogat, h a suto ajtajan vannak pottyok (mindig is voltak), es h a kertben hatul a fu nem eleg zold. Na ez teny, akkor januar vegen olyan 40 napnyi szarazsag volt mogottunk, es bizony azt a csak messzirol funek latszo valamit mi csak hetvegen locsoltuk (akkor is a gyumolcsfakat inkabb, amik a kertben voltak) de a viz a berlo koltsege, uh vallaltan nem pazaroltuk ra sem a penzt sem az energiat, tudva, h ha jon az oszi teli szezon, ugyis olyan zold  lesz, mint egy tokeletes angolkert parkja...

A harmadik hatalmas "vetsegunk" az volt, h az akkor frissen vasarolt bicikliket a harmadik haloszobaban talalta. A bicajok meg zsir ujak voltak, szo szerint es mivel a garazsban egy nagyobb aterendezes kellett volna ahhoz, h oda tegyuk, hat atmenetileg betettuk a szobaba, ahol a MI szonyegunkon alltak a MI szekrenyunknek tamasztva. uh nem tudom mi a banat baja volt vele. Ezt aztan olyan hangvetelben emlitette fel, mintha legalabbis 8 lyukat vertunk volna afalba, es arra aggatuk volna a saros bcajokat. Es bizony ujra kell jonnie 4 heten belul, h megnezze javult e a helyzet.
Nalam ott tort el a bizalmi kapocs, oke, ha te ugy, en is ugy, akkor kereses folytatodik, aztan te meg babam latogassad majd a retkes ...-t akiket jartunkban keltunkben latunk, udvaron egig er a fu, kuka sosincs az ut szelerol behuzva, es a garazs vizipipazo szobanak volt berendezve, lattunk par ilyet...
Majusig 3x jott a hazat nezni az idiota no, uh nagyon ki voltam ra akadva, es egyre tobbet nezelodtem a weben, irtam a cimeket, es azok alapjan latogattuk a kornyekeket, h lassuk, milyen az utcakep, szomszed, stb. Ezek a spontan autozasok jok voltak arra, hogy az alkalmankent 4-5 cimbol allo listambol hamar 1-2 maradjon, pedig meg be sem tettuk  a labunkat  azokba a hazakba.

Voltunk nehany open inspection-on (ami elore meg van hirdetve es megy akit erdekel) amik szombaton voltak, mas nagyon nem johetett szoba. Hat ezek kozott is volt olyan, ahol csak lassitottunk a haz mellett, de a szomszed udvarat meglatva Laca csak a gazra lepett es mar ott sem voltunk. Csak osszeneztunk, es jott a koszonjuk, ez a haz ingyen sem kellene reakcio :)

A hirdetesekben szepen fotozott haz a valosagban korantsem lesz olyan, ez orok igazasg. tobbnyire kisebbek, es ez csak a kisebbik baj, de altalaban koszosak, lelakottak hiaba ujak meg viszonylag.

Harom fo szempontunk volt, nyilvan rosszabba semmikepp nem szandekoztunk menni, ha kicsit nagyobb az sem baj es az iskolat lottem be mint fix pont, h ahhoz akartunk a leheto legkozelebb koltozni, hogy az otthon es az iskola kozott a leheto legegyszerubben mozogjunk. A regi hazunk sem volt fenyevekre, de az idealis uj haz setatavolsagon belul volt a terveimben.

Aztan egyik szombaton 3 hazra is volt open inspection, es ketto abbol az iskola utcajahoz kepest  a kovetkezo utcaban, hu, tobb mint idealis... az elso hamar kukaba kerult, konnkretan majdnem elestunk a labunk alatt mozgo parketta -szeru valamin, ami az udvarra eso vegen mar erosen rohadt, mert beazott. Ranezesre par eves haz volt pedig...

A masodik a varoshoz kozelebb lett volna, az utca nem tetszett, es a haz is csak kompromisszumokkal. Ugyan emeletes volt, ami Muki nagy alma lett volna, de epp ezert az emelet full szonyegezett, amit kitisztitani szerintem masok utan lehetetlen, Dyson porszivo ide vagy oda...
Alapvetoen rendezett haz vot, de koszos szag volt benne, uh no.

Aztan jott a harmadik, szinten egy parittyahajitasra az iskolatol. Odaertunk, sehol egy ugynoksegi tabla, semmi. Na de jo, tuti rossz az idopont /cim, pedig ugy szerettem volna latni. A haz kivul tok jo, szomszedok sem hoarderek elso blikkre, ok varjunk kicsit.

Egyszercsak bentrol setalt ki egy neni, es tarta ki az ajtot, hu oke, megis jo helyen jarunk :) Besetaltunk, jottek masok is epp akkor, es jott az IGEN, na vegre - erzes. Tiszta, vilagos, tagas, szinte uj (tavaly epult), kivul-belul rendezett, KELL nekunk. Ezt nagyon hamar megallapitottuk, foleg az addigiak alapjan, de csak ezt latva onmagaban is.

A haz ures volt, hetfotol bekoltozheto, ez szuper.
A mi berletunk meg ugye eves volt, es augusztus masodik feleben jart volna le. Ez nem olyan szuper.

Mi is tortenik ilyenkor?

Ha valaki elobb ki akar szallni a berleti szerodesbol, mint vallalta (ilyen gyakra van, az elet mar csak ilyen, nagyon nehez egy evre tervezni, es ugy koltozni, h epp akkor legyen az uj haz elerheto, amikor a masik lejar, szoval van nemi kockazat, de nem jelentos), szoval lehet elobb is kiszallni, csak szolni kell 2-3 hettel elotte (kinek hogy szol a szerzodese), es nagyon leegszerusitve addig kell fizetni a hazat, amig uj berlot nem talanak bele. Ez rizikos, de a tapasztalat az, h persze helytol es haztol fuggoen is, de ez nagyon hamar szokott menni, nem is igazan aggodtunk emiatt. Nyilvan kiszamoltuk, h legrosszbb esetben mennyibe fajna nekunk az, h ket helyre fizetunk, es mivel az is vallalhato volt, hat megpalyaztuk ezt a masik hazat, mar masnap.

Kozben kiderult, h a neni, aki  a haznal volt a megtekinteskor, o a tulaj akik a szomszed hazban laknak, es lass csodat a westminsterben dolgozik, ahova Beni is jarni fog. Kicsi a vilag :)
Minden papirt osszeraktunk amit kernek ilyenkor, referenciakat megadtuk, stb, es izgatottan vartunk. Kedden delutan Heni baratnom irt, h most beszelt vele a neni (o volt az egyik referencia) es szerinte megkapjuk a hazat, mert nagyon pozitiv volt. Alig fel ora mulva jott az email, h megkaptuk, es idealis esetben 2 heten belul be kene koltozni. Upppsz, akkor suru ket het lesz, gondoltuk.

Onnantol mint egy filmben, csak porogtek az esemenyek, h lezarjuk a regi dolgokat, es megszervezzuk  a koltozest, pakoljunk, es persze dolgozzunk is mellete mindez csak esti/ hetvegi moka volt.

Szoltunk a "kedves" ugynoknonek, h akkor mi julius 6-aval elhagynank a bazist, intezze, amit szukseges. Innentol aztan beindult minden, meghirdette  a hazat, volt ket nyilt megtekintes is ket szombaton, es most mar utolag mondhatom, h beigazolodott, amit gondoltunk, ket het alatt ki is vettek, mar bent lakik az uj lako.

Mi julius 4-en koltoztunk at, hat nem volt egy setagalopp, a teherauto 3x fordult, pedig meggyozodesem volt, h most noncs olyan sok cuccunk. De bizony volt, ha nem is annyira sok mint anno BP-en (itt nincs padlas, oda nem lehet lomokat hordani :)) hihhihi

Igy aztan julius 4-e ota Marionban lakunk, es bar majdnem 2x akkora a garazsunk, mint volt, meg szepen meg van rakva dobozokkal. Hagyok nekik idot, h kiuruljenek, csak szepen lassan, ha mar olyan sok idot toltottem azzal, h bedobozoljak mindent, ne legyen az egesz hiabavalo :)

Beni tegnap mondta epp, hogy akkor most lakjunk itt is amig uj, es ha mar nem lesz uj, akkor menjunk egy masikba, ami uj lesz :) Jo.
Most nem erzem azt, h egyhamar szeretnek, de sosem lehet tudni, ha egszer rakap valaki az izere, egyre konnyenbb odebballni :)


Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...