2013. október 31., csütörtök

ha már halloween...


Bár számomra ez semmit sem jelent, nem "ünnep", de ettől zajos az angolszász környezet, és igazából már a magyar is. 
Tavaly épp apukámmal beszéltem telefonon, amikor bekopogott egy csapat gyerek, azt sem tudtam mi van hirtelen. Persze nem készültem semmivel, így sajnálkozva elköszöntem tőlük. 
Most betáraztunk édességgel, ha jönnek idén is, akkor már felkészülten várjuk az ünnepelni vágyó gyerekhadat, és vihetik boldogan a színes cukorkákat, csokikat.

Ijesztő smink, jelmez és tökfej nélkül egyelőre, bár a tökön gondolkodtam kicsit. Jövőre már Benivel majd nekiállunk faragni egyet, addigra ő már nyilván nyakig benne lesz ebben a témában is.

Addig is Halloween macskamódra :) 


2013. október 28., hétfő

Napi sorozat avagy kapcsolj ki

Figyelmeztetek mindenkit, aki nem vette volna észre, hogy ez a mai második bejegyzés :)

A kultúrpercek kategóriája nagyon szubjektív, és hatalmas állományt lehetne alá sorolni. Kezdhetném azzal, h vannak azok, amihez el kell hagynod a lakodat, és kimozdulva élvezhetők, lásd színház, mozi, cirkuszi mutatványok és mindenféle múzeumos megoldások.
A másik feléhez maradhatsz otthon, és ott nyitsza ablakot a vlág dolgaira.
Az első kategóriára azonnal mondhatjuk, h az az igaz, kinézed, megszervezetd, jegyet veszel, időponthoz igazodsz, és kimozdulsz. Élvezed, (vagy nem), hazamész, és elraktározol magadnak belőle valamit útravalóul. Nos, életünk bizonyára szegényesnek mondható e téren, de az effajta kimozdulások korlátosságát talán nem kell ecsetelnem. Célkeresztbe olyat veszünk, ami egy 3 évessel is nagyjából élvezhető (azaz számára is), és olyan időpontban van.Lehetne most sajnálni is ezt, de nem kell. Mi sosem tesszük, elraktározzuk magunknak lehetőségként azokra az időkre, ha majd már nem is akar velünk jönni ilyenekre. Korlát volna? Biztosan, ha egy perspektívából nézzük. Az összes többiből meg lehetőség. Minden csak nézőpont kérdése.
Na de nem is ez a mai menü.
Az otthon maradós szórakozás azért határokat jobban tudhat magának, lásd filmek, könyvek láncba fűzve.

Mit is fogysztottunk/tam az utóbbi időben?

A téli szezon elég jó felhozatalt hozott filmek tekintetében, már ami engem illet. Egyetlen idegestő dolgon kell csak túllendülni, h ha lnyomják az első évadot, akkor abbamarad egy időre... Így jártam most pár, számomra tetszetős sorozattal. Épp várom, h legyen már újra műsoron.

 A place to call home az egyik ilyen. Jövőre lesz új szezon, most forgatják... ozzi sorozat, kosztümös, a tekintetben, h az ötvenes években játszódik. Egyik kedvenc korszakom filmes témákat illetően, szóval nagyon bejövős volt. Persze szokásos témák, szerelem, acsarkodás, titkok és családi zűrzavar. Szerettem.

A másik nagy kedvencem a Mr Selfridge volt. Na igen, a név nemigen ismeretlen, London, Oxford street, helyben vagyunk. Nálam nagy favorit volt az első széria, nagyon jó volt látni hogyan alakult a divat általában, na meg hogyan próbálték az áruházakba terelni a vásárlókat a szabóságoktól, és még megannyi más dolog. London számos ok miatt a szívem csücske és a divat forrása (tudom, h Párizs, meg New York is sorban áll, nem baj), és ez is kosztümös film. Szintén nem csak kereskedelem és reklám a téma, van sok más szál is, talán ez elérhető otthon is brit gyökerei miatt.

Filmileg (szép szó?) az utolsó a Wonderland tipikus limonádé, tipikus ozzi sorozat. Sydney-ben játszódik, egy társasház lakóinak életéről szól, a ház pedig a Bondi-beach-en van. Elég tipikus, nem?

Aztán itt van Jamiie barátom, akiért igazán itt kezdtem rajongani, mert az angolszász alapanyokból és az ötleteiből nagyon jól lehet kajákat kreálni. A leklkesedéde már csak hab a tortán, és tényleg beszédhibás kicsit, amit már simán kihallok, ha nézem :)) De ez semmit sem von le a műsorai élvezhetőségéből. Legújabb sorozata a save with jamie megint zseniális alapötleten nyugszik. A korábbiak ugye arra épültek (a legújabbak), hogy hogyan főzzünk gyorsan jókat, most meg azt veszi célkeresztbe, hogy hogyan pazaroljunk legkevésbé. Vagyis, a maradékokból milyen jó dolgokat lehet kihozni, egy maradék grillcsirkét mikké transzformálhatunk pl. És milyen alapanyagokat hogyan menthetünk meg a kidobástól. Okos, egyszerű ötletek, nagyon bírom. Könyv formában is megjelent, már fenem rá a fogam :)

A Better homes and gardens (bhg) egy magazinműsor (?) nem is tudom...Kreatív ötletek vannak benne, dekorálásra, a lakás újragondolására, főzésre, kertészkedésre, kisállatok, stb. Minden amitől jobbá válhat a lakás/otthon. Jópofa ötletek, szeetem, bár nem ölök érte, ha egy-egy kimarad. Érdekessége, hogy az egyik "házigazda", aki receptekez hoz mindig, magyar származású. Ed Halmagyi. Mondjuk magyarul nem tud, de sebaj. Beni mindig azt mondja rá, h apa főz a tv-ben. Hát nem tudom,...szerintem nem épp két tojás, de a gyerekek fantáziája ugye szárnyalni képes.

Ás persze a már otthon is futott sorozatok itt sem hiányozhatnak, NCIS, NCIS Los Angeles (én csak ezt kedvelem), az új Sherlock Holmes sorozat (Elementary), és hasonlók.

Az a mondás, h a tévénézés segít a nyelvtanulásban, ezt Csabi is boncolgatta már egy posztjában a http://csumby.blogspot.com.au/ -n. Egyet kell értsek vele, nem tudok teljes mellszélességgel kiállni amellett, h ez így volna, vagy nagyon észrevétlenül zajlik a dolog. Pedig mióta itt vagyunk szerintem egyetlen magyar feliratú film sem ment a tv-n, nemhogy szinkronnal. Abszolút semmi, csak angolul, legtöbb esetben angol felirattal. Mégsem érzem azt az áttörést az agyamban, h hú, ez a fordulat innen jött, az meg onnan. Szerintem ahhoz ugyanazt a filmet kb 3x meg kéne néznem egyszer felirattal, és szótározva. Aztán felirattal szótár nélkül, aztán felirat nélkül is. Így gondolom, ha ennyi időm volna rá, élnék a lehetőséggel :) Talán úgy érezném a hatását. Így csak azt érzem, h örökre hülye maradok, és a gyerekem hamarosan maga mögött hagy.

Játszótér, mászunk épp egy pókháló formájú, kötelekből készített izén. Én tériszonyossá váltam sajna élelmedett koromra, nem mertem átmászni a tetején. Jött apa, h majd Ő. Amikor a tetején volt, Beni felnézett és megkérdezte:
Daddy, what are you doing up there? (apa,, mit csinálsz ott fent?)
Csípőből, angolul. Spontán helyzetekben azt kapja elő. Ennyi.







Egy sima egy fordított

na pont ilyen most sok minden körülöttem. Vagyis ilyennek tapasztalom. Lemaradásban vagyok itt, de ez nem újdonság, már nem is magyrázom a bizonyítványom, csak jövök, ahogy tudok.

Bent van velem mostanában az itthoni gépünk is az irodában mert azon van magyr billentyűzet, és jobb blogot írni így :), vagyis valójában erre bármilyen programot könnyedén fel lehet pakolni, és én most sokat dolgozom a Publisher-rel, úgyhogy ezen csinálom azt, a benti gépemen meg minden mást. Kora reggel jó ideig magam vagyok, ha az igazi főnököm ügyfelezik, mert ő jön még korán, a többiek 9 után inkább a 10-hez közel. Persze aztán itt kotlanak nem tudom meddig, én meg boldogan csattogok haza a magam nyolctólnégyigje után :) (de sokat emlegettük egy-egy húzós napon a multinál, h hajjaj, de jó volna nyolctól négyig valahol....mondjuk úgy majdnem minden nap mondhattuk volna :). Aztán most, h ez van mégsem vagyok 100%-ig elégedett, na ez az első sima és fordított is egyben... Engem nehéz kibogozni, szegény uram sokat tudna mesélni arról, h hol vannak a határai az elvárásaimnak, amit magamnak írok fel receptre.

Az időjárás a másik hasonszőrű állat. Még a helyiek is meglepődve mondják, h ez az, ami nem jellemző Adelaide-re, mármint ami most van. Tényleg szinte naponta változik a 18 és 30 között, és hol esik, hol szakad, hol a szél orkánerejű, hol meg már reggel nyolckor 25 fok van, és néha napon belül is eltáncolja ezek nagy részét az időjárás. A klímaváltozás ujjlenyomata itt is látszik, és ugye ami biztos benne, hogy k szélsőséges dolgokat produkál. köszönjük, tapasztaljuk. egy nap sima, a másik meg fordított, ugye, mondtam?

Minden reggel-délután részt veszek aktívan a közlekedésben, és ahogy egyre "rutinosabbá" válok, meg kell állapoítanom, h a helyiek vezetési stílusa, hát nem sima, de fordított....
Néhány  idegesítő furcsaság:

  • többsávos útra kifordulás. ezt mi ugye úgy tanultuk/csináltuk, h kifordulok a legszélsőbe, és ha tudom, h beljebb lesz dolgom, akkor előre haladva szépen egyre beljebb sorolok. Ezt itt a gyakorlatban a helyiek úgy csinálják, hogy beállnak merőlegesen a 3 sávos út szélére, és egyből a legbelsőbe hajtanak. Ha ezt nem tudják egy lendületből, akkor boldogan állnak keresztben két sávot elfoglalva.
  • Ha zöldre vált a lámpa, és első vagyok a sorban, már nem egyszer kaptam azon magam, h csakkolom tényleg zöld lett e, és mennyivel megyek épp, mert valahogy nincs társaságom az úton, mint a lámpánál maradtak. Pedig csak elindulok, nem kilövök, nem égetem a gumit, csak zöld, és indul. Nos, ez a ritmus niem nagyon van meg a helyiekben. Zöld, vakarózás, indulgatás, ééés na jó, megyünk. Na most minek is rohanjanak? .. hülye magyart meg hadd egye a fene.
  • Azt ugye már ecseteltem én is, hogy itt indokolatlan esetekben is terepjáróval közlekednek. Kell az a 4 literes 4x4 a háztól a suliig, meg a bevásárlóközpontig, de nagyon. Legtöbb sofőrnek meg fogalma sincs, h meddig tart a kocsi eleje/oldala, parkolni, fordulni úgy találomra sikerül. Nézni kell azért őket...Anyu csak beül, és megy. Előre néz. Kizárólag. De nem csak anyu, elég sok a Laca által csak Millenium Falconnak becézett sofőr is. Az ő térlátásuk sem a legélesebb már, nomen est omen :)
  • És hát e szösszenet utolsójaként az a szitu, amikor kanyarodó sávban állsz, és szeretnél nagy ívben befordulni valahová úgy, h két v három sávon át kell bizony haladnod. Ozzi mit csinál, mint  a kamikáze befordul úgy is, h közben igencsak jönnek azon a két-három sávon. Ki érti ezt? A fentiek alapján sokkal inkább egy ráérős stílus illik rájuk, igen. ez igaz, mindaddig, míg ebbe az utolsó helyzetben nem keverednek, ott könyörtelenül be fog fordulni eléd :) Ez is talán egy sima, és egy fordított...
Ezektől függetlenül még mindig kb 10-2 ide a vezetési stílus, és közlekedési élmény az ausztrál javára, mert ezek csak a kis színes golyók a torta tetején, h ne legyen olyan unalmas.

PS: őszinte leszek, majdnem biztos voltam benne, h nemigen fogok kapni írásokat a felhívásomra, és milyen rosszul gondoltam! Nagyon hálás vagyok azoknak, akik vették a fáradságot, és reagáltak itt, vagy emailben. Fogok válaszolni rájuk, de meg akartam köszönni így is. Még nem járt le a küldés határideje, lehet csatlakozni. Hajrá :)

2013. október 19., szombat

Testet ölt a statisztika?

Amikor a statisztikákat nézem, mindig eszembe jut, h milyen jó lenne tudni, h kik vannak a számok mögött. Persze jónéhány követőt ismerek, de valószínűleg csak a töredékét a teljes "tábornak" (hú, ez nem hangzik nagyképűen?).
Azt látom, h mely országokból olvastok, meg mely oldalakat, meg hányan, meg milyen böngészőkről, de ezek azok a dolgok, amik csak a száraz tények.
Engem borzasztóan érdekelne az is, hogy kik vagytok, miért olvastok, mi kapcsol Au-hoz, a blogomhoz stb. Bármi.

Szóval, itt az alkalom, h szerepet cseréljünk egy fordulóra, és én legyek az olvasó, érteemszerűen te/ti meg az író(k).
Lehet, h hamvában holt az ötletem, de akkor is teszek egy próbát.

Szóval kedves olvasó, tied a pálya. Ragadd meg a lehetőseéget, és írj magadról/bármiről nekem, ami a blogomhoz kapcsol. Bátrabbak ide kommentben, bátortalanabbak a profilomban látható mailcímre.

Nagyon jó volna kapni ilyen írásokat, rövidet vagy hosszút, mindegy, csak valamit a "másik oldalról". Legyen mondjuk erre 4 hét, azaz november 16-áig várom az írásokat.
A küldők között sorsolni fogok, és ajándékot kap vagy kapnak a szerencsés/ek.


kölcsönírás


Mostanában ritkán olvasom a Határátkelőt, de a minap épp odakeveredtem, és szerintem érdekes a riport, amit közölt az oldal.
Persze mint mindig, kapott az írás hideget-meleget, h micsoda hülyeség ez, és aki jól eltervezi, meg felkészül, azt semmi ilyesmi nem éri, meg lehúzás az egész, csak gazdag managerek szenvednek ilyesmiben stb. Nem tudom. Általában max 10-15 kommentig bírom, aztán szépen bezárom az oldalt.

Szerintem vannak benne olyan dolgok, amik igaznak bizonyulnak, de persze nem elégszer mondtuk már, h minden, de minden eset más. mindenki másképppen éli meg ezt az egész váltást.


Forrás:
http://hataratkelo.blog.hu/2013/10/17/a_kulturalis_sokk_es_a_beilleszkedes

2013. október 17. 06:49

A kulturális sokk és a beilleszkedés

Pár hete emailben hívta fel a figyelmet a blog egyik olvasója egy könyvre, melynek szerzője, Dr. Cathy Tsang-Feign régóta foglalkozik határátkelőkkel. Miután nagyon érdekesnek találtam a könyvet és a téma is profilba vág, megkerestem a szerzőt, aki szívesen adott interjút. Az alábbiakban ezt a beszélgetést olvashatjátok.
Több mint 20 éve foglalkozik a határátkelés kérdésével. Miért éppen ezt a területet választotta? Saját expat tapasztalatából indult ki?
Nem a saját, hanem a pácienseim tapasztalatai nyomán specializálódtam erre a témára. Az elmúlt 25 évben pszichológusként éltem és dolgoztam az Egyesült Államokban, Londonban és Hongkongban is. Főképp expatokkal, a külföldi élet során felmerülő érzelmi, pszichológiai és mentális problémáikkal foglalkozom. Konzultánsként együttműködöm nagyvállalatokkal is, a csúcsvezetőiknek és családjuknak segítek, mielőtt a világ valamelyik pontjára helyeznék át őket.
Az évek során rájöttem, hogy azok a kérdések, amelyekkel ez a csoport szembesül, ugyanazok bármely nemzetiségű határátkelő számára, és ezekről az emberek nagy részének fogalma sincs. Olyasmire gondolok, mint a kulturális sokk, az identitás inflálódása, az állandóan költöző család szindrómája, a fordított kulturális sokk, a harmadik kultúrában született gyerekek, stb.
Amikor elkezdtem a témával foglalkozni, nagyon kevés olyan forrást találtam, amely pszichológiai szempontból dolgozta volna fel ezeket a kérdéseket. Így aztán pár éve indítottam egy, a határátkelők speciális problémáival foglalkozó heti jegyzetet a legnagyobb hongkongi angol nyelvű napilapban, a South China Morning Postban. Amikor Londonban dolgoztam, akkor is folytattam az írást, az American in Britain lapnak.
Rengeteg hálás és megkönnyebbült olvasótól kaptam levelet, akik ezeket a cikkeket olvasva jöttek rá, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, és akik arról írtak, milyen segítséget nyújtottak nekik azok a tanácsok, amelyeket leírtam.
A visszajelzések és válaszok nyomán jutottam arra, hogy több, ezen a területen képzett emberre lenne szükség. Úgy gondoltam, a tudás és az információ megosztásának legjobb módja egy könyv, amely a határátkelőknek ad pszichológiai tanácsokat, ez lett a Living Abroad.
Living Abroad könyv.jpg
Mi a különbség érzelmileg és a felmerülő problémákat tekintve aközött, ha valaki csak meghatározott időre, vagy ha végleg költözik külföldre?
Lényegében nincs különbség. Az emberek a kulturális sokk négy fázisán mennek keresztül, ha tudatában vannak ennek, ha nem. Amikor pedig hazatérnek, akkor jön a fordított kulturális sokk.
Azok, akik csak meghatározott időre költöznek új országba, persze megpróbálhatják elnyomni a saját tapasztalataikat és nem elismerni, hogy min mennek keresztül, azt gondolván, hogy ők „csak" egy fél évre, vagy egy évre váltottak országot. Azt hiszik, majd minden rendbe jön, ha hazatérnek.
Más szavakkal az ideiglenesen külföldre költözők pszichológiailag és érzelmileg kevésbé felkészültek a kulturális sokk okozta változásokra, mint azok, akik hosszú távra terveznek.
Az ember azt gondolná, hogy azoknak a legnehezebb beilleszkedni, akik egy, az övéktől teljesen eltérő kultúrába érkeznek meg. Mennyivel nagyobb ilyenkor a kulturális sokk?
Éppen az ellenkezője igaz! A legkevésbé sikeres határátkelések között találkoztam olyan esetekkel, amikor például amerikaiak költöztek Angliába és fordítva. Mivel ugyanaz a nyelv, az irodalom, és a szórakoztatóipar, azt várják, hogy minden gond nélkül be tudnak majd illeszkedni, ám ez a két kultúra mégis sokkal távolabb áll egymástól, mint azt a legtöbben gondolnák, aminek következménye az állandó zavarodottság és önvád.
A saját reakcióiktól összezavarodva, és mert az feltételezik, hogy ők tehetnek a beilleszkedési problémáikról, az ilyen helyzetbe került brit és észak-amerikai expatok magukba fojtják a nehézségeiket, amivel csak súlyosbítják a helyzetük. Az Európán belül költöző európaiak közül is sokan felkészületlenek a váratlan nehézségekre.
Lehetséges egyáltalán előre felkészülni a változásokra?
Ahogy a könyvem bevezetőjében is írom, „a tudatosság fél gyógyulás". A beilleszkedés elkerülhetetlen. A legjobb felkészülés, ha előre felmérjük, milyen felmerülő problémákra számíthatunk, így amikor azokkal szembesülünk, tudni fogjuk, hogy nem egyedi esetről van szó, és rendelkezünk megfelelő stratégiával. Ez a könyvem célja.
Muszáj kihangsúlyoznom: a KULTURÁLIS SOKK nem az egyetlen kérdés, amivel a határátkelők szembesülnek. Ez csak egy keret, amiben számos, az új környezet támasztotta beilleszkedési kérdés felmerül. A másik országba költözők nehézségei nem magából a kulturális sokkból fakadnak.
A határátkelés legkritikusabb kérdése a pszichológiai és érzelmi felkészülés. Ha valaki megérti, milyen következményekkel járhat a kulturális sokk, mennyi ideig tart, a változások hogyan hathatnak rá és a kapcsolataira, akkor nem éri meglepetés. Ami még jobb, saját magukkal és szeretteikkel is türelmesebbek lesznek a beilleszkedés időszakában.
Melyek a legnagyobb kihívások?
A legnagyobb kihívás a valódi hangulatváltozásokat és reakciókat összehangolni az általunk elvárt érzelmekkel. Mondok egy példát: amikor egy másik országba költözünk, a kezdeti lelkesedés 3 hét után megszűnik. Hirtelen ránk szakad, hogy hol is vagyunk és hogy nem csak egy rövid vakációra jöttünk. Közben az otthon maradottaktól azt halljuk, milyen szerencsések vagyunk és milyen izgalmas dolog külföldön élni, miközben azzal vagyunk elfoglalva, hogy folyamatosan emlékeztessük magunkat: ez „életünk esélye".
Van a beilleszkedésnek egy fázisa, amikor mélyen belül a szomorúság és az ingerültség visszahúzó érzése gyötör, amiről ráadásul azt gondolod, hogy nem lenne szabad érezned, és amit nem tudsz másoknak elmagyarázni.
A könyvem első fejezetében van erről egy történet, egy Hongkongba költöző férfiról, akit először teljesen felpörgettek a látnivalók, a hangok, az illatok, az üzleti élet pörgése, és a lenyűgöző új szokások.
Aztán egy nap váratlanul mindez tökéletesen a visszájára fordult, és elkezdte idegesíteni az őrült rohanás, a zaj, a beszélgetések manírjai. Az „egzotikus" szokások hirtelen bosszantó babonák lettek, a férfit pedig teljesen összezavarta a hirtelen perspektívaváltás. Akár ennyi is elég ahhoz, hogy az ember megkérdőjelezze saját épelméjűségét, pedig ezek abszolút normális és előre megjósolható válaszreakciók.
Melyek a beilleszkedés főbb állomásai?
A kulturális sokk állomásai:
1. Eufória – a letelepedés első 3-4 hetének kezdeti lelkesedése.
2. Ellenállás – gyakori összehasonlítások a szülőhaza és a befogadó ország között, aminek eredménye az „otthon minden jobb" érzés.
3. Átalakulás – ez általában a kiköltözést követő kilenc hónap elteltével következik be, amikor az ember kezdi megszokni az új környezetet, és már meglátja a fogadó ország jó oldalát is.
4. Beilleszkedés – a kulturális korlátok ledőlnek, és az egyén már képes értékelni saját örökségét és új életmódját.
Ami a szülőhaza és az új lakóhely állandó összehasonlítását illeti, ez mennyi ideig tarthat és mennyire nehezítheti meg a beilleszkedést?
Mint az előbb is mondtam, ez a kulturális befogadás második állomása. Függően az egyén belső motiváltságától és hozzáállásától gyakorlatilag hat héttől kilenc hónapig bármennyi ideig eltarthat, de ha valaki nem vigyáz, akár a teljes külföldi tartózkodás idejére ebben az állapotban ragadhat, ami azt jelenti, hogy elfogadja: a fogadó országban kell élnie, de alig várja, hogy vége legyen. Egy ilyen hozzáállás nagyon egészségtelen és gyötrelmes.
A technológia ma már nagyon megkönnyíti a kapcsolattartást. Ez mennyire nyújthatja meg a beilleszkedés idejét? Előfordulhat-e, hogy valaki munkát keresve költözik külföldre, de gyakorlatilag csak az otthoniakkal tartja a kapcsolatot mondjuk Skype-on vagy Facetime-on?
Dr. Cathy Feign.jpgElső ránézésre az otthoniakkal való szoros kapcsolattartás segít. Ugyanakkor a Skype és a hozzá hasonló programok nyújtotta kényelem miatt tévesen úgy kezdhetünk viselkedni, mintha a szomszéd szobában ülnénk, ami a félreértések egész aknamezejét hozhatja létre.
Az otthon maradottak nem tudják teljesen átérezni a téged érő élményeket. Kialakul bennük egy kép a határátkelő életformáról – vagy az, hogy az csupa izgalom, utazás és csodás élet, vagy az, hogy borzalmas számkivetettség, ami nekik sosem kellene. Ez nagyon megnehezíti egy határátkelő számára a nehézségei és küzdelmei megosztását.
A vonal túlsó végén lévő család és barátok értik ugyan, amit mondasz, de nem feltétlenül érzik át a beilleszkedési folyamatot, amin éppen átmész, így hajlamosak rossz tanácsokat adni. Másrészt viszont kialakulhat egy gátlás, ami megakadályozza, hogy megoszd azokat a változásokat, amiken átmész, hiszen otthonról nézve végül is tökéletes az életed, tehát hogyan is panaszkodhatnál?
Más szavakkal: a videó, az email és a chat segít a kapcsolattartásban, és fantasztikusan jó a határátkelőknek, de tisztában kell lenni azokkal a problémákkal, melyeket okozhat. Hiába a technológia, a határátkelőknek akkor is át kell menniük a beilleszkedés fázisain, amit nem lehet felgyorsítani.
A honvágyat feltételezem mindenki másképp éli meg, de melyek a jellemző tünetei? Lehetséges „gyógyítani"?
Vannak, akik úgy harcolnak ellene, hogy amilyen gyakran tehetik, hazalátogatnak. Ugyanakkor az „otthon ott van, ahol a szív is van" egy költői, de félrevezető elképzelés. A hazalátogatás nem árt, de nem is segít. Ahogy a könyvemben is rámutatok, a túl gyakori hazalátogatás – még akkor is, ha ez csak a honvágy elleni védekezés – káros lehet az egyénnek, az emberi kapcsolatainak, a közvetlen családjának és még azoknak is, akik otthon maradtak. Vannak hatásos módjai az otthoniakkal való kapcsolattartásnak úgy is, hogy közben az ember képes elfogadni az új országban folytatott életét.
Ehhez kapcsolódva muszáj vagyok megemlíteni a Fordított Kulturális Sokkot. Kulturális sokk ugyanis nem csak az új országba költözőket éri, hanem azokat is, akik egy bizonyos külföldön töltött idő után hazatérnek, és azt hiszik, azonnal be tudnak majd illeszkedni, és meglepetésként éri őket, hogy idegennek érzik magukat.
Ez a Fordított Kulturális Sokk, amiről a könyvem 10. fejezete szól, gyakran komolyabb problémákat okoz, egyszerűen azért, mert az emberek nem hiszik el, hogy ez megtörténhet velük. A határátkelők ugyanis meg vannak győződve arról, hogy egy hosszabb külföldön töltött időszak után is könnyű visszailleszkedni, hiszen végül is „hazamennek".
Én 25 éve dolgozom határátkelőkkel, és azt tudom mondani, hogy a hazatérés, a fordított kulturális sokk sok ember számára sokkal nagyobb kihívás, mint valaha gondolták volna. Ezért abszolút létfontosságú, hogy ha egy hosszabb külföldi időszak után a hazatérést fontolgatjuk, legyünk erre felkészülve. Ideális esetben adjunk magunknak egy évet a felkészülésre, különösen azokra érvényes ez, akik több mint egy évtizedet éltek külföldön.
Milyen nehéz a határátkelés a gyerekek számára? Az ember sokszor csak annyit lát, hogy milyen könnyen beilleszkednek, de tényleg így van? Hogyan lehet őket felkészíteni arra, hogy másik országban fognak élni? Van olyan kor, amikor ez könnyebben megy?
Létezik egy mítosz, ami szerint a határátkelés nem érinti a gyerekeket, hiszen ők annyira rugalmasak. Pedig a gyerekekre igenis hat a költözés. Valójában nem nagyon van beleszólásuk abba, hogy akarnak-e költözni, vagy sem, így aztán a szülőknek kell kifejezetten érzékenyen reagálni a gyerekekre és plusz támogatást adni nekik a költözés alatt és után.
Azt tudom tanácsolni, hogy ha lehetséges, akkor a határátkelést még a gyerek 9 éves kora előtt ejtsük meg. A kamaszkorban ugyanis szociálisan már nehezebb a helyzetük, ebben az időszakban stabilitásra és erős társadalmi kapcsolatok kiépítésére van szükségük. Komoly megpróbáltatást jelenthet számukra, ha ebben a korban szakítjuk ki őket a családi és baráti környezetből. Egy tinédzser esetében pedig még nehezebb a helyzet.
Itt, a blogon is gyakran téma a honfitársakkal való külföldi kapcsolattartás. Segíthet a beilleszkedésben vagy inkább hátráltatja azt?
Általános dolog, hogy az expatok a honfitársaikhoz húznak. Ezzel semmi baj nincs, segíthet kiereszteni a gőzt és megosztani a jó és a rossz tapasztalatokat egyaránt.
Ugyanakkor mindig akadnak olyanok, akik szinte kizárólag a honfitársaikkal tartják a kapcsolatot, egy szót sem tanulnak meg a helyi nyelvből, és szinte sosem szocializálódnak a csoporton kívüliekkel. Az ilyen emberek jellemzően a kulturális sokk második szakaszában, az ellenállásban ragadnak meg. Megtartják a három lépés távolságot a befogadó ország kultúrájától.
Sok emberrel találkoztam, akik évtizedeket leéltek a saját kis expat burkukon belül, azt állítva, hogy nekik nagyon jó így. Ezek az emberek rengeteg társadalmi, kulturális, gasztronómiai és egyéb élményből kimaradnak, és ami még ennél is fontosabb, elveszítenek egy nagyon értékes esélyt arra, hogy egyénként fejlődjenek.
Még ennél is fontosabb, hogy ha csak a honfitársaival él társadalmi életet az ember, az negatívan hathat a családra, elsősorban a gyerekekre, akik így elveszítik annak lehetőségét, hogy igazán nemzetközi emberré váljanak.
Hol érkezik el az a pont, amikor szakemberhez kell fordulni?
Amikor a magánélet vagy a munka szenvedést okoz, akkor segítséget kell kérni. Előfordulhat, hogy olyasmin veszekszünk a párunkkal, amin a külföldre költözés előtt sosem. Vagy a munkahelyen érzünk általános diszkomfortot, stresszt, amit korábban sosem, és aminek látszólag semmi köze a munkánkhoz. A pillanat hevében talán nem nyilvánvaló, hogy ezeknek köze lehet a beilleszkedéshez. Egy képzett mentálhigiénés szakember ilyenkor segíthet megkeresni a probléma gyökerét.

2013. október 16., szerda

régebbi történet

Aznap reggel mar sokadjara vettuk at ujra a szamolos reszet a varakozasnak. Ugyanazok a kerdesek, es ugyanazok a valaszok jobb hijan, hisz ezek a dolgok semmit sem valtoztak, hiaba no. Ez rolam nem volt elmondhato, na de ez volt a normalis
Nem eloszor volt az a biztos erzesem, hogy valojaban fogalmuk sincs. Csak nagyjabol sejthetik, azonban az anyatermeszet tunt erosebbnek.

Sebaj, a szabadsagarol frissen visszatert elme is bepillant, majd o megmondja a tutit. Eddigre a bepillantasokat szinte fel sem vettem mar. Rutin ritus, osszeszoktunk o es en. A hatamon fekudni mondjuk pillanatokra is kenyelmetlenebbnek tunt, mintha eles koveket szortak volna fekhelyemre, na de mas modja nem nagyon volt a kukucskanak.
A vegere sokkal kozelebb nem jutottam a megoldashoz, es a tudost sem juttattam. Neki viszont volt a tarsolyaban valami olyasmi, ami veget vethet ennek az egesznek. Ha akarom, ha nem. Mert az ido lejart. Vagz eljott?

Akkor es ott meg ezt egyaltalan nem tudtam…

Pentek reggel volt, eddigi eletem egyetlen olyan pentekje, amilyenhez hasonlo sem maskor.
Eddigre mar gyakori vendeg voltam az alagosrban es az emeleten is, egyre tobbszor akartak latni, persze nem kimondottam a szemelyem varazsa volt emogott, de hivtak, hat mentem.
Szerencsemre sosem kellett uldogelnem azokon a padokon, amik csak arra nem alkalmasak, amire kitalaltak oket, es ha mar el is keszultek, epp olyan helyen szolgaltak, ahol a `vendegnek` ugysem jo semi. Se ulni, se allni, se fekudni. Mert kenyes fajta.

Kicsit szorongos, kicsit dramai volt mindig a hangulat. Szamomra legalabbis. Nem kozegem a hely, valahogy a legjobb volt vegezni.  Aznap sem volt ez maskent, azzal a kulonbseggel, hogz ott lebegett fejem folott a pallos. Ha vasarnap estig nem csinalok semmit, majd tesznek rola, hogy tortenjen valami…
Ennek a fele sem volt trefa J

A jo uzletek ferrarija volt az idoszak. Raerosen licitalgattam, kimerten es higgadtan (vagz torkomban dobogo szivvel) az utolso masodpercekig, h meglegyen a kiszemelt, potolhatatlanul fontos barmi. Penteken is uton voltunk az egyik nagyon jo aron szerzett cuccert, amikor furcsa dolgok tortentek velem. 
Egyetlen mondat zakatolt az agyamban, amit a szuleszno mondott, csak ne folyjon el a magzatvized, mert akkor nehezebb lesz. Nos, ezen mar tul voltam, reszben. Innen csapo, kamera forog, elesben kezdett menni minden. Hazaeres, cuccok felkapasa, es indulas a korhazba. Nem varta meg a vasarnapot a csopp, hogy kirobbantsak belolem ;)

De nem is siette el a dolgot.
Nos, sosem voltam az a duhajkodós alkat, főleg nem az, aki alkoholmámorban vígadja át fiatalságának arra irányzott éjszakáit. Valahogy alkohol nélkül is ment a jókedv. Így sosem élhettem át azt, hogy valaki tartja a fejemet amíg mondjuk példának okádnék. Nos, ez az este aztán ilyen buliba torkollt.
Életemben először voltam kórházban, szépen ahogy kell, fogadott orvossal, fogadott szülésznővel. Fogadhattam volna egy kevésbé nehéz szülésre is, de akor buktam volna, így meg nyertünk egy csodát.

Nos, nálam ez nem ment könnyen, este fél nyolctól másnap reggel hatig ment a munka java. Én naív, aki azt hittem, hogy majd mindeféle alternatív módszerekkel fogom segíteni a nehéz pillanatokat, mondjuk labdán ülve, vagy vízben lubickolva, hát az élet felülírta mindezt. A medencés szülőszobába elszállásoltak egy anyukát, aki senkit sem fogadott fel előre. Nem mondom, h tejben-vajban fürösztötték cserébe, de legalább számomra ez az alternatíva megszűnt. Másrészt amikortól minden jött már belőlem, csak a kicsi nem, akkortól gyakorlatilag az ágyhoz voltam rögzítve egyik karomon infúzióval, másik ildalamon a CTG-vel, h közben lássák odabent minden oké.
Az én drága férjem persze mindvégig mellettem volt, neki sem lehetett sokkal könnyebb ez a néhány bulis óra :)

Reggel hatkor döntöttek, megyünk a műtőbe. Én akkor ezért a mondatért már szinte bármire képes lettem volna maradék erőmön, úgyhogy a tűvel gerincem felé közeledő anaszteziolgust már angyalszárnyakkal láttam, csak szabadítson meg a fájdalomtól. 
Igen, végül császármetszéssel jött a világra Beni. Ezen szoktunk néha "viccelődni", mármint azon a részén, hogy mivel nem haladt át a szülőcsatornán, így az az élmény kimaradt neki, és ez hatással lehet egész életére. Szóval, ha valami olyat csinál, akkor mondjuk, h látszik, h nem haladt végig... :)

Az ok viszonylag egyszerű volt, és csak utólag vált világossá, h őkelme pár méter köldökzsinórral együtt lakott odabent, amit aztán jól magára is tekert mindenhová, hisz az övé, nem adja. Cserébe a szüléskor a zsinórok csak egy bizonyos utat engedtek neki, aztán tovább semmi, na ezért kellett a műtéti beavatkozás.

Röviden így zajlott a péntek esténk 2010. október 15-én, hogy aztán 2010. 10. 16. kerüljön születési dátumaként és a névhez a Marcell Bence.  Aki ma 3 éves.
Istenem de gyorsan elrepült. Semmi sem olyan mint előtte, de egy percet sem adnék már ebből a nélküle töltött időért. 

3 éves, másfél nyelven beszél, két nyelven ért.
Lassan igazi partner már mindenben, már rég nem kisbaba. Egy kisember, akit IMÁDUNK. Isten éltessen sokáig kis Muki.















2013. október 4., péntek

just cut


Emlékszem, anno Ga-Ge bolgján (jajj, de hiányzik nekem ) olvastam először helyi fodrászélményről, és hát nem magasztalta őket az égig.
Az áraik miatt már az elején eltántorodtam, és a színturbózást itthon oldjuk meg. A vágást meg Mo-on intéztem legutóbb, szóval, én "rendben" volnék. Ez persze csak félig-meddig igaz, de elvagyok egyelőreígy. Laca haját én igazítom, nem mestermunka, de elfogadható. A legkisebbel ugyanez volt a helyzet, eddig még fodrász közelében csak akkor járt, amikor engem kísért otthon.
A minap fotózás volt az oviban, és Bei haja meg hosszabb volt a tél miatt mint eddig valaha, hát gondoltam most először bízzuk szakemberre. Hadd legyen szép a fotókon, ha már azt is profi csinálja.
Az volt az itthoni hajvágással csak a bajom, h ha nem tök rövidre akartam, akkor az átmeneteket én nem tudtam olyan szépre csinálni, láttam rajta, nem profi munka.
Múlt szombaton beugrottunk a Just cut-ba, ott ugye időpont sem kell, és amíg vágják, apa elkezd bevásárolni a wooli-ban, két legyet ütünk. mindenki happy.
hát ilyen lett (szájában egy mentos
csücsül éppen, azért vág ilyen arcot:)
Nos, úgy indult a dolog, h közölte  a recepciós, h szombaton dupla áron dolgoznak, mint hétköznap. Hát jó, ez rossz hír, de hétköznap nem tudunk jönni, marad a szombat. A kisded fejéről 29 dollárért vágták le a hajat, ez van. Na, de cserébe ahogyan ...
A fodrásznéni kedves volt, be vanak rendezkedve gyerekekre, hordozható dvd lejátszón Cars 2 ment, nos Beninek ez épp elég volt ahhoz, h gond nélkül csücsüljön a székben. Magam is meglepődtem milyen ügyesen tűrte a vágást, velünk türelmetlenebb volt itthon...
Szóval körülmények rendben voltak. Azok a fránya átmenetek ne lennének a folyamatban, mert mit adott isten, azt a fodrász néninek sem sikerült nálam sokkal szebbre abszolválnia, pedig nem egy tanuló csitri volt már.
Nem mondom, h hulladék munka, de messze alulmúlta azt, amit vártam eredményként. Hol van ez az én kedves Binderes Ágim arany kezeihez képest.
Pedig az elején még megfordult a fejemben, h kérek maganak is egy időpontot valamiféle igazításra, de aztán ahogy láttam a furcsa vágási technikát, hát elbátortalanodtam... Nem akarok sírva távozni egy ilyen merénylet után sehonnan :)

Szóval Ga ha olvasod, sajnos ugyanez a helyzet a témában. Lehet, h rossz volt a helyszínválasztás, és nem a just cut-ba kell menni legközelebb, vagy elvégzek egy fodrász tanfolyamot, még az is lehet megoldás.Vagy hozzászokom ehhez...
A Mukinál még elmegy, neki a furcsán csapdosott fejtető is jól áll. Szerintem :))

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...