2014. április 29., kedd

Áprilisi hogyisvolt

Lassan vége van az áprilisnak, én meg egy árva bejegyzést bírtam összehozni ebben a hónapban. Nem vagyok rá büszke, de ez most így alakult. Persze ilyen szünet után itt  ajó öreg dilemma, h akkor most tekintsem úgy, mintha mi sem történt volna, és jöjjön a soron következő bejegyzés, vagy netán próbáljam pótolni mindazt, ami az elmúlt hetekben kimaradt?
Nem is tudom, valami lesz, az biztos :)

Kifogások keresése nélkül biztosan állíthatom, h a munkahelyen tapasztalt ráérős üzemmódom melegágya volt a blogbejegyzéseknek, ami hirtelenjében meg is szűnt azzal, hogy itthon vagyok. Látszatra épp most volna több időm bármire, de téved, aki így gondolja. Heti 3 napot Beni is velem tölt itthon, így ha valamiből kevés van, az az idő, amit blogírásra szánhatok. Itt van az ősz, és az időjárás már rég nem nyári sajnos, de alapvetően panaszra sem lehet sok okunk, mert még mindig a napsütés az uralkodó, csak legfeljebb -magamhoz híven- már több réteg ruhával oldok meg egy-egy napot.
Épp nemrég írtam egy emailben is, hogy tulajdonképpen egészen sűrű a napirendem. Reggel még mindig én vagyok az első, aki felkel, összekészítem Laca ebédjét (ha olyan van, amihez köretet eszik, azt pl mindig reggel csinálom, h friss maradjon, amennyire csak lehet), kávét főzök, stb. Aztán ő útnak ered, akkortájt, vagy előbb Beni is felébred, és onnantól, ő osztja be leginkább az időmet :)
Most, amíg jó idő van, kint vagyunk a szabadban, amennyit csak tudunk, és barangolunk, csavargunk, sétálunk, játszóterezünk, bicajozunk, lomikba járunk :) Ehhez a házimunkát próbálom a köztes időkre osztani, ill most még hellyel-közzel azért alszik délután a Muki, így ahhoz is igazítok ezt-azt. Szóval olyan 10 körül szoktunk kirepülni a házból, h valami kinti aktivitásba kezdjünk, úh én kb addig próbálom az aznapra szánt ebédet megcsinálni, hogy hazatértünk után csak enni kelljen azt, vagy max 10 percen belül befejezhető legyen.
Ehhez agyalok persze sokat, h mi legyen az asztalon, amit Beni is szeret (szerencsére nem nagyon válogat, de azért vannak preferenciái), és mondjuk még másnapi ebédnek is működik apa esetében. Ez nem a világbéke szintű feladat, de aki hasonló módon igyekszik sakkozni a változatos, de /és egészséges, viszonylag gyors és viszonylag egyszerű ételek elkészítésével, az valószínűleg bólogat most kicsit.
A bolyongásokból hazatérve ebéd, és alvás gyerek vonalon (bár ahogy írtam, ez már egyes napokon nem jön össze, vagyis az alvás), nekem meg akkor volna időm blogot írni nyugiban. Azonban épp ez a másfél óra alkalmas arra is, hogy karrieremet terelgessem vissza az útra, úgyhogy elsődlegesen azzal szoktam foglalkozni. Akkor nézem át az álláshirdetéseket, szabom testre a jelentkezéseket, töltögetem  a form-okat, az online jelentkezési felületekkel játszadozom, megintcsak utalva arra, h aki csinálta/csinálja, tudja, h gyakorlatilag részmunkának is elkelne ez a feladat, mert állati időigényes, ha normálisan akarom csinálni. Persze a páylázatra alkalmasnak talált pozíciók számától is nagyban függ, na ebben épp nem dúskálok, de igazából csak egy kellene, nem több :)
A témáról biztosan fogok írni még, mert vannak élményeim szép számmal, hol viccesek, hol könnyezősek, hol hajtépős, hol ámulós, hol bosszantó, hol érthetetlen, színes-szagos fejezete az életemnek. Még sajnos nem találtunk egymásra a munkaadó és én, de ami késik, nem múlik...
(ugyehogy? :)

Szóval ezzel az esélye minimálisra is csökkent, hogy blogoljak, sokszor még olvasni sincs időm heti 1-nél többször, mert annyi mással foglalkozom, és nem ülök már órákat naponta a gép előtt.

Az április egyébként eseménydús volt sok szempontból, például órát is állítottunk valamikor az elején (a magyarországi után egy héttel) és éppen ellenkező irányba, mint otthon, így 7.5 órás most megint az időeltolódás, ami egészen kezelhető :) Cserébe viszont nálunk a "téli" szakasz következik, ami korábbi sötétedést is jelent. Most olyan fél 6 után kezd el rohamosan szürkülni, úgyhogy ha még délután is akarunk kint tobzódni (és egy energiától duzzadó 3,5 éves ne akarna?), akkor van egy szük 2 óránk még délután is erre.
6 körül aztán hazaér apa, vacsi, és az esti teendők, el is telik a nap.

Hétvégéken marad idő közös jövés-menésre, kirándulgatásokra, amit igyekszünk is kihasználni, amennyire csak lehet.

Az április ilyen szempontból nagyon kegyes volt, mert egyrészt az időjárás is kevés panaszra adott okot (habár nem volt nyári, de a 20+ -os hőmérséklet itt már abszolút a pólós, napimádós kategória, ha nincs mellé erős szél), és ami még fontosabb, tömve volt ünnepnapokkal.

Itt a húsvét már nagypéntekkel megkezdődik, az is szünnap, úgyhogy az a hét rövid volt, és 4 napos hosszú-hétvégévé duzzadt. Sokan útra is keltek ide-oda, ez általános szokása az ausztráloknak, be a kocsiba, és mennek, aztán valahol majd alszanak, meg esznek/lesznek. Mi is mentünk sokat, minden nap valahová. Kb olyan élmény volt, mikor Mo-on valaki elutazik Egerbe, vagy Szilvásváradra, ahol ugyan osztálykirándulásokon már járt 2-3-szor is, de csak úgy, a maga tempójában, szépségéért nemigen, pedig mondjuk még viszonylag közel is van. Na, mi is az ismerd meg környéked klub tagjai voltunk, olyan heyekre mentünk, ami nem emészt fel 3-4 órányi utazást, mégis érdekes, új számunkra. Az időjárás miatt elsősorban tengerpartokat kerestünk fel, és mindent, ami azzal jár, sziklamászás, homokozás, környéken sétálás, vagy játszóterezés. Amilyen egyszerűen hangzik, olyan nagyszerű is volt, no stressz, saját tempóban, és érdeklődés szerint.

A húsvét hétfőt követően a kedd-sz-csüt munkanap volt, aztán péntek megint szünnap és újabb hosszú hétvége, mert ápr 25-e ANZAC day volt. Erről írtam már tavaly, hogy pontosan mit is ünnepelünk, úh nem ismétlem magam. A három köztes nap persze sok helyen csak látszat-munkára volt jó, legtöbben szabadságolták magukat, tekintve, hogy épp ez a húsvét előtti és utáni két hét volt az aktuális iskolai szünet is, amikor a szülők valahogy próbálják megoldani  a gyerek(ek) felügyeletét + szórakoztatását.

Ez a két hét a munkaerőpiacra is rányomta a lassító adagját, mondhatni semmi sem történt, de szinte szó szerint, még hirdetések is elvétve bukkantak fel, úh igyekeztem ennek megfelelően kezelni én is a dolgot, és örülni egymásnak. Hellyel-közzel sikerült is :)
Akik a facebook-on ismerőseim, ők azért legalább illusztrációt kaptak az elmúlt hetekről, ha írásos körítést nem is, most pár képet itt is közzéteszek az elmúlt hetekről, aztán remélem megtalálom a módját annak is, h gyakrabban visszatérjek ide :)



ugró bolha :)




























2014. április 2., szerda

az utolsó hét ínyencségei a GTS-nél

Elkezdődött az iroda mentes időszak, nem mondom, h minden pillanata felszíbadító, de alapvetően még tudok örülni is neki.

Főként, hogy az utolsó hét nem volt feszültségektől mentes, bár csak az új tulaj tette azzá, az "alap-csapat" talán még kedvesnek is volt mondható, főleg a majomra értve, aki egyik reggel őszintének tűnő érdeklődéssel kérdezett arról, h hogy állok a munkakereséssel, és mesélt arról, h neki hányszor történtek hasonló fordulatok az életében és hogy élte meg.
Ugyan az elmúlt hónapokban szinte másról sem hallottuk beszélni, minthogy nagyobb házat szeretnének venni, és folyton közzétette az aktuális tapasztalatait, most azon a reggelen elárulta, h egyelőre letettek erről a tervről, mert nem érzi úgy, h a cégre ilyen szempontból biztosan támaszkodhat, h felvegyen egy nagyobb hitelt. 4 gyereke van, a felesége nem dolgozik, szóval rizikó az volna... 

Az utolsó hét azzal indult, h a hétfőn esedékes fizetésemet nem kaptam meg. Azonnal gyomor összeugrás, nem jó jelnek éreztem. Másnap először a könyvelőnél érdeklődtem, h mi a helyzet, tőle fél napig semmi válasz, holott egyéb folyó ügyekben leveleztünk.
Ezért bátorkodtam a nagyfőnöknél érdeklődni, aki persze szokásos stílusban (sértődött kicsinyes támadó és bunkó módon ) közölte, h már kérdeztem ezt korábban a könyvelőtől, keresik a probléma okát, ő nem egy varázsló, h előteremtse azt azonnal... Ez aztán a karakán hozzáállás valóban, mi mást is kéne mondani valakinek, aki a ledolgozott két hetéért jogosan várja utólag a bérét (és nem előre), és ami addig mindig hétfőn ott volt  számláján...? Hú tényleg, fellengzősen daráljuk le...
Nem részletezem tovább, én már a legrosszabbra is felkészültem, h a szerzősésem miatt 4 hétre duzzadt felmondási időt így bosszulja meg, h egyszerűen nem fizet... Végül csütörtökön kaptam meg a pénzt. Nem mondom, h jól viseltem a várakozást, és nem számoltam visszafelé a perceket.

Pénteken újabb adagot kaptam a kiváló menedzsment eszközökből, tanulhattam, h hogy is kell ezt csinálni... (remélem több hasonlóval nem futok össze egyhamar).
Utolsó nap = újabb elszámolás következett volna. Utolsó nap úgy szokás elengedi a dolgozót, h mindent kifizet a cég, kiadásokat, ha van, és a fizetést, szabadságot, stb. Ezt a szerződéem is tartalmazta, és a vonatkozó munkaügyi jogszabály is nagyon egszerűen leírja. 
No, ez semmit sem jelent két apróság csupán, mert a kérdésemre, h bármire szükség ven e ahhoz, h elkészüljön a végső elszámolás, a könyvelő azt írta, h a főnök délután már nem lesz bent, és neki mindenképp át kell néznie, úh jövő pénteken (Ápr 4-én) fognak kifizetni.
Hú, ezen eldurrant az agyam. Egyrészt nyilvánvaló kicseszés-szaga volt az egésznek, másrészt a kedves főnök velünk ebédelt aznap, tehát bőven lett volna módja elmondani ebbéli szándékát, de persze nem tette...
Leírtam, h miért nem tartom ezt korrektnek így, amire szinte azonnal válaszolt a kedves tulaj (aki csak előbbukant rögtön), h csak nem képzelem, h kifizet, hisz még nem is járt le a műszakom, előre hogy fizessen? Délután fél 4 körül volt, tehát legalább 45 perc volt még hátra, aminek nagy volt a rizikója, hogy például nem fogom ledolgozni, vagy nem elég jól, vagy ki tudja, szóval hatalmas volt a rizikó. Netán meg is betegedhettem volna, vagy mi van, ha szabadságot veszek ki arra a 45 percre? És biztosan van még pár variáció ami bekövetkezhetett volna.
Ugyanakkor azt is megtudhattam, h amúgy is nagyon gálánsak voltak velem, hisz 4 hét felmondást kaptam, és azt is sikerült megtudnom, h a fizetésemmel is nagylelkűek voltak. Hát ezzel már nem tudtam mit kezdeni, fájdalmasan szánalmas volt az egész, én az idegtől már csak azt éreztem, hogy ekkora f**al életemben nem találkoztam, és bár teljesen jogtalan amit tesz, forduljon fel, sose lássam többet, de nem válaszoltam neki.

A normális főnökömnek elmondtam, h mennyire nem értem ezt az egészet, ő nem győzött elnézést kérni, és biztosított, h amilyen hamar tudnak kifizetnek, de egyelőre ő sem tud mit tenni. Beszégettem vele egy jót a végén, Ő volt az egyetlen normális köztük, szegény visz is a hátán ezer dolgot, sajnáltam sokszor és igyekeztem segíteni őt, amiben csak tudtam.

Ezek a dolgok nagyon nem hiányoznak itthon.
Lehet, h nincs most munkám, de ilyen szituációk sincsenek, és nem packázik velem egy kis köcsög, akinek pénze ugyan van, de attól még nem lesz mnedzser. 

Remélem, hogy ez csak egy fejezet volt az élet iskolája tankönyvből, h lássam, tapasztaljam meg ezt is, és lapzhatok a következő pozitívabbra.


Biztos ami biztositas

Ezt a sztorit tudatosan halogattam, mert end-to-end (teljes kepet adva) akartam elmeselni. Meg aztan az apropoja nem a legkellemesebb elmen...