2014. június 10., kedd

júniusról eddig

Nagyon gyorsan telnek a napok, pillanatok alatt itt lesz június közepe, és ha nem vigyázok, ismét bjegyzés nélkül, úgyhogy ennek elébe kell mennem :)

Megpróbálok most mindenről írni egy kicsit :)

A munka beindult, bár nagy külső lökést nemigen kaptam az elején. A szerdai napomat leírtam, aztán még a péntek volt közös Klaire-rel, amitől sokat vártam, magamból kiindulva biztosan jól struktúrába raktam volna a legfontosabb tudnivalókat, kontaktokat, stb.
Hát nem így lett. Úgy 11-ig volt az irodában pénteken, azt már kapokodással átszőtt 'mindenbe belekapok kicsit és Te meg csak nézd' jellemezte, úgyhogy próbáltam az agyammal fotózni amit csak tudtam, és nem rettegve gondolni a hétfőre, amit az igazi mély víznek gondoltam. Nos, nem is kellett várnom hétfőig, Reuben úgy dél körül odagurította a székét hozzám,és mosolyogva közölte, hogy itt az első feladat, ő hétfőn utazik Alice Springsbe (illetve onnan tovább a gázkitermelő helyre, de oda repülő nem megy), úgyhogy foglaljak neki repülőt, szállodát, a kocsiját, stb. Ezek nem olyan dolgok, amiket hónapokig kéne tanulni, csak a santosnak saját rendszere van rá, és ahhoz, h csinálhassam mindenhol megfelelő jogosultságok kellenek, amik meglétében nem voltam biztos, viszont idő nem volt arra, hogy csak várjak..
Mindegy, megoldottam.
Minden lett, és reméykedtem, h nincs valami extra apróság, ami majd akkor derül ki, ha már úton lesz a főnököm...
A múlt héten aztán nem is találkoztunk, ő folyton úton volt, telefonon és emailben kontaktáltunk csak. Próbáltam átlátni, amit csak lehet ennyi idő alatt, és keresni  a kapcsolatokat a kül dolgok intézéséhez. Ha nagy cégnél dolgozol a sok előny mellett a szabályozottság, és a behatárolt felelősségi körök miatt ugye minden dologhoz más-ás kontaktot kell találni. Na ez idő lesz, de rajta vagyok.
Rettenetesen elfáradok agyilag minden nap végére, az állomáshoz vezető sétánk alatt gyakorlatilag 2-3x akarok rossz irányba fordulni, annyira kikapcsolok addigra, még jó, h Laca velem van olyankor :)

Összességében élvezem, bár még a komfortzónámon kívül vagyok, de ez eltart még egy darabig bizonyára. Szeretnék sokat-sokat tanulni, és erre bőven lesz módom, de jó volna már picit rutinosabbnak is érezni magam. Tudom, idővel.. :)

A vízummal is nagyot léptünk, ami azt jelenti, hogy június 1-jén beadtuk a vízumkérelmet. Ebben a témában ugye ott tartottam - ha jól emlékszem -, hogy beadtuk az EoI-t, és másnap meg is kaptuk a "meghívót", azaz az időablak megnyílt a vízum beadására. Onnantól fogva (azt hiszem) 60 napunk van rá egyébként, hogy beadjuk. Na annyira nem volt szükségünk, csak egy szűk hétre, hogy biztosan minden papír (és pénz) itt legyen együtt, hogy aztán mehessen fel minden a rendszerbe. Laca úgy két félnapot töltött vele, 30-40 (de lehet, h több) különböző hivatalos papírt, személyes iratokat, igazolásokat, bérhegyzékekekt és sorolhatnám kellett beszkennelni és feltölteni a néhány tíz oldalas, addigra már kirtöltött jelentkezési form-hoz. Na és persze a fizetés, mint fontos lépcsőfok, hisz anélkül mit sem ér az egész. Nem szoktam rébuszokban beszélni az anyagiak azon részéről, ami nem végképp egyéni, és személyes, hogy kézzelfogható legyen a dolog, most sem teszem. Azt írtam, hogy az előre hozott lehetőség más anyagi kereteket is szabott, aktuálisan cirka 6500 dollárt fizettünk be a vízum beadásakor.
Az ausztrál erkölcsi nem volt csak meg akkor a a kezünkben, de folyamatban volt már az is, és a hivatalosan igért 15 nap helyett 3-4 nap alatt meg is kaptuk, ami gyakorlatilag azonnalit jelent, hisz federal (szövetségi) police-tól kellett kérni, nem innen SA-ból. Azt is feltöltöttük, úgyhogy mostmár egy hete csak várjuk, hogy case officer-t kajunk (ügyintézőt), aki nekilát és boldogan végez is hamar az üggyel.
Persze ez a passzív része  alegrosszabb, hír semmi, és igazából CO nélkül kérdezni sincs kit. A weben követhetők uyan a feldolgozási státuszok, de a korábbi naprakész frissítések eléggé el vannak csúszva, utólag látjuk mindig, hogy kb hol tartanak feldolgozásban. Aszerint másfél hónapos csúszásban vannak, vagyis ha nincs extra prioritás a mi vízumunkra (elvileg volna), akkor kb júli közepént tudna sorra kerülni.

Itt ugye ez a június második fele azonban trükkös időszak, tekintve, hogy a pénzügyi év hamarosan zárul ugye június 30-án, ás júli elsejétől újra indulnak a listák, általában új vízumszabályok lépnek életbe,és új árak is, ami nem szokott alacsonyabb lenni az előzőknél. Persze ez a beadottakat már nem érinti (árváltozás), a többi igen. Így most van pár scenario a fejünkben, h vajon mi történhet, de ahogy kalkulálgattuk az időt, a legeslegeslegrosszabb vagyis leghosszabb esetet nézve is addigra meg kell lennie a vízumnak, mire a másikat egyáltalán beadhattuk volna, és azok elbírálása aztán végképp akármilyen hosszú is lehet.
Bízunk abban, hogy legkésőbb júli elején rámozdulnak az ügyintézők, persze ha előbb, az sem volna baj.

Az ovi miatt nagyon jó volna, ugyanis idén másodszor kapjuk az értesítést, h árat emelnek. Hát ez nem jó hír, bár nem drasztikus az áremelés, de fél év alatt akkor is a második. A nagyobb szívfájdalmam az a változás, amit azokra a napokra vezettek be, amikor "holiday-en" (szabadságon :) van a gyerek, vagyis ha tudjuk pl h elutazunk, és előre kiírom bizonyos napokra az oviból, vagy, ami még durvább, ha ünnepnapra esik a foglalás, amikor zárva tart az ovi (mint pl most hétfőn). Eddig ezeket  anapokat fél áron terhelték, vagyis a napidíj felét fizettük músvét nagypéntekre is, vagy újév napjára. Most ez a "kedvezmény" 25%-ra csökken, vagyis ha mondjuk kiveszem mert hazautaznánk, akkor is a napidíj 2/3-át fogják terhelni. Nem nagyon van mit tenni, ez itt általános, és a napidíjak tekintetében a 80-130 dollár/nap árakban még mindig az alsó értékhez van közel a mienk, és nem a felsőhöz. Persze ez ettől még sok. Na az új vízum többek között ehhez hoz majd pár kedvezményt :)

Közben beköszöntött a tél is. Ez önmagában zordnak hangzik, de szerencsére inkább jó az idő mint nem. Napközben, amíg fent van a nap, nics is tél érzetünk, ha süt, akkor igazán meleg van (18-20 fok). Este-éjjal már kevésbé baráti, olyan 8 fok körül, de amíg fűtés van, baj nincs :)
Pár fotó az elmúlt téli hétvégéről:)






Ráadásul tudjuk, hogy ez most pár hétig tart, szeptembertől újra jön a nyárisaba forduló tavasz, úgyhogy nincs panaszra okunk.
Megjegyzem reggel  avonatnál mai napig látunk mezítláb flip-flop papucsban embereket, szóval nincs hideg :) nekik. Persze ugyanott a csizmás is alldigál, ami meg már sok, valahol a kettő között van az igazság, mint sokszor :) Tudnak azért érdekesen öltözni, a papucsos is felvesz felül vastag kabátot, és a csizmáson meg felül ujjatlan blúz van... ki érti ezt?

A többi dolog, ami kimaradt, jön  akövetkezőben :)


Biztos ami biztositas

Ezt a sztorit tudatosan halogattam, mert end-to-end (teljes kepet adva) akartam elmeselni. Meg aztan az apropoja nem a legkellemesebb elmen...