2013. január 14., hétfő

Valami elkezdődött

Szépen telnek e napok, hetek, hónapok, azt hiszem, hogy az itteni életünk eddig "elvárható" (már ha van ilyen) szintjén beilleszkedtünk. Kisebb-nagyobb téglánként építgetünk, és az a legjobb ebben, h mindeközben köszönjük, nagyon jól vagyunk :)
A daycare dolgában köszönöm mindenkinek ezúton is a kommenteket, szépen haladunk, úgy látszik, h az idő is szükséges faktor volt ebben, ill méginkább az, h találjon Beni magának kapaszkodókat, megismerje az ott dolgozó "óvónéniket" (nevezzük így mindet, bonyolulkt volna az itteni rendszert magyarosítani), szóval már másként telnek a napjai. Ott tartunk, h ha elviszem kora délelőtt, akkor puszi, és megy játszani, kintre vagy ha bent vannak az sem gond. Ma először jöttem el a childcare-ből, azzal, h majd hívnak, ha netán gond volna, vagy ha mehetek érte. Hát, nem volt egyszerű érzés kijönni, és nélküle hazaautózni...Mondanom sem kell, h semmi hasznossal nemigen tudtam elütni az időt, csak lestem, h mikor kellene indulnom - majd inkább olvasok ott kicsit - alapon. Persze útközben voltam épp, mikor csörgött a telefonom, de igazából csak azért hívtak, h minden Ok, és van e bármi ételalllergiája, vagy ehet e bármit, az ebéd miatt volt ez fontos.

 / Persze mindezeket az infokat megkapják a szülőktől a beiratkozási form alapján, csak mi még nem írattuk be hivatalosan, azért volt ez kérdés. Abban aztán a kedvenc gyermekdalaitól kezdve az ételeken át mindenről érdeklődnek, és lehet írni, hogy minél teljesebb képet kapjanak a gyerekről. Pláne ha az angolul sem beszél :) Mindez úgy látom továbbra sem okoz törést, mesélte a drágám, h mit énekelt az óvónéninek, aki azt mondta rá, h super! :DD /

És ha már az angol...
Itt van ez az okos csöppség a maga 2 év 3 hnapjával, és kezdi felkapkodni az angolt. Kihall szavakat a mesékből, vagy azokból a gyerekműsorokból, amikről korábban már írtam. A minap az AMAZING volt terítéken, azt "tanulta" meg. A lefurcsább, h anélkül is helyén használja, h elmondtam volna a jelentését, na és a nagyobbik csoda számunkra az a kiejtése. Úgy mondja ezt a szót, h tisztán hallom belőle a helyes angol hangsúlyozást (vagyis nem a magyaros szó elején van a hagsúly típusút).
A másik az egyes hangzók. Van az angolban pl a th amit se nem t nem nem sz, hanem valahol a kettő között ejtjük, most nem akarok a fonetikába belemászni, nem is értek az angol részéhez :) A thumb (hüvelykujj) szó ilyen pl. Ezt én simán tével mondom, no Beni nem... Ijesztő, és varászlatos, ahogy alakul ez a nemrég még szopós kiamalac érett kicsi ovissá, aki boldogan énekel és versel magyarul néha szünet nélkül, és egyre többször jönnek mellé az angol kedvencek is (ezekről szeretnék majd még írni). Azok néha még sajátos nyelven, de amit elkap, azt nagyon :DDD






2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Én hasonlóan TV-ből tanultam az angolt, még amikor a Cartoon Network eredeti nyelven ment.

    Hihetetlen nagy szókincset,valamint gyerekként és felnőttként egyaránt élvezhető humort tartalmaznak. És mindezt egy gyerek ösztönösen használja később...

    Még egy pár év (hónap?), és ki fog javítani titeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvasva a kommentedet Pudlee, az első gondolatom az volt, h úristen de fiatal lehetsz Te :)))
      Egyébként tényleg többnyire élvezetesek a mesék, nálam Peppa Pig a number one :)

      Törlés

a projekt

Vannak dolgok, amikrol nem beszelunk csak utolag. Babonabol, vagy mert meg bizonytalan es valtozhat, vagy mert folyamataban tul complex, es...