2012. november 24., szombat

a 600 dolláros papír

Jelentem újabb feladatot abszolváltunk sikeresen, vagyis elsősorban Laca :)
Ausztrál jogosítványa lesz hamarosan, túl van a sikeres elmélet után a gyakorlati vizsgán is.
Azért írok a módjáról is picit, h azok számára legyen egy up-to-date info, akik előtte állnak még, hozzáteszem SA-ban érvényes folyamatról szól a történetünk.
Kezdjük az elején, elméleti vizsga:
Ez az otthonihoz képest egy sokkal rugalmasabb rendszerben kivitelezhető dolog. A neten elérhetők a vizsgán potenciálisan előforduló kérdések teljes sora, azokból "dob majd a gép" az éles teszten is (linkek itt).
RAA Give way
RAA road safety
Van 8 forgalmi helyzet, abból nem lehet hibázni, majd 42 másik tesztkérdés. Vizsgára nem kell előre jelentkezni, oda lehet menni a Service SA-ba, és lehet vizsgázni. ennek úgy cca 30 dollár volt az ára, már nem tudjuk pontosan...
Aztán ha ez sikerül (márpedig sikerül :), akkor egy hónapon belül kell megcsinálni a gyakorlati vizsgát is.
Laca vett órákat, hogy lássuk mik a követelmények, egyáltalán mi más, mert egy majd' 20 éves jogsival rendelkező is simán elhasalhat apróságokon, rossz beidegződéseken.
Összesen 3 órát vett, ebből 2 gyakorlás volt, a 3. pedig vizsgaszerű, vagyis annak megfelelően csak instrukciókat kapott. Ezek ára 65 dollár / óra
A gyakorlati vizsga díja 160 dollár, ha az sikerül, akkor a jogsi 5 évre 210 dollár (10-re meg kétszer ennyi, úh nincs diszkont :)
Ez így összesen 600 dollár volt, ezt megintcsak amiatt írom, mert: otthon nekem is nagyon jó volt látni kiutazás előtt konkrét költségeket is a kalkulációkhoz, hátha jól jön ez is valakinek :D

A helyi  jogsi megszerzése önmagában nem volt akkora nyomás a mi esetünkben, mert a mi vízumunkkal használhatjuk az otthonit, nem jár le három hónap után, mint a PR esetén. Nekem ezért nem gond, h én még nem vizsgáztam. Másrészt azonban, mivel itt a jogsi a személyid és lakcímkártyád is, számos esetben könnyíti meg az ügyintézést, ha van ozzi papír a kezünkben, és nem az útlevél + banki igazolás kombójával kell sorbanállni reményteli mosollyal az arcon.



5 megjegyzés:

  1. Grat,

    szépen haladtok, minden elismerésem!

    HoriFTC

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is szepen meneteltek. Nagyon koszi az ilyen infokert,amikbol konkret osszegeket is megtudhatunk. Ez sokkal fontosabb, mint sokan gondolnak. KOSZONJUK. Zoli es Zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok,

    Tudom eddig nem húztátok volna kocsi nélkül, de másnak még jól jöhet az információ.
    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=487704721266703&set=a.345175392186304.69661.173541542683024&type=1&relevant_count=1&ref=nf

    laaci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mi vízumunkkal nem volt égető a jogsi, inkább azért az, mert ugye itt nincs személyi, és a jogsival azonosíthatod magad mindenhol. Reméljük a többi államban is hamar átállnak erre az engedményre, addig is köszi az infot :)

      Törlés

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...