2012. december 3., hétfő

télifagyi

Megmondom őszintén, h csak a karácsony környéki angolórákon szereztem némi tudást az angolszász karácsonyokról, úh a tudásom némileg felszínesenek mondható e téren. Mivel az ausztrál is ebből táplálkozik, csak megspékelve még a nyárral is, csak nem ártana képbe kerülni .)

Az első és legfontosabb különbség az eddigiekhez képest ugye az időjárás. Nem akarom túlragozni a dolgot, írtam már róla, lehet, h még fogok is :) Tény, h szokatlan, tény, h más így az adventbe csapni, na, de mi nem mást itt? Miért pont ez volna ugyanaz, mint eddig?  :D
Az elmúlt hetek már igazi nyári időjárást hoztak, annak ellenére, h "hivatalosan" még tavasz volt. Harminc fölötti hőmérséklettel, és emiatt szárazsággal, és sajnos az ezzel kézenfogva érkező bozóttüzekkel. Olyannyira "elvadult" a helyzet, hogy a hűtő apparátust is be kellett izzítanunk, mert bár lassan úgy közlekedtünk a házban mint a vakondok, értem ezalatt a lehetséges összes árnyékoló, és sötétítő permanens használatát, csak nem akart 28 fok alá kúszni a hőmérséklet bent sem. (Itt élő barátaink által mért csúcs a nappalijukban 36 fok volt). Köszönhető mindez annak, hogy bizony a házak szigetelése ismeretlen errefelé, hiába ez is új, nem a régi cölöpökön álló fabódé-jellegű építmény. Mondhatjuk azt, h prompt jelleggel követi a belső hőmérséklet a kinti alakulását minden irányba. :)
Na, de az okos (és gondolom eléggé tehetős) ozzi minek is bajlódna a szigeteléssel, ha egyszer télen nem fázik? És ha feltételezi, h a házában majdan lakó "bloody migrant" fog, akkor esetleg beszerel fűtést, nyári melegekre meg ott a légkondi. Van probléma? Nincs. Azazhogy most kezd lenni, mert rájöttek, h az energia nincs már szinte ingyen, mint korábban, és tudja pörgetni a számlákat mindkét eszköz.
No de sebaj,
1. egyelőre számunkra azért sokkal szívmelengetőbb nélkülözni a hideget, az orr-és ujjlefagyós érzést, ( csak, h tovább ne gondoljam, h az orr körül mi tud még jól fagyni, ha kellőképpen hideg van...)
2. a karácsony így sem marad el, csak más lesz :)
3. épp a december beköszöntével mérséklődött a nyár, újra tavasz van.
Én meg a facebook-on követem a honi havazós eseményeket, és másodpercekig még talán tetszik is, de annál tovább most nem kívánom :)

Visszatérve az eltérésekre, itt nem 24-én díszítik a fát, hanem december elején. Bizony, sok helyen már teljes pompájában áll a ház valamelyik szegletében. Ugye attól nemigen kell tartaniuk, h lehull a levele, kevés kivételtől eltekintve műfenyőkből készül a karácsonyfa, ami nem ritkán mégcsak nem is zöld, hanem színes, vagy éppen hófehér. Hááát, kinek hogy, azért egy pink vagy lila példány tőlem még távol áll. A fenyőkbő aztán van ezer féle, kicsi, nagy, sűrűbb, ritkább, 30 dollártól 750-ig láttam a szórást árakban. "Természetesen" ez díszek nélkül értendő ... :D

Az jól látszik, h nagyon rámnnek a karácsony témára itt is minden szinten, és első benyomásom az, h itt nem egy meghitt családi ünnep, hanem egy vidám össznépi mulatság irányába megy el inkább. Közös barbizás a parton/parkban/kertben.

Az, hogy nem 24-én állítják a fát, annyiban nekem szimpatikusabb, hogy tovább van idejük örülni neki, és a készülődést már kíséri a fa látványa is. Otthon ugye 24-én díszítünk (vagy hozza a Jézuska, kinél hogy...), és aznap este már ajándékozunk is. A következő két nap többnyire rokonlátogatós-utazós-futam irgalmatlan traktával, és gasztrobuzgalommal, majd vége is lett a karácsonyi miliőnek. Ott maradt ugyan a fa, de a szokásos magyar melankóliába burkolva: "ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég..." na persze, ugyan már, miért? Karácsonyra bekapcsoltuk az erősebb fokozatot? Ezt a megközelítést nagyon nem bírtam benne.

Szóval úgy néz ki, h nálunk is előbb itt áll majd a fa a nappaliban, aztán "együtt" várjuk majd az ünnepeket. Addig még ki kell derítenem, h küldhet e a tesóm darált mákot nekünk, és ha nem, akkor hol találok olyat. Bejglit életemben nem sütöttem, de imádom a mákot, úh szeretnék sütni idén.

A témában további fejleményekről biztosan írok még, lásd boxing day, ami otthon (aktivitás szintjén) ismeretlen, itt meg bizonyára egy őrület a köbön.


2 megjegyzés:

  1. Azt nem tudom, hogy kuldhet-e a tesod daralva, de ha veszel egy kis kavedaralot, akkor cukorral siman le tudod daralni... :)

    VálaszTörlés
  2. Szia,

    Mákot nem hiszem hogy beengedik, opiát tartalma miatt.
    Ismerősöm akart vinni a lányának Franciaországba, és a reptéren úgy kezelték mint egy drog dealer-t.
    Úgyhogy a mákkal csak óvatosan.

    laaci

    VálaszTörlés

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...