2014. január 3., péntek

szilveszter és azóta

Az óév utolsó napja elég befordulósra sikeredett önnön magamat tekintve, magam sem értettem az okát, de ,ajdnem egész nap feszült és kedvetlen voltam. Nem igazán találtam okot rá, ez is bosszantott kicsit, h akkor most mégis mit nyomorultkodok itt magamnak...
Aztán Laca hazajöhetett korábban, erre számítottunk is, h nem lesz teljes munkanap 31-e, így is lett. Nagyon meleg volt aznap, 37 fok, és éjszakára is azt jósolták, h 28 alá nemigen megy. Tökéletes időjárás kinti programhoz :)

Este fél 7 körül el is ndultunk Glenelg-re. Az előzetes hírek szerint 30.000+ embert vártak oda, úh gondoltuk a közelben nemigen lehet majd parkolni, de a szokásos parti bicajos-sétaútvonalunk mentén az utcákban (akkor még) simán lehetett, úh egy közepes sétával oda is értünk.
Akkor még javában sütött a nap, hihetetlen látvány volt, h a part menti füves rész telis-tele piknikező emberekkel. Ki-ki takarókon, vagy a komolyabb kitelepülők aszatlokkal, székekkel, sátrakkal, mindennel felszerelkezve. Nagyon más látvány volt, mint amihez a szemünk szokott szilveszteri látványként eddig, és nagyon mókásnak találtuk, h  egy hatalmas piknikké alakult a város ezen része.


 






Feljebb van egy hatalmas tér, ott állították fel a színpadot, ahol "koncertek" voltak, meg csak úgy szólt a zene, csinálták a hangulatot, ami szépen jött is. Belőlem is elillant az egész napos feszkó.
A jetty (móló) le volt zárva, onnan lőtték a tüzijátákot később. Itt is kettő volt, f10-kor a gyerekesek kedvéért, és éjfélkor a "nagy".

Elég gyorsan eltelt az idő a fél tizesig is, sétáltunk egy nagyot, nézelődtünk, ettünk egy fagyit, ami 2013 legnagyobb fagyija címét kapta azonnal. Van egy Copenhagen nevű hely (többet is láttam már), ami kicsit emlékeztet a Hagen Dazs-ra, amit nagyon szerettünk otthon. Nem gyakran fagyizunk itt, néha egy mekis lecsúszik, de itt pl most voltunk először. Azt már láttuk, h itt nem "gömböket" adnak, nem a klasszikus fagyis adagolóval, hanem inkább valami lapátfélével igazítják  a töcsérbe. Az adagok pedig úgy vannak árazva, h egy kerül x-be (kb 4 dollár körül, hát igen....) ha kettő 2gombócot" kérsz, akkor már "csak" $3.50 egy, ha harmat, akkor még olcsóbb. Volt gyerekadag is, Beni kapottegy olyat, na erről ki is derült később, h a mi mércénkkel ez lett volna a normális felnőtt adag. Laca kért kettőt, szerencsére láttam, h milyen mennyiséget lapátoltak össze neki, úh én azonnal egy íznél maradtam. Küzdöttem azzal az adaggal is rendesen, három hazait kitett, főleg ahogy zsugorodtak otthon a gombócok az idők folyamán...




Fagyizás után visszamentünk a partra, kerestünk magunknak is egy helyet, ahol letelepedhetünk, és nézhetjük majd a tüzes csodát :)
Tényleg nagyon sokan voltak, de ez  aparti szakaszon eloszlott, nem volt olyan érzésünk, h most fognak összenyomni, vagy kizsebelni. 
Nagyon komoly rendőri jelenlét is volt, készültek ezerrel, olyan apparátus volt kint, h csak néztünk. Mindenhol világító-ruhás rendőrök, és ők ugye nem a buli kedvéért öltötték magukra :) A híradásokban is láttuk előzetesen, h zéró toleranciát hirdettek, irgalmatlanul kapkodták ki azokat, akiknél elszaladt volna a ló.

Szépen be is sötétedett lassan, és megkezdődött az este fénypontja, amit Beni ugyan még nem várt anyyira, de amikor elkezdődött, akkor rájött, h ez csodás élmény, úh közben már nagyon élvezte. Tökéletesen láttuk a teljes tüzijátékot, ami ugyan nyilván falusi méretű volt a Sydney-ben produkáltakhoz képest, de ott és akkor varázslatos élmény volt így is.

itt havazik :) Ezt nem tudom, h hogy cnáltam :)


 
Szilveszter éjjel piros alsógatyában és pólóban
 fehér homokban állva nézte végig elős tüzijátékát a Kincsünk :)

Amikor vége lett, visszasétáltunk a kocsihoz komótosan, idegenek jöttek kezet fogni és boldog új évet kívánni, békésen, semmi hőbörgést nem láttunk. Persze akkor még viszonylag fiatal volt az este, 23h sem volt még. Valamikor éjfél előtt beájult  a gyermek, és vele én is...Sajan nem bírtam kivárni az éjfélt, és bevallom, h még pezsgővel sem készültünk. Sebaj. Olyan szinten alkoholizálunk, h eszünkbe sem jutott a pezsgő :) 

A karacsony és a szilveszter csodás időjárással, és fantasztikus élményekkel telt.
Aztán január elsején eősre fordult az idő, aznap még meleg volt mellé, de azóta 20 fok körüli esős időjáás bír lenni. Igazi punnyadós, hideg, sehová kimozdulós napok. Már a harmadik, és ha igazat mond az időjós app a telefonban, akkor hétvégén sem lesz jobb.
Ez nagyon lehangoló, de tényleg. Nem tudok Benivel játszózni, sétálni, bicajozni, bent múlatjuk az időt :( 
Emellé jött, h Beni (talán a légkonditól?) köhög, nem egyfolytában, csak időnként, és ezt leginkább hajnalban, úh 3. éjszaka volt az, h átvittem  a mi ágyunkba, ami egyenló azzal, h nem alszunk onnan, mert ha elmúlik  aköhögése, akkor leginkább keresztben fekszik, valamelyikünk oldalát rúgva minden fordulónál...
Eddig nem vagyok topon ettől az évtől...

Cserébe tegnap este elmentünk az IKEA-ba, ahol TÉNYLEG leárazások vannak, nem csak úgy ímmel-ámmal, ahogy máshol, a nagy boxing day hirdetések ellenére... Itt ezek az akciók 15-30 közötti akciók többnyire, és csak néhány termékre. Nálam 50% alatt nem jön az a hú, de megéri, mert leárazták, érzés... Szóval itt a hype igen nagy, más sincs a reklámokban, mint a féléves leárazások (pénzügyi év féléve ez), de valójában szerintem igen karcsú az ajánlat...

Szóval ikea, na ott tényleg voltak jó akciók, ennek ellenére csak pár dolgot vettünk, ami igazán kellett. Ilyenkor szoktam ágynemű huzatokat venni, most is 12 dollárért volt 40-50-60 dolláros garnitúra. Ezért már megéri :)

Ennyit z eddig keserédes újévről dióhéjban :)

2 megjegyzés:

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...