2013. október 19., szombat

kölcsönírás


Mostanában ritkán olvasom a Határátkelőt, de a minap épp odakeveredtem, és szerintem érdekes a riport, amit közölt az oldal.
Persze mint mindig, kapott az írás hideget-meleget, h micsoda hülyeség ez, és aki jól eltervezi, meg felkészül, azt semmi ilyesmi nem éri, meg lehúzás az egész, csak gazdag managerek szenvednek ilyesmiben stb. Nem tudom. Általában max 10-15 kommentig bírom, aztán szépen bezárom az oldalt.

Szerintem vannak benne olyan dolgok, amik igaznak bizonyulnak, de persze nem elégszer mondtuk már, h minden, de minden eset más. mindenki másképppen éli meg ezt az egész váltást.


Forrás:
http://hataratkelo.blog.hu/2013/10/17/a_kulturalis_sokk_es_a_beilleszkedes

2013. október 17. 06:49

A kulturális sokk és a beilleszkedés

Pár hete emailben hívta fel a figyelmet a blog egyik olvasója egy könyvre, melynek szerzője, Dr. Cathy Tsang-Feign régóta foglalkozik határátkelőkkel. Miután nagyon érdekesnek találtam a könyvet és a téma is profilba vág, megkerestem a szerzőt, aki szívesen adott interjút. Az alábbiakban ezt a beszélgetést olvashatjátok.
Több mint 20 éve foglalkozik a határátkelés kérdésével. Miért éppen ezt a területet választotta? Saját expat tapasztalatából indult ki?
Nem a saját, hanem a pácienseim tapasztalatai nyomán specializálódtam erre a témára. Az elmúlt 25 évben pszichológusként éltem és dolgoztam az Egyesült Államokban, Londonban és Hongkongban is. Főképp expatokkal, a külföldi élet során felmerülő érzelmi, pszichológiai és mentális problémáikkal foglalkozom. Konzultánsként együttműködöm nagyvállalatokkal is, a csúcsvezetőiknek és családjuknak segítek, mielőtt a világ valamelyik pontjára helyeznék át őket.
Az évek során rájöttem, hogy azok a kérdések, amelyekkel ez a csoport szembesül, ugyanazok bármely nemzetiségű határátkelő számára, és ezekről az emberek nagy részének fogalma sincs. Olyasmire gondolok, mint a kulturális sokk, az identitás inflálódása, az állandóan költöző család szindrómája, a fordított kulturális sokk, a harmadik kultúrában született gyerekek, stb.
Amikor elkezdtem a témával foglalkozni, nagyon kevés olyan forrást találtam, amely pszichológiai szempontból dolgozta volna fel ezeket a kérdéseket. Így aztán pár éve indítottam egy, a határátkelők speciális problémáival foglalkozó heti jegyzetet a legnagyobb hongkongi angol nyelvű napilapban, a South China Morning Postban. Amikor Londonban dolgoztam, akkor is folytattam az írást, az American in Britain lapnak.
Rengeteg hálás és megkönnyebbült olvasótól kaptam levelet, akik ezeket a cikkeket olvasva jöttek rá, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, és akik arról írtak, milyen segítséget nyújtottak nekik azok a tanácsok, amelyeket leírtam.
A visszajelzések és válaszok nyomán jutottam arra, hogy több, ezen a területen képzett emberre lenne szükség. Úgy gondoltam, a tudás és az információ megosztásának legjobb módja egy könyv, amely a határátkelőknek ad pszichológiai tanácsokat, ez lett a Living Abroad.
Living Abroad könyv.jpg
Mi a különbség érzelmileg és a felmerülő problémákat tekintve aközött, ha valaki csak meghatározott időre, vagy ha végleg költözik külföldre?
Lényegében nincs különbség. Az emberek a kulturális sokk négy fázisán mennek keresztül, ha tudatában vannak ennek, ha nem. Amikor pedig hazatérnek, akkor jön a fordított kulturális sokk.
Azok, akik csak meghatározott időre költöznek új országba, persze megpróbálhatják elnyomni a saját tapasztalataikat és nem elismerni, hogy min mennek keresztül, azt gondolván, hogy ők „csak" egy fél évre, vagy egy évre váltottak országot. Azt hiszik, majd minden rendbe jön, ha hazatérnek.
Más szavakkal az ideiglenesen külföldre költözők pszichológiailag és érzelmileg kevésbé felkészültek a kulturális sokk okozta változásokra, mint azok, akik hosszú távra terveznek.
Az ember azt gondolná, hogy azoknak a legnehezebb beilleszkedni, akik egy, az övéktől teljesen eltérő kultúrába érkeznek meg. Mennyivel nagyobb ilyenkor a kulturális sokk?
Éppen az ellenkezője igaz! A legkevésbé sikeres határátkelések között találkoztam olyan esetekkel, amikor például amerikaiak költöztek Angliába és fordítva. Mivel ugyanaz a nyelv, az irodalom, és a szórakoztatóipar, azt várják, hogy minden gond nélkül be tudnak majd illeszkedni, ám ez a két kultúra mégis sokkal távolabb áll egymástól, mint azt a legtöbben gondolnák, aminek következménye az állandó zavarodottság és önvád.
A saját reakcióiktól összezavarodva, és mert az feltételezik, hogy ők tehetnek a beilleszkedési problémáikról, az ilyen helyzetbe került brit és észak-amerikai expatok magukba fojtják a nehézségeiket, amivel csak súlyosbítják a helyzetük. Az Európán belül költöző európaiak közül is sokan felkészületlenek a váratlan nehézségekre.
Lehetséges egyáltalán előre felkészülni a változásokra?
Ahogy a könyvem bevezetőjében is írom, „a tudatosság fél gyógyulás". A beilleszkedés elkerülhetetlen. A legjobb felkészülés, ha előre felmérjük, milyen felmerülő problémákra számíthatunk, így amikor azokkal szembesülünk, tudni fogjuk, hogy nem egyedi esetről van szó, és rendelkezünk megfelelő stratégiával. Ez a könyvem célja.
Muszáj kihangsúlyoznom: a KULTURÁLIS SOKK nem az egyetlen kérdés, amivel a határátkelők szembesülnek. Ez csak egy keret, amiben számos, az új környezet támasztotta beilleszkedési kérdés felmerül. A másik országba költözők nehézségei nem magából a kulturális sokkból fakadnak.
A határátkelés legkritikusabb kérdése a pszichológiai és érzelmi felkészülés. Ha valaki megérti, milyen következményekkel járhat a kulturális sokk, mennyi ideig tart, a változások hogyan hathatnak rá és a kapcsolataira, akkor nem éri meglepetés. Ami még jobb, saját magukkal és szeretteikkel is türelmesebbek lesznek a beilleszkedés időszakában.
Melyek a legnagyobb kihívások?
A legnagyobb kihívás a valódi hangulatváltozásokat és reakciókat összehangolni az általunk elvárt érzelmekkel. Mondok egy példát: amikor egy másik országba költözünk, a kezdeti lelkesedés 3 hét után megszűnik. Hirtelen ránk szakad, hogy hol is vagyunk és hogy nem csak egy rövid vakációra jöttünk. Közben az otthon maradottaktól azt halljuk, milyen szerencsések vagyunk és milyen izgalmas dolog külföldön élni, miközben azzal vagyunk elfoglalva, hogy folyamatosan emlékeztessük magunkat: ez „életünk esélye".
Van a beilleszkedésnek egy fázisa, amikor mélyen belül a szomorúság és az ingerültség visszahúzó érzése gyötör, amiről ráadásul azt gondolod, hogy nem lenne szabad érezned, és amit nem tudsz másoknak elmagyarázni.
A könyvem első fejezetében van erről egy történet, egy Hongkongba költöző férfiról, akit először teljesen felpörgettek a látnivalók, a hangok, az illatok, az üzleti élet pörgése, és a lenyűgöző új szokások.
Aztán egy nap váratlanul mindez tökéletesen a visszájára fordult, és elkezdte idegesíteni az őrült rohanás, a zaj, a beszélgetések manírjai. Az „egzotikus" szokások hirtelen bosszantó babonák lettek, a férfit pedig teljesen összezavarta a hirtelen perspektívaváltás. Akár ennyi is elég ahhoz, hogy az ember megkérdőjelezze saját épelméjűségét, pedig ezek abszolút normális és előre megjósolható válaszreakciók.
Melyek a beilleszkedés főbb állomásai?
A kulturális sokk állomásai:
1. Eufória – a letelepedés első 3-4 hetének kezdeti lelkesedése.
2. Ellenállás – gyakori összehasonlítások a szülőhaza és a befogadó ország között, aminek eredménye az „otthon minden jobb" érzés.
3. Átalakulás – ez általában a kiköltözést követő kilenc hónap elteltével következik be, amikor az ember kezdi megszokni az új környezetet, és már meglátja a fogadó ország jó oldalát is.
4. Beilleszkedés – a kulturális korlátok ledőlnek, és az egyén már képes értékelni saját örökségét és új életmódját.
Ami a szülőhaza és az új lakóhely állandó összehasonlítását illeti, ez mennyi ideig tarthat és mennyire nehezítheti meg a beilleszkedést?
Mint az előbb is mondtam, ez a kulturális befogadás második állomása. Függően az egyén belső motiváltságától és hozzáállásától gyakorlatilag hat héttől kilenc hónapig bármennyi ideig eltarthat, de ha valaki nem vigyáz, akár a teljes külföldi tartózkodás idejére ebben az állapotban ragadhat, ami azt jelenti, hogy elfogadja: a fogadó országban kell élnie, de alig várja, hogy vége legyen. Egy ilyen hozzáállás nagyon egészségtelen és gyötrelmes.
A technológia ma már nagyon megkönnyíti a kapcsolattartást. Ez mennyire nyújthatja meg a beilleszkedés idejét? Előfordulhat-e, hogy valaki munkát keresve költözik külföldre, de gyakorlatilag csak az otthoniakkal tartja a kapcsolatot mondjuk Skype-on vagy Facetime-on?
Dr. Cathy Feign.jpgElső ránézésre az otthoniakkal való szoros kapcsolattartás segít. Ugyanakkor a Skype és a hozzá hasonló programok nyújtotta kényelem miatt tévesen úgy kezdhetünk viselkedni, mintha a szomszéd szobában ülnénk, ami a félreértések egész aknamezejét hozhatja létre.
Az otthon maradottak nem tudják teljesen átérezni a téged érő élményeket. Kialakul bennük egy kép a határátkelő életformáról – vagy az, hogy az csupa izgalom, utazás és csodás élet, vagy az, hogy borzalmas számkivetettség, ami nekik sosem kellene. Ez nagyon megnehezíti egy határátkelő számára a nehézségei és küzdelmei megosztását.
A vonal túlsó végén lévő család és barátok értik ugyan, amit mondasz, de nem feltétlenül érzik át a beilleszkedési folyamatot, amin éppen átmész, így hajlamosak rossz tanácsokat adni. Másrészt viszont kialakulhat egy gátlás, ami megakadályozza, hogy megoszd azokat a változásokat, amiken átmész, hiszen otthonról nézve végül is tökéletes az életed, tehát hogyan is panaszkodhatnál?
Más szavakkal: a videó, az email és a chat segít a kapcsolattartásban, és fantasztikusan jó a határátkelőknek, de tisztában kell lenni azokkal a problémákkal, melyeket okozhat. Hiába a technológia, a határátkelőknek akkor is át kell menniük a beilleszkedés fázisain, amit nem lehet felgyorsítani.
A honvágyat feltételezem mindenki másképp éli meg, de melyek a jellemző tünetei? Lehetséges „gyógyítani"?
Vannak, akik úgy harcolnak ellene, hogy amilyen gyakran tehetik, hazalátogatnak. Ugyanakkor az „otthon ott van, ahol a szív is van" egy költői, de félrevezető elképzelés. A hazalátogatás nem árt, de nem is segít. Ahogy a könyvemben is rámutatok, a túl gyakori hazalátogatás – még akkor is, ha ez csak a honvágy elleni védekezés – káros lehet az egyénnek, az emberi kapcsolatainak, a közvetlen családjának és még azoknak is, akik otthon maradtak. Vannak hatásos módjai az otthoniakkal való kapcsolattartásnak úgy is, hogy közben az ember képes elfogadni az új országban folytatott életét.
Ehhez kapcsolódva muszáj vagyok megemlíteni a Fordított Kulturális Sokkot. Kulturális sokk ugyanis nem csak az új országba költözőket éri, hanem azokat is, akik egy bizonyos külföldön töltött idő után hazatérnek, és azt hiszik, azonnal be tudnak majd illeszkedni, és meglepetésként éri őket, hogy idegennek érzik magukat.
Ez a Fordított Kulturális Sokk, amiről a könyvem 10. fejezete szól, gyakran komolyabb problémákat okoz, egyszerűen azért, mert az emberek nem hiszik el, hogy ez megtörténhet velük. A határátkelők ugyanis meg vannak győződve arról, hogy egy hosszabb külföldön töltött időszak után is könnyű visszailleszkedni, hiszen végül is „hazamennek".
Én 25 éve dolgozom határátkelőkkel, és azt tudom mondani, hogy a hazatérés, a fordított kulturális sokk sok ember számára sokkal nagyobb kihívás, mint valaha gondolták volna. Ezért abszolút létfontosságú, hogy ha egy hosszabb külföldi időszak után a hazatérést fontolgatjuk, legyünk erre felkészülve. Ideális esetben adjunk magunknak egy évet a felkészülésre, különösen azokra érvényes ez, akik több mint egy évtizedet éltek külföldön.
Milyen nehéz a határátkelés a gyerekek számára? Az ember sokszor csak annyit lát, hogy milyen könnyen beilleszkednek, de tényleg így van? Hogyan lehet őket felkészíteni arra, hogy másik országban fognak élni? Van olyan kor, amikor ez könnyebben megy?
Létezik egy mítosz, ami szerint a határátkelés nem érinti a gyerekeket, hiszen ők annyira rugalmasak. Pedig a gyerekekre igenis hat a költözés. Valójában nem nagyon van beleszólásuk abba, hogy akarnak-e költözni, vagy sem, így aztán a szülőknek kell kifejezetten érzékenyen reagálni a gyerekekre és plusz támogatást adni nekik a költözés alatt és után.
Azt tudom tanácsolni, hogy ha lehetséges, akkor a határátkelést még a gyerek 9 éves kora előtt ejtsük meg. A kamaszkorban ugyanis szociálisan már nehezebb a helyzetük, ebben az időszakban stabilitásra és erős társadalmi kapcsolatok kiépítésére van szükségük. Komoly megpróbáltatást jelenthet számukra, ha ebben a korban szakítjuk ki őket a családi és baráti környezetből. Egy tinédzser esetében pedig még nehezebb a helyzet.
Itt, a blogon is gyakran téma a honfitársakkal való külföldi kapcsolattartás. Segíthet a beilleszkedésben vagy inkább hátráltatja azt?
Általános dolog, hogy az expatok a honfitársaikhoz húznak. Ezzel semmi baj nincs, segíthet kiereszteni a gőzt és megosztani a jó és a rossz tapasztalatokat egyaránt.
Ugyanakkor mindig akadnak olyanok, akik szinte kizárólag a honfitársaikkal tartják a kapcsolatot, egy szót sem tanulnak meg a helyi nyelvből, és szinte sosem szocializálódnak a csoporton kívüliekkel. Az ilyen emberek jellemzően a kulturális sokk második szakaszában, az ellenállásban ragadnak meg. Megtartják a három lépés távolságot a befogadó ország kultúrájától.
Sok emberrel találkoztam, akik évtizedeket leéltek a saját kis expat burkukon belül, azt állítva, hogy nekik nagyon jó így. Ezek az emberek rengeteg társadalmi, kulturális, gasztronómiai és egyéb élményből kimaradnak, és ami még ennél is fontosabb, elveszítenek egy nagyon értékes esélyt arra, hogy egyénként fejlődjenek.
Még ennél is fontosabb, hogy ha csak a honfitársaival él társadalmi életet az ember, az negatívan hathat a családra, elsősorban a gyerekekre, akik így elveszítik annak lehetőségét, hogy igazán nemzetközi emberré váljanak.
Hol érkezik el az a pont, amikor szakemberhez kell fordulni?
Amikor a magánélet vagy a munka szenvedést okoz, akkor segítséget kell kérni. Előfordulhat, hogy olyasmin veszekszünk a párunkkal, amin a külföldre költözés előtt sosem. Vagy a munkahelyen érzünk általános diszkomfortot, stresszt, amit korábban sosem, és aminek látszólag semmi köze a munkánkhoz. A pillanat hevében talán nem nyilvánvaló, hogy ezeknek köze lehet a beilleszkedéshez. Egy képzett mentálhigiénés szakember ilyenkor segíthet megkeresni a probléma gyökerét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

a projekt

Vannak dolgok, amikrol nem beszelunk csak utolag. Babonabol, vagy mert meg bizonytalan es valtozhat, vagy mert folyamataban tul complex, es...