2013. március 5., kedd

közjó

Ha valamin, hát ezen a dolgon megannyiszor elképedek, hogy itt mennyire szent az, ami  a közé. Nem mondom, h sosem találkoztam még rongálással, vagy falfirkával, sajnos az unatkozó fiatalok brahiból itt itt megragadják a festékes flakont. A gyakoriságuk azonban szerencsére elhanyagolható, és a másik hihetetlen, hogy szinte napokon belül helyre is állítják /megtisztítják a rongált objektumot.

A legszembetűnőbb különnbség számomra mégis a közösségi helyeken található étkezési alkalmatosságok állapota. Magyarországon nőttem fel, sajnos tudjuk, hogy ami köztéri, az nem mindenkié, hanem senkié, ezért nem óvjuk, vigyázzuk, hanem rongáljuk, darabokra törjük, vagy méginkább ellopjuk (tisztelet a szerencsére nagyszámú kivételnek), hisz az senkié, kint van az utcán/téren, nem?

Fél év ide-vagy oda mai napig lencsevégre kapom a játszóterek mentén látott grillsütőket, wc-ket (nem röhög), és társaikat, mert nem hiszem el, h ilyen is tud lenni. Pedig ezek a mi környékünkön fellelhető hétköznapi csodák, értem ezalatt, hogy nem a CBD "csúcsdarabjai". Ott sem mások, mert mindenhol rend van.

El tudjátok képzelni, hogy a ligetben ilyesmit láttok Budapesten?
El tudnám képzelni, de sajnos fényévekre vagyunk ettől. Konkrétan nyilvános wc-ket nem is tudom találunk e valahol, és ha igen, abba be lehet e menni, mármint gusztus és higiénia szempontjából.... gyakorlatilag a gyorséttermek és plázák funkcinálnak a főváros nyilvános illemhelyeiként (is)...

Ehhez képest:
automata wc, ingyenes, és normális állapotú belül is, egyszer már láttuk :)


Ez milyen? Hihetetlen szerintem.
Nem zsíros, nem dongják a legyek, nem undormány.
Pedig kint áll a szabadban, "senkié", azaz MINDENKIÉ. 

Mindezek mellett a szomjazó vándornak, vagy csak úgy. Működik, és hátoldalán alul is van egy kis rész, abba a kutyádnak engedhetsz vizet. Mekkora! 
 Ezek a képek meg a barbizó környezetét mutatják. Legtöbb vagy játszótérrel van kapcsolatban, vagy olyan területen, ahol több korosztály is élvezheti  abarbizás örömeit.








Szombaton mi is kipróbáltuk a piknikkel egybekötött barbizást Andiékkal. Az idő tökéletes volt, és így egyikünknek sem kellett a 3 gyerkőc után romeltakarítást végezni, pakolni, csak élveztük a tengerpart látványát és egymás társaságát.
Természetesen kb 10 főre elegendő húsfélével, desszerttel, gyümölccsel vágtunk neki, nehogymá' éhes maradjon valaki. Szuper kis program volt :)

Fatörzsről ugrálós :) Bebe a két csaj között. Persze utánozta őket mindenben :) 











a a pötty egy labda középen :)

apa is elvolt, na :))

Nem tudom, h hiú ábránd e, de tényleg ez olyasfajta érzés, amit nagyon jó volna átültetni a magyar köztudatba. Ha gondozott, tiszta közösségi terek lennének, mindenki szívesebben lenne ott, és ez aztán nem nagy valami. Mi a kaján kívül két labdával elvoltunk, játszottunk "Amerikából jöttem"-et, szóval nem arról szól, h itt aztán terülj asztalkám körül hemzsegnének az aranyat tojó tyúkocskák. Ez, hogy mód van élvezni a közjót, valami csodálatosan felszabadító érzés.

4 megjegyzés:

  1. Sziasztok

    Látszik hogy nagyon vigyáznak mindenre.Szép karbantartott környék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban az, és épp ez alényeg, h majdnem mindenhol ilyen :)

      Törlés
  2. Jó látni, hogy ilyen jól érzitek magatokat, na és hogy ennyire hasonlítunk... ugyanazokat a dolgokat veszitek észre és értékelitek a mindennapokban, amiket mi is :)
    Puszi Nektek!
    Ági :)

    VálaszTörlés

a projekt

Vannak dolgok, amikrol nem beszelunk csak utolag. Babonabol, vagy mert meg bizonytalan es valtozhat, vagy mert folyamataban tul complex, es...