2014. április 2., szerda

az utolsó hét ínyencségei a GTS-nél

Elkezdődött az iroda mentes időszak, nem mondom, h minden pillanata felszíbadító, de alapvetően még tudok örülni is neki.

Főként, hogy az utolsó hét nem volt feszültségektől mentes, bár csak az új tulaj tette azzá, az "alap-csapat" talán még kedvesnek is volt mondható, főleg a majomra értve, aki egyik reggel őszintének tűnő érdeklődéssel kérdezett arról, h hogy állok a munkakereséssel, és mesélt arról, h neki hányszor történtek hasonló fordulatok az életében és hogy élte meg.
Ugyan az elmúlt hónapokban szinte másról sem hallottuk beszélni, minthogy nagyobb házat szeretnének venni, és folyton közzétette az aktuális tapasztalatait, most azon a reggelen elárulta, h egyelőre letettek erről a tervről, mert nem érzi úgy, h a cégre ilyen szempontból biztosan támaszkodhat, h felvegyen egy nagyobb hitelt. 4 gyereke van, a felesége nem dolgozik, szóval rizikó az volna... 

Az utolsó hét azzal indult, h a hétfőn esedékes fizetésemet nem kaptam meg. Azonnal gyomor összeugrás, nem jó jelnek éreztem. Másnap először a könyvelőnél érdeklődtem, h mi a helyzet, tőle fél napig semmi válasz, holott egyéb folyó ügyekben leveleztünk.
Ezért bátorkodtam a nagyfőnöknél érdeklődni, aki persze szokásos stílusban (sértődött kicsinyes támadó és bunkó módon ) közölte, h már kérdeztem ezt korábban a könyvelőtől, keresik a probléma okát, ő nem egy varázsló, h előteremtse azt azonnal... Ez aztán a karakán hozzáállás valóban, mi mást is kéne mondani valakinek, aki a ledolgozott két hetéért jogosan várja utólag a bérét (és nem előre), és ami addig mindig hétfőn ott volt  számláján...? Hú tényleg, fellengzősen daráljuk le...
Nem részletezem tovább, én már a legrosszabbra is felkészültem, h a szerzősésem miatt 4 hétre duzzadt felmondási időt így bosszulja meg, h egyszerűen nem fizet... Végül csütörtökön kaptam meg a pénzt. Nem mondom, h jól viseltem a várakozást, és nem számoltam visszafelé a perceket.

Pénteken újabb adagot kaptam a kiváló menedzsment eszközökből, tanulhattam, h hogy is kell ezt csinálni... (remélem több hasonlóval nem futok össze egyhamar).
Utolsó nap = újabb elszámolás következett volna. Utolsó nap úgy szokás elengedi a dolgozót, h mindent kifizet a cég, kiadásokat, ha van, és a fizetést, szabadságot, stb. Ezt a szerződéem is tartalmazta, és a vonatkozó munkaügyi jogszabály is nagyon egszerűen leírja. 
No, ez semmit sem jelent két apróság csupán, mert a kérdésemre, h bármire szükség ven e ahhoz, h elkészüljön a végső elszámolás, a könyvelő azt írta, h a főnök délután már nem lesz bent, és neki mindenképp át kell néznie, úh jövő pénteken (Ápr 4-én) fognak kifizetni.
Hú, ezen eldurrant az agyam. Egyrészt nyilvánvaló kicseszés-szaga volt az egésznek, másrészt a kedves főnök velünk ebédelt aznap, tehát bőven lett volna módja elmondani ebbéli szándékát, de persze nem tette...
Leírtam, h miért nem tartom ezt korrektnek így, amire szinte azonnal válaszolt a kedves tulaj (aki csak előbbukant rögtön), h csak nem képzelem, h kifizet, hisz még nem is járt le a műszakom, előre hogy fizessen? Délután fél 4 körül volt, tehát legalább 45 perc volt még hátra, aminek nagy volt a rizikója, hogy például nem fogom ledolgozni, vagy nem elég jól, vagy ki tudja, szóval hatalmas volt a rizikó. Netán meg is betegedhettem volna, vagy mi van, ha szabadságot veszek ki arra a 45 percre? És biztosan van még pár variáció ami bekövetkezhetett volna.
Ugyanakkor azt is megtudhattam, h amúgy is nagyon gálánsak voltak velem, hisz 4 hét felmondást kaptam, és azt is sikerült megtudnom, h a fizetésemmel is nagylelkűek voltak. Hát ezzel már nem tudtam mit kezdeni, fájdalmasan szánalmas volt az egész, én az idegtől már csak azt éreztem, hogy ekkora f**al életemben nem találkoztam, és bár teljesen jogtalan amit tesz, forduljon fel, sose lássam többet, de nem válaszoltam neki.

A normális főnökömnek elmondtam, h mennyire nem értem ezt az egészet, ő nem győzött elnézést kérni, és biztosított, h amilyen hamar tudnak kifizetnek, de egyelőre ő sem tud mit tenni. Beszégettem vele egy jót a végén, Ő volt az egyetlen normális köztük, szegény visz is a hátán ezer dolgot, sajnáltam sokszor és igyekeztem segíteni őt, amiben csak tudtam.

Ezek a dolgok nagyon nem hiányoznak itthon.
Lehet, h nincs most munkám, de ilyen szituációk sincsenek, és nem packázik velem egy kis köcsög, akinek pénze ugyan van, de attól még nem lesz mnedzser. 

Remélem, hogy ez csak egy fejezet volt az élet iskolája tankönyvből, h lássam, tapasztaljam meg ezt is, és lapzhatok a következő pozitívabbra.


7 megjegyzés:

  1. Hát ez egy gyönyörű befejezés volt :/ Sajnálom nagyon, és nem is értem az ilyet, hogy neki ettől jobb, hogy így viselkedik? Nekem még otthon volt egy hasonló kalandom, hogy felmondtak, hogy akkor hétfőtől nem kell jönni, tessék az eddigi pénzikéd mehetsz. Aztán ugyanezt lejátszottuk, de a végén minden jól sült el, megkaptam minden fizetést, elszámolást, csak egy kicsit azért szemétkedtek. Lehet ez van a főnökök munkaköri leírásában? :D

    VálaszTörlés
  2. Ez nem hangzik tul jol, de a lenyeg, hogy tul vagy rajta, es vissza sem tekintve haladsz az alomallas fele :)

    VálaszTörlés
  3. Ezek utan szerintem inkabb orulj hogy igy alakultak a dolgok es nem kell egy ilyen hozzaallasu cegnel dolgoznod. Remelem a fizud maradekat (vegelszamolas) legalabb 4-en kifizetik es akkor aztan tenyleg hatat fordithatsz ennek a bandanak.

    VálaszTörlés
  4. Jelek szerint a parasztság az nemzetközi tulajdonság ;-) Az elôttem szólókhoz hasonlóan azt mondom örülj, hogy megszabadultál egy ilyen cég(vezetô)tôl...

    VálaszTörlés
  5. Az emberi kicsinyesség ilyen szinten totál kiábrándító. Miért jó valakinek így betartani egy másik embernek, akit ráadásul ők küldtek el?! ÁÁ ezek szerint ilyen fa...k mindenhol vannak! Na de a lényeg, hogy vége, és innen már csak egy jobb jöhet! Drukkolok, hogy mihamarabb! :-)

    VálaszTörlés
  6. Ez teljesen olyan sztori, mintha itt lenne Magyarországon. Mondjuk, itt a vége az lenne, hogy nem kapsz egyetlen fillért sem, hacsak nem pereled be őket. Azt meg ugye csak kevesen vállalják be.
    A lényeg az, hogy végre megszabadulsz ettől a köcsög bandától és tuti találsz egy 100 x jobb helyet.
    Nagyon sok sikert és kitartást a folytatáshoz!

    VálaszTörlés
  7. Én nem remélem, TUDOM!!!!!
    Pusziiiiiiiiiiiiii

    VálaszTörlés

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...