2014. március 11., kedd

munka mizéria

Még mindig tartogat meglepetéseket Ausztrália, nem hagy hátradőlni, és "semmittenni" csak úgy. A viszonylag beszédes februárt követően hallgattam kicsit, ami a bloggerek életében általában két okra vezethető vissza.
a) nincs internet elérésük
b) történt valami, de azt először magukban akarják helyre rakni, és csak azután közzétenni
c) vagy bármi más (jó, ez már három ok)

Nálam a b) eset okozott szünetet. Írtam már arról, hogy eladták a céget pár hete a tulajdonosok, illetve többségbe került az újonnan bevett tag, így ő lett a főnök igazán. Az arc nem új, eddig az ő cége csinálta a könyvelési dolgokat, és olykor-olykor az üzletfejlesztésbe is beleszólt már, vagy tett javaslatokat.
Egy pénteki közös ebédelés során bökték ki az igazgatók, h változások lesznek, eladták a céget, és h ettől milyen fejlődéseket remélnek.
Az igazat megvallva ahhoz ekég rutinos vagyok már, hogy lássam mivel szokott járni egy ilyen dolog, legalábbis magyar viszonylatban mit hozna. Sokat nem tévedtem a megérzéseimet tekintve, ebből a szempontból az ausztrál-mód sem olyan eltérő. Mindegy, bejelentés megvolt, ment minden tovább az addigiak szerint. 2 hétig. Addigra már kezdtem hiáyolni azt, hogy mondják már mi lesz, kinek riportolok, hogyan változnak a folyamatok, változik  e a munkáltatóm, a szerződésem, ilyenek. Nem kellett soakt várnom, h választ kapjak a csak magamban vázolt kérdésekre, mert meghívót kaptam admin megbeszélés címszóval egy péntek délutánra. Ez a sokat sejtető semmi volt, ami számomra azonnal két dolgot jelentett,
a) kirúgnak
b) tényleg átbeszéljük a hogyan továbbot
A vicces az volt az egészben, hogy az új főnök majdnem egész nap a mi irodánkban volt, mindenki csinálta a dolgát, közös ebéd, a majom végtelen sok sztorija amiben fényezte önnön tehetségét, humorát és egyáltalán brilliáns személyét, Istenem, mennyire mindegy, hogy a világ melyik pontján ér ilyen helyzet, ha új vezető érkezik, mindig vannak olyanok, akik önmagukból kifordulva próbálnak csontig benyalni azonnal... Na mindegy kedvenc legparasztabb főnököm ezt a formát szépen hozta...

Új főnök 3 előtt elment, és még az ajtóból mondta mosolyogva, h hamarosan találkozunk, ugye?
Végig hintázott az agyam a két eshetőség között hol egyik, hol a másik javára.
Aztán délután átautóztam az ő irodájukba, h kiderüljön végre mi is lesz. Nem tartott sokáig a találkozó, köszönés, két rövid mondat a közös ebédről, majd papír elővesz, amin ott áll, hogy köszönök szépen, ennyi volt.
Hazudnék, ha azt mondanám, h meglepett nagyon, hisz esélyes volt ez a verzió, mélyen belül tudtam, h jobban is, mint a másik.
Maradva a belső gondolatoknál igazából jobb is, hogy így történt, mert hónapok óta tartó semmittevésnek vet véget.  A cég dolgai nem állnak jól, nagyon jó ügyfelei voltak, de nincsenek új megrendelések. Nincs igazi Manager a cégben, aki vinné előre. Nem láttam business case-eket, olyan csináljuk, és majd lesz valami elven megy minden. Csoda, h eddig is ilyen szinten muzsikált. Rég nem éreztem már jól magam, de igazából úgy gondoltam, h egy évig megpróbálom kihúzni, met hátha az jobban mutat a cv-ben, h ennyi után váltok. Egy-két nagyon testhezálló munkára beadtam páylázatot közben is, de nem pörögtem ezen fenti ok miatt.
Most megoldódni látszik ez a dilemma, ez a fejezet itt most véget fog érni, és lehet új vizekre evezni.

Azzal, hogy feb végén megkaptam a paíromat azon a bizonyos meeting-en, még nem ért véget a történet. Ott és akkor egy hét felmondási idő állt  a paíromon, amit le is kell dolgoznom, és utána vége. Nyilván szarul esett a dolog akkor is, ha leépítettek, és a munkámat méltatták, és hangsúlyozták, h nem rólam szól. és akkor is, ha a szívem mélyén tudtam, ez várható, és bizonyára majd jön valami jobb ehelyett. Heni barátnőmet nem hagyta nyugodni az egy hét ténye, nagyon karcsúnak tűnt az, úh megnézte Ő is, mi is a szerződésemet, és abban persze nem is az állt.

Következő hétfőn írtam is egy visszafogott levelet az új főnöknek arról az ellentmondésról, amit látok az általa adott egy hét, és a szerződésemben foglalt egy hónap között.

Meglepő választ kaptam:
- Ő úgy tudta, h a Fair Work Act (olyan mint a munka törvénykönyve) szerint dolgoztam, és aszerint 1 hét jár, ha 1 évnél rövidebb ideje vagyok itt. ÚGY TUDTA...
Hát akkor tudtára adtam, h van egy aláírt szerződésem 1 hónapos felmondási idővel...
Válasz:: Fascinating (kb annyi, h hát ez lenyűgöző....) akkor küldjem már át az aláírt szerződésemet neki. NEM TUDOTT RÓLA, Hogy VAN NEKEM OLYAN...
Van. Abban az állt, h egy hónap a felmondás, amit vagy letöltök, vagy nem az egészet, de akkor  a fennmaradó napokat kifizetik. Nyilván ez a nem kell jönni dolog fel sem merült, viszont március 28-áig szól a felmondásom cserébe, úh a szerződés szerinti 1 hónapot kaptam. Még jó, hisz jár.

Sinám egy héttel letudték volna, ha nem nézünk utána, és nem szólok, persze ettől érezhetően "kedves" hangnembe váltott, kicsit ciki, h tőlem tudta meg a szerződésem létét és tartalmát.
Azonnal rám is osztott pár fantasztikus feladatot, azzal a megjegyzésssel, h ha már az a szerencse érte őket, hogy március végéigegyütt dolgozhatunk...
Nem esett jól, de aznapra már sok volt a hülyeségükből, hagytam a fenébe....

Annak nem örülüök, h újra munkát kell keresnem, tavalyról elég sok negatív élményem maradt, ugyanakkor mostmár van helyi tapasztalatom, vannak helyi referenciáim,  anormális főnököm abszolút támogat ebben, ő jó referenciát is fog adni. Sajnálkozott, de nincs mit tenni, ez van.

Pár napig én is sajnáltam magam, de mostmár igyekszem a jó oldalát nézni, és bízni abban, hogy találok másikat, ahol jobban ki is tudom használni a tudásom egy részét, és nem csak a fizetésért járok be...



18 megjegyzés:

  1. Semmikepp se keseredj el. A lenyeg, hogy tenyleg szereztel helyi munkatapasztalatot, van jo referenciad. Ezzel biztos, hogy kinyilt egy csomo olyan kapu, ami ez elott a munka elott meg csukva volt. Biztos, hogy hamar talasz valamit, ez nem is lehet kerdes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mary a biztatást, legyen igazad :) Igyekszem ebből kiindulni, hogy már nem csak a messziről jött emberé az önéletrajzom, leinformálható vagyok helyben is. A 8 hónap is több, mint a semmi, és talán itt is igaz lesz az, hogy ha valami lezárul az új dolgokra nyit ajtót. Meglátjuk :))

      Törlés
    2. csak csatlakozni tudok Mary véleményéhez! jó lesz ez majd, meglátod! addig meg fel a fejjel :)

      Törlés
  2. Szia Juanita:) Egyetértek Maryvel minden okés lesz. Én tudom. Tény: van helyi referenciád, meg egy csodás személyiséged, és egy hátországod a családod személyében.... Nagyon szúrkolók neked, nektek:) Szép napot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klári, egy Tündér Vagy :) Önző dolog amit írok, de néha ezért is jó ilyen helyzeteket is megosztani, hogy több megerősítést kapjunk. Néha nem árt, ha a saját muníció kifogyóban, vagy nem érezzük olyan hatékonynak. IGAZÁN jólesnek a szavaitok.

      Törlés
  3. Csatlakozom a drukkolók táborába, én hiszek benne, hogy minden okkal történik :) Itt az az ok, hogy magadtól még szenvedtél volna ott 4-5 hónapot, csak mert jobban mutat a cv-ben és lemaradtál volna egy szuper állásról, amit majd így megpályázol és örömmel felvesznek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hiszek benne, remélem ha ketten is, akkor nem hiába tesszük :) Helló szuper állás, itt vagyok :)))

      Törlés
  4. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan munkát fogsz találni! Kitartást addig is!

    VálaszTörlés
  5. HAJRÁ! HAJRÁ! HAJRÁ! Szerintem még csak most következik igazán a java, ez a munka jó volt bemelegítésnek! :) Nem telik el sok idő és ez csupán emlék marad amin néha elmerenghetsz miközben az új munkahelyedre kocsikázol :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így legyen, ha valaki, hát Te lekövetheted élesben is a mozzanatait :) Köszi a támogatást, utólag mindig minden egyszerű, és tudjuk, h így van jól, csak most lehetne már utólag :)

      Törlés
  6. Csatlakozom a "pom-pom" csapathoz, és én is csak annyit mondok, hogy hajrá, hajrá! :-) De biztos, hogy ez így volt jó, és ezután a következő még jobb lesz! Az élet megadta a kérdésedre a választ, váltani kell!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihihi, pom-pom csapat, ez jó :) Gyűjtöm a pozitív energiákat, amiket küldtök, köszi

      Törlés
  7. Szia!
    Semmiképpen ne bánd! Ennek így kellett történnie. Minden változásban benne van a lehetősége annak, hogy sokkal jobb is lehet. Én, személy szerint sokáig nagyon nehezen toleráltam a változásokat és féltem is tőlük, de az élet megtanított arra, hogy a változás elengedhetetlen a fejlődés szempontjából. Biztos vagyok benne, hogy hamar találsz valami olyat, amit örömmel és lelkesen csinálsz majd! A lényeg, hogy erre koncentrálj és akkor bevonzod :) Tudom, hogy ez hókuszpópusz dolognak tűnik és az is, de van benne igazság. :) Várd a jót és akkor az jön! Mindenesetre fel a fejjel! És egy hatalmas kalappal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos Vagy Orsi, igen, néha nehezen engedjük el a megszokottat, mert az biztosnak tűnik, még akkor is, ha nem igazán a legjobb nekünk. Hát most kénytelen vagyok, és emelt fővel nézhetek ismét szembe a hresek elvárásaival. A "hókuszpókusz" annyira nem az, fejben dől el minden, tudom, csak néha elfelejtem... De koncentrálok erősen :)

      Törlés
  8. Fel a fejjel, szerintem igy jobban jartal, mintha meg par honapig emeszted magad belul es ugy jarsz be dolgozni. Plusz igy a CV (vagyis a cover letter miert keresek munkat resze) is jobb lesz, mert nem te 'ugralsz' osszevissza, hanem leepites volt.
    Drukkolok hogy ez az utolso 2-3 het gyorsan leteljen es tudjal fokuszalni uj melokra. :)

    VálaszTörlés
  9. Most próbálom behozni a több hetes lemaradásomat blog olvasásban, sok minden összejött (kedv, vírus, jó és rossz dolgok), és erre ezt olvasom...

    Nagyon ügyes vagy, hogy kiálltál az érdekeidért, ugyanis a Fair Work valóban azt mondja, hogy egy hét, de akkor ha TE mondasz fel, ha téged küldenek el, akkor egy hónap a felmondási idő. (mire nem jó, ha az ember payrollon dolgozik...)

    Csak biztatni tudlak, hogy ennél biztosan jobb jön. Tudod, nem kell ecsetelnek, hogy az előző munkahelyem mennyire megkeserítette az életemet, és mégsem léptem, mert féltem attól, hogy még nincs elég ausztrál tapasztalatom, és sehova nem vesznek majd fel. Aztán az élet döntött helyettem, felmondtam, és egy hónapon belül lett sokkal jobban fizető, sokkal nagyobb felelősséggel, megbecsüléssel járó munkahelyem. Neked is így lesz. Sok szerencsét!!

    VálaszTörlés

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...