60.

nem szülinap, de bejegyzés idén, itt. Azonban mégis ünneplős, hisz egy év telt el azóta, hogy elindultunk (ekkor még nem érkeztünk meg... :)
2012.08.20 az indulás napja, és 22-én kora reggel érkeztünk meg.
Hú.
Több ilyet is olvastam már, és mindig eljátszottam a gondolattal, h ha mi ehhez a fordulóhoz érünk, vajon miről számolhatok be majd. Mik lesznek kipipálva a képzeletbeli első évfordulós listán, millyen érzések múlnak el, és miket érzünk majd azok helyett. Milyen dolgokban leszünk okosabbak, határozottabbak, és mik okozzák az első csalódásokat, és így tovább...

Egy biztos, tavaly agusztus végén is ugyanilyen fos idő volt itt, mint most. Úgy látszik, h az augusztusé a leghűvösebb hónap szerepe. Kicsit olyan, mintha most jutott volna az időjárás eszébe, h hú vazze' tél van, elcseztem, eddig alig esett, és folyton sütött a nap, na gyorsan csináljunk már (ausztrál ) telet... Ami azért még így is istenes, csak mostmár várjuk a tavaszt :))

Nem is olyan könnyű egy ilyen összefoglalónak nekilátni, hisz attól függ, h milyen megközelítésből nézzük, de ezernyi témát ölelhet(ne) föl.

Nem gondoltam, hogy a pontos fordulón írhatok, a hét közepén, de Bence két hete tartó hétköznap taknyos vagyok-hétvégén helyrejövök állapota most kis lázzal is párosul, úh nem mentünk oviba/dolgozni, elvittem doktor Csókhoz, biztos, ami biztos. Nincs komoly baja szerencsére, csak mostmár kell egy kis gyógyszer is az eddigi alternatív gyógymódok mellé. A közösségben tapasztalható koncentrált vírusállomány dolgozik, na :) és persze ehhez egy-két derékkilógós mezítlába téli nap. No worries, mondanák itt.
Így ma szóltam bent, h ez a helyzet, a héten már nem megyek. Érdekes, h kis belső feszültséget éreztem, ami tuti, h otthonról hozott sztereotíp beidegződés. Kisgyerekes anyuka ugye, na tessék, máris beteg a gyerek, még alig tette be a lábát a munkába... Mo-on nem ez a legkedveltebb munkaerő-kategória. Vigyázzon csak rá valaki más, amíg beteg, anya csak mehessen dolgozni.
Na mindegy, zárójeles rész vége.

Magam miatt is nagyon jó, h van ez a blog, mert azon vettük észre magunkat, hogy nem emlékszünk mindenre olyan jól már a kezdeti időkből, mint hittük volna az alapján, h mennyire új, és mennyire más benyomásokkal találtuk magunkat szembe, attól a pillanattól, ahogy leszállt velünk a gép.

Fázisok
Nem analizűltam pontosan azokat a fázisokat, amiken átestünk egy év alatt, talán érdemes volna. Az biztos, hogy a megérkezést követő időszak - amikor már túl vagyunk a jetlag-en, és azon is, hogy merre van az előre -, az egyik legizgalmasabb. Minden, de minden olyan új, és elvarázsol már attól, h más. Folyton van valami intéznivaló, ismerjük meg a várost, találjunk házat, autót, kiránduljunk! A tenger látványa és illata hihetetlenné teszi a tartós maradás gondolatát és mindig azt hisszük, h hamarosan letelik a nyaralás. Megjegyzem a tengerparti látvány minden velejárójával mai napig bizsergető, nem tudom mikor lesz az először, h nem ámulva pásztázom végig a teljes perspektívát, mélyen letüdőzve a sós levegőt...
A kezdeti álom-lebegős időszak talán addig tartott, amíg a hétköznapokba át nem kezdtünk fordulni, értsd hétköznap=munka. Ami a dolgok rendje, és vágyott állomás mindazoknak, akik nem tuti munkára jönnek, vagyis úgy 99%-nak :)) A hétköznapit is itt nem is pejoratív értelemben használtam, csak azt érzékeltetve, hogy onnantól más is diktálja az ütemet, nem csak magunknak tesszük. Nálam ez a második fázis aztán átcsapott egy harmadikba, amikor elkezdtem a munkakereséssel foglalkozni, és elég sok negatív élményt könyveltem el. Ez bizonyára nem volt egyedi, de engem alkalmanként kiborított a végeláthatatlannak tűnő próbálkozásokra kapott túlságosan udvarias, de egyenválaszok tartalma. Már ha voltak válaszok. És aztán most éljük a következő fázist, amikor már a legklasszikusabb módon apa-anya dolgozik, gyerek oviban. Friss még az élmény, és tanulnunk kell ezt a felállást is jól csinálni, de abszolút élhető állapot.

A honvágy, mint olyan, mint aminek képzeljük, nincs jelen egyelőre. Nem gyűjtöm a bp-i fotókat, nem iratkoztam fel minden magyarsághoz kapcsolódó facebook csoportba, és én személy szerint meglehetősen foghíjasan követem az otthoni eseményeket. Laca jobban képben van, ami azért érdekes, mert ha Ausztrália holtomiglan kerül szóba, akkor éppen én vagyok az, aki e kérdésben egyelőre nem tudnék tiszta szívvel biztosan nyilatkozni, míg a család felnőtt férfitagja sokkal elkötelezettebb ez irányba.
Szóval klasszikus honvágy (van ilyen?) nálunk nincs. Cserébe vannak olyan emvberek, akik nagyon tudnak hiányozni, akik kapcsán néha fáj, h csak úgy nem ugorhatunk el hozzájuk, h az időeltolódást figyelembe véve tudok csak megosztani élményeket nekik. A szüleim, és a tesóm családja leginkább. Azt hiszem, ha itt lennének valahol elérhető távolságban, akkor tényleg 1000%-os volna minden. Tudom, a ha és a volna, meg legyen már elég az is, h itt lehetek, hisz sokaknek ez sem adatik meg...de akkor is.
Talán kegyetlenül fog hangozni, de "szerencsés" az, aki úgy jön ide, h nincs szoros családi köteléke. Számos nehézségtől tartja ez távol, ami nem nagyon váltható ki az itteni dolgokkal. Attól, h jó itt, egyre jobban boldogulunk, még sajnos nem pótolja azt, hogy megöleljem az anyukémat, vagy az apukámat. Tudom, h az első inkább életcél, és nem a második, csak azt próbálom ezzek kifejezni, hogy ilyesmik azért okozhatnak érzékeny perceket.
Ugyanígy az is, h csak úgy nem tudunk hazaugrani, mert ugye k drága egy családnak, cserébe k hosszú is az út, és most nem azt értem alatta, hogy 23 vagy 30 óra, hanem, hogy nem 5 vagy 7. Perszeezt jól tudjuk akkor is, mielőtt idejövünk, ha mást nem a számokat látjuk, csak itt élve ezek is átlényegülnek kicsit, ha értitek mire gondolok.

Anyagiak:
Továbbra is tartom azt, h az előbb indított jelzősorozatomat folytatva k sok pénz kell ahhoz, h itt megvesse a lábát egy család. Most nem fogok szenáriókat futattni arra, hogy ha ennyien vagytok, és itt laktok, és ilyen a vízumod, és ennyit keresel, és ennyit hozol, akkor majd mit dob a gép,  hisz nem is tudnék mindenfajta változóra rámutatni. Egyet ismerek, a mi esetünket. Ehhez azért kellett a pénzmag, amit hoztunk. Az, hogy nem vagyunk PR-ok (még egy év :)), sok hátránnyal ugyan nem jár, de pár anyagi elemet mozgat. Két súlyos szálon bukunk emiatt. Egyik a gyerek után járó csengőpengő, másik a childcare benefit/rebate, ami a napi heti 400 dolláros árnál nagyon jól jönne. Ergo ha gyerekkel jön valaki, és nem PR, és dolgozni szeretne, ami miatt a csőpp oviba megy, akkor ezt tőkét elő kell tudni állítani.
Ugyanezen vonalon haladva, és nem tudok teljes mellszélességgel kiállni amellett, h egy fizuból is vígan. Egy fizuból lehet lakni, enni és kb ennyi. Extrákra nemigen jut(na). Azt is állítom, h bár valóban vannak olcsóbbank tűnő dolgok, de ez egy drága ország.
Munkáról írtam sokat, h nálunk ez hogy ment, mostanság több műsort is láttunk arról, hogy vannak azért nehézségek a munkakeresésben az ország több pontján is, és vannak olyan helyek, ahol az országos átlag 2x-ese a munkanélküli ráta. Persze lehet, hogy 3-4 casual munkából is összerántható a megélhetés napi 10-12 órás elfoglaltsággal, csak azt családdal elég nehéz kiviteleni. Ezért is írtam az elején, h annyi, de annyi mindentől függ az, h ki hogyan tud boldogulni végül. Erre semmilyen körülmények között sem tudnék megoldást kínálni.

Mégegy dolog, ami ide kapcsolódhat, a kezdeti kiadások. Eben ugye két út lehet (vagy talán több is). Kiválasztani a vágyott házat, a vágyott helyen, és berendezni a vágyott dolgokkal, ha a budget engedi. Ettől nagyon komfortos lesz az indulás, de lehet, h ha nem jön a munka időben, akkor okozhat kellemetlen pillanatokat. Szóval, lehet, h az elején elég eggyel kevesebb hálószoba is és picit messzebb a várostól vagy parttól, de ettől valszeg olcsóbb is lesz az a rent. Ez egy év után válzoztatható, ha minden jól alakul, és mivel a rent az egyik legnagyobb költség (nélunk a kindy az :), így nem mindegy, ha arra mennyi megy el...Persze a fene sem akar évente költözni, de talán ez egy okos indulás lehet. Mi épp most vagyunk közel az egy évhez a bérlés kapcsán is, és szeretnénk maradni, reméljük a tulaj is akarja majd :) Egyelőre minden szempontból megfelel ez nekünk, és a világ legjobb szomszédait kaptuk emellé :))

Kis kérdetózz felelek: a végére:
- Mi itt a legrosszabb?
- Itt már nem lehetek többé gyerek, csakis felnőtt. Felelős, döntésképes, magabiztos. Nem ülhetek a szüleim házának teraszán bámulva a semmibe, amíg Beni a nagyszülőkkel játszik, tudva, h vigyáznak rá. Minden pillanatban felelősnek érzem magam, magunkat önmagunkért, érte. Ez nagy feladat..
- Mi a legjobb?
- A pozitív életszemlélet. Azt hiszem mindent ez jár át, és mozgat, és az a sok sok jó dolog, amit már leírtam AU kapcsán, az valahonnan innen ered. A csodás természet a másik talán, de például az nagyon hiányzik, h nincs az épületeknek történelme. BBC-s műsorokat nézve eláll néha a lélegzetem attól a kultúrától. Anglia köntösben Au lékek lehetne számomra az álomvilág :)
- Mitől érezhetjük úgy, h már ide is tartozunk?
- Számomra akkor fogalmazódott ez meg először, amikor a városban, paicon vagy a környező boltokban ismerős arcot látok, netán ránk köszönnek, beszélünk pár szót. Mostanság már több ilyen volt, és ettől kicsit helyibb lettem lélekben.
- Utazás?
- Nagy álom, és a legnagyobb dilemmák forrása is. Én ha tehetném sokat-sokat utaznék, a bakancslistám irgalmatlanul hosszú lenne emiatt. Au-n belül is ezerféle hely, és a világ más pontjauin is. És persze mellette Mo, ami ezért dilemme, mert ha a tőke meg is volna rá, idő nincs annyi, h minden évben haza + valahová. Ez majd kialakul talán...
- Angol?
- Alakul, bár a kalsszikus érzés dübörög bennem, minél többet tudok, annál hülyébbnek érzem magam. Ez rám nagyon igaz generálisan is. Megveszettül szeretnék nagyon jó lenni, és a mérce az egekben. Listening egyébként klasszisokkal feljebb, writing, ez vicces...régebben ha leírtam egy mondatot csípőből, tuti, h 3x ellenőriztem még, h de biztos jó? Tuti nem baromság? Így írják? Ez jó kifejezés? Csak mert leírva ugye olyan deklarálós, erősebb  a hatás, mint kimondva. Manapság már egész leveleket írok enélkül a para nélkül. Átnézem még, de már magabiztosabban kezelem. Ebben a munka nagyon sokat fog segíteni. Speaking...tipikus bajom, h a beszélhgetés után csodálatos szavak/kifejezések jutnak eszembe, ami akkor prompt persze nem.
- legutolsó szó, amit tanultam?
- wilco
- Telefonálás angolul?
- Nem a barátom, talán igazán sosem lesz az, de sokat javult a helyzet. A legnehezebb dolog arc és gesztusok nélkül, és ha a túloldalon belelendült valaki... :)
- Ruha/cipő?
- Számomra a helyiek továbbra is brrrr 95%-ban. Egyelőre még megélek a hozott dolgokból, de kétségbe vagyok esve, ha valami gyorsan kellene innen. Ráadásul emellé drágák is. Istenem, még anyukám sem hord ilyen stílusú és főleg anyagú ruhákat. Borzalom.
- Alapállapot?
- Nyugodtság van. A napi hajcihő sookkal kisebb fordulaton pörög. Élhető ez itt, nagyon. Szerethető? Igen. Talán mindig idegenek leszünk, de olyan dolgokat tanít, formál, ami emberi mércében nagyon értékes.

Nem fárasztok senkit tovább... :)
Ha valmi kimaradt és érdekel, kérdezz, fogok válaszolni .