2013. július 19., péntek

GTS nélkül mi nem tudunk élni?

Hú, nagyon messziről tudnám indítani a mai bejegyzésemet. Olyan pillanatokban születik, amire sokat vártam, és sok küzdelmembe került.
Az ideköltözésünkről mondtam már néhányszor, h önismereti magántréning. Ez kicsit az "an idiot abroad" és Bear Grylls műsorok keveréke. Itt vagyunk a virtuális késünkkel és a valóságos elszántságunkkal, és a nap végén vagy van vadhús az asztalon, vagy nincs. Átvitt értelemben persze.

Majdnem napra pontosan 3 éve tettem le a lantot Törökbálinton a Telenor irodaházában, ami ott és akkor nagy örömömre szolgált. Kemény évek álltak mögöttem, és a siker kézzel fogható volt, mégis volt annak az éremnek is másik oldala...
Nagy pocakkal és nagy reményekkel kezdtem készülni az új életünkre, amikor már hárman leszünk. Úgy anyukásodtam át semmi perc alatt a magabiztos, munkamániás menedzserből, mint akit intarvénásan kezeltek. A hormonok tették a dolgukat :)
Beni születése után nagyon kevéssel indult el az egész Auszrália-projektünk, ettől aztán a gyökeresen átalakult életünket még újabb fordulat felé kezdtük el pofozgatni. Kristálytisztán látszott, h csakis ez lehet a jó irány, most vagy soha alapon. Ezt az előző blogomban ki is veséztem alaposan, szerintem.

Aztán idejöttünk, és elkezdtük felépíteni magunkat, az új életünket. Könnyen ment és nem ment könnyen.
Nyilván az induláshoz és újrakezdéshez szükséges anyagiak birtokában jó sok dolog könnyen volt gördíthető magunk előtt, aztán be a kapun. De vannak olyan dolgok, amik nem a serpenyő ezen tálcáján figyelnek. Laca hamar talált munkát, az és akkor nagyon jó volt, a vége meg már mindegy, fátylat rá.
Beni és én pedig éldegéltük a közös hétköznapjainkat hol kindivel fűszerezve, hol anélkül.
Amikor hazalátogattunk, akkor ugye "holiday statusz-ba" került, ami azt jelenti, hogy előre meghatározott ideig nem megy. Ez azonban nem jelenti azt, h fizetni nem kellene ezen időszakra is. Tekintve, h nem az üdvhadsereg üzemelteti a childcare-t, így a szabadság idejére 50%-os (!) díjat terheltek. Ez annyira nem esett jól, bár nyilván tudtam, h nem lesz alapdíj-mentes az időszak. Aztán közben ugye kiderült, h Laca volt cége aligha fizeti ki az elmaradásait, a hazautazásunk  miatt is egy nagyobb erszény aranyat és tömjént kellett szétszórni, úgyhogy átmenetileg kivettük Benit a childcare-ből miután visszajöttünk. Úgyis itthon vagyok, éreztem, h a magyarjának nagyon jót tett az egy hónap, és semmi sem hajt affelé, h 3 évesen folyékonyan beszéljen angul, ráérünk azzal.

Közben persze úgy tavasz óta viszonylag intenzíven kezdtem állást keresni, mert kezdtem nem komfortosan érezni magam ebben a képletben. Hiányzott, hogy hozzátehessek a családi kasszához, h hasznos legyek a  négy falon kívül is, és hogy ne farmer jelentse azt, h kiöltöztem" kicsit.
Nálam ugye többesélyes volt a játék, hisz több vonalon is tudtam felmutatni diplomát//gyakorlatot. Illúzó volt az hinni, hogy ez majd könnyít a helyzeten :)
Lássuk a tényeket szigorúan saját szemüvegen keresztül:) :

Marketing vonal:
Otthon ugye erről szólt az utolsó 5 évem, így tűnhetett volna evidensnek, hogy ez lesz a jó irány. Talán így is lehett volna, ha nem Adelaide-be jövünk. Tekintve, h én elsősorban gazdasági/közgazda oldalán praktizáltam, mint marketinges, így termékfejlesztés, sztratégia vonalon voltam erősebb, és legkevésbé a kommunikációban
Itt négy féle dolgot tapasztaltam a releváns álláshirdetések kapcsán:
1. nagyon kevés marketinges pozi volt
2. azok legtöbbje kommunikáció/PR vonalat képviselt
3. vagy ami a legjobb, hogy a marketing összes ágában gyakorlott emberkét kerestek (megint az ultimate person ugye :)), aki rendezvényszervezéstől, a kutzatásokon át a stratégiáig minden ágazatban tapasztalt, és fel is tud mutatni eredményeket. A kétlábon járó Kotler könyv mondjuk...
4. tekintve, h én a Pannon/Telenor berkeiben húztam le a munkáséveim úgy 90%-át, ezért iparági vonatkozásban csak telco-t tudok felmutatni, ami jajj, a végső mumus. Nagyon úgy tűnt, hogy iparág-azonos tapasztalat jöhet csak szóba, mert ugye nem adaptálható  a tudás. Á, dehogy.. :))

Ovi/iskola
Ez a vonal Beni kapcsán többször erőre kapott, hogy ha hosszútávon nézem, akkor milyen jó volna suliban dolgozni, és ha majd neki szünet lesz, akkor nekem is, stb.
No ezek az állások azok, ahová szakmaelismertetés kell, ill suliba IELTS is, minimum 8-as speakin/listening eredményekkel és a másik kettő sem lehet 7 alatt, szóval triviális az egész. A childcare irányra rá is álltam, amíg otthon voltunk, addig a papírok felét be is tudtam szerezni az iskoláktól. Ó, ez egy szép külön sztori lesz, ha egyszer odáig jutok, h leírjam :) Hungarikum sok szempontból. Az is tolt ebbe az irányba, hogy ebből az iparágból mutatkozott a legnagyobb érdeklődés a pályázataim iránt, mindaddig, amíg ki nem derült, hogy még nem vagyok regisztrált, vagyis nincs elismertetve a diplomám.

Valami irodai munka
Azt gondoltam, hogy talán erre van legnagyobb esélyem, mert a Pannonnál 7 évig csináltam nagyban, szerettem is, értek is hozzá. Talán mégis ez az az a munka, ahová elvárták a helyi tapasztalatot, vagy leginkább ajánlás révén talátak valakire, és nem az utcáról rángatják be.
Ugyanakkor úgy voltam vele, h valami kilenctől ötig nem stresszes munka indulásnak pont jó volna.

S lőn, ez lett a nyerő :)
Brutális gyorsasággal jutottam el ma oda, hogy job offer pihen az íróasztalunkon. Nekem címezve.
Kedden kaptam egy levelet a cégtől. Szerdára behívtak interjúra, ahol gyakorlatilag fel is vettek, és ma reggel megkaptam a job offert.
Ami az egyik vicces dolog ebben, az a nevük. Green Technology Services azaz GTS. Laca 12 évig dolgozott a GTS-nél Magyarországon. Az persze egy másik cég volt, de akkor is....

Egyszer jelentkeztem hozzájuk korábban, de akkor nem engem választottak. Aztán újra gondolták a pozíciót, és megkerestek, mert olyan admin emberre van szükségük, aki kezdetben adminisztrációt csinál, meg asszisztensük is, meg az office-ban mindent, amit kell, de később a marketingbe is bele tud kotnyeleskedni, majd. Mert egy egy pici cég, csupa IT-s mérnökből áll (ismerek egy ilyet nagyon közelről :D), és nekik kell egy valaki, aki "gondoskodik" mindarról, ami nem az ő asztaluk.
Szerintük ez leszek én :)
Én csak reménykedem, h igazuk van, mert persze az első sokkot követte öröm, majd újabb sokk, és ez így ritmikusan váltakozik szerda óta.
Majd írok külön az interjúról, és a tapasztalataimról, mert annyira más volt, mint amiket én valaha tapasztaltam.

Hivatalosan hétfőtől permanent-full time alkalmaznak, gyakorlatban amikortól tudok menni, mert ugye most Bendzsókát hirtelen full time oviba kell pakolni. Ez egyrészről megint újabb szikladarab a lelkemen, de ha belegondolok, hogy otthon is mostanság jött volna el ennek az ideje, akkor talán nem vagyok olyan önző magamra nézve.

Ezek mennek. Rettenetesen örülök annak, h vére bizonyíthatok valahol, és h saját erőmből jutottam be, de tele is van a gatyám. Szerencsére értelmes, intellligensnek látszó emberekkel beszélgettem, vagyis az angoljuktól sem másztam falra. Egyikuk ázsiai, na vele picit nehezebb a helyzet, az ő hangképzése kihívás lesz, de majd megszokom. Most kökemény tanulás jön minden téren és újabb fejezet az életünkben.


10 megjegyzés:

  1. Dejóóó!!! Úgy örülök! Gratulálok! Kemény menet volt... és nem is gondoltam, hogy ez a poszt ide fut ki a végén, jól megleptél :))) És NEM vagy önző, Beni mint a hal fog lubickolni az "oviban" :)

    VálaszTörlés
  2. Jaaaaj, de jóó, gratulálok! Nagyon jó hír, tök örülök :D Beni biztos hamar megszokja az ovit, sztem semmi önzőség nincs abban, hogy te is szeretnéd magad hasznosnak érezni, mert ha ettől jobban érzed magad, az Beninek is csak jó, hogy anya nem csavarodik be :D Na, okoskodás off, nagyon gratulálok mégegyszer, jaj úgy örülök, mintha legalábbis én kaptam volna :D :D

    VálaszTörlés
  3. Aztaaaa! Nagyon ugyes vagy!!! Gratulalok!!!!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, biztosan nagyon ügyes leszel! :) Arra figyelj oda, hogy már az elejétől kezdve próbálj marketingesekkel együtt lenni, kérdezd meg hogy segíthetsz-e stb hogy ne ragadj be az admin pozícióba, mert biztosan jó leszel benne, nagyon meg lesznek elégedve és nem nagyon fognak tolni máshová. (de ez csak saját tapasztalat)Nyomulni kell. :)

    VálaszTörlés
  5. Hatalmas Gratula! Nagyon ügyi vagy!!!!! :-)))) De jó, de jó!!!! :-) Beninek is jó lesz, majd meglátod, mindketten megtaláljátok a helyeteket ott, ahol vagytok, ebben biztos vagyok!!! :-))))

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok, nagyon ügyes vagy! Beni szuper kismanó, nem lesz gond az ovival. Az első 1-2 hét után meg fogsz nyugodni felőle is, ezen a törésen minden anya átesik. Kicsit (?) világvége hangulat, hogy innentől mindenki robotolni fog, de rövid időn belül megnyugszol,mert így lesz jó már mindenkinek:)

    VálaszTörlés
  7. Gratulalok, sok sikert!

    HoriFTC

    VálaszTörlés
  8. Szívből gratulálok!
    Biztosan minden rendben lesz és a gyerkőc is hamar beleszokik a változásokba. A meló nagyon jól hangzik és talán ad lehetőséget némi kreativitásra is.

    Sok sikert!

    VálaszTörlés

Az elso harom honap

Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...