A gazdaság egyik motorja az építőipar, tudjuk. Jó sok láncszem alkotja, és ha ezek olajozottan működnek, akkor szépen példázzák a haladást. Sok pozitívum mondható Ausztrália gazdaságát illetően, vannak források szép számmal a vörös földben, kereskedelmi partnerek terén sem válogat rosszul, olvashattuk abban a cikkben is, amit pár hete én is közzétettem itt.
Azt, hogy milyen ütemben építkeznek, a saját "bőrünkön" is tapasztalhatjuk, és döbbenetes a tempó, ezt biztosan állíthatom. Itt most nem arra gondolok, hogy egy adott házat milyen gyorsasággal építenek fel, ez más kérdés, de tervezem, h írok majd erről is. A gyorsaság az utcakép formálására, a régi házak eltűnésére vonatkozik.
Amikor egyszer beszélgettünk a templom gondnokával, Ő is mesélte, hogy pár év alatt teljesen átalakult a környék, eltűntek a régi házak, szinte csak újak vannak. Ez igaz, sokat sétálunk, és látjuk, hogy nem elhanyagolt faviskók sorakoznak. Vannak még persze itt-ott régebbi faházak is, de azok ideje is bizonyára meg van számlálva...
Épp három építkezés szem-és fültanúi lehetünk közvetlen környezetünkben, ami mondjuk 150-200 métert jelent, kicsit távolabb még ugyanennyi, szinte karnyújtásnyira.
Egyrészt a Darlington Kindy-t bővítik, ahová Beni is jár heti 1x fél napot, ez az a bizonyos állami ovi. Írtam már, hogy az épület nem volt egy ultramodern palota, de akik működtetik annál nagyszerűbbek, úh még mindig szeretjük. Most bővítik az épületet, jelentős méret épül hozzá, amivel új funkciókat is ellátnak majd. Egyfajta közösségi hellyé alakul, ami itt ugye nagyon is fontos, és az emberek hisznek benne, részt is vesznek az ilyesmikben. Lesz orvosi szoba, kávézó, ahová beülhetnek a szülők - miután nagy puszival elköszöntek a csemetéjüktől -, és megannyi közösségi program számára közös tér. Októberre fog elkészülni. A gyerekek már most is élvezik ezt, hisz az építkezést nyomon követhetik, ahogy a markolók és mindenféle munkagépek dolgoznak. Mindez jól látszik az ovi udvaráról :)
A másik két projekt két olyan házblokk eltüntetése volt, amik már megértek rá...Lakók elköltöztek, gondolom kivásárolják ilyenkor a telket (?), és abból továbbállhatnak (?), és gyakorlatilag azonnal indul is a munka. Bontják a régit, és a telkekre aztán sokkal több lakót befogadó ház/lakás kerül, mint azelőtt volt.
Ez elég általános, hogy a legújabb ingatlanoknál sokkal kisebb telek/udvar marad, mert a lehető legtöbbet próbálják kihozni a telekméretekből. Persze marad azért zöld, ez csak itteni mércével tűnik kicsinek, általános európai nagyvárosi szemmel nézve nem :)
Sok-sok ház esetén a tulajdonos eleve azzal a céllal veszi, hogy majd ki is adja azonnal, befektetésként kezeli. Ezekbe a házakba kerülnek a még ízléses, de közepes árú és minőségű berendezések, szaniterek. Sokszor látunk olyan hirdetést, h "tenant-ready" állapotban adják át (vagyis költözhet is a bérló azonnal).
Szóval pörög az ingatlanpiac, és ezek csak a kis lakóház beruházások, a nagyobb projektekbe bele sem látunk.
Nem hangos az ezzel kapcsolatos botrányoktól a sajtó, nem szólnak a hírek a körbetartozásokról, átverésekről. Ez azért megnyugtató.
Csak az építkezés zajos, de csak picit...:))
PS: Egy érdekeset láttam ma, ahogy jöttem haza az oviból. A markoló bontott épp, és jó nagy porral járt a munka, amit csinált. Egy ember valami tartályból locsolta a kupacot, hogy minél kisebb legyen a por, ami száll...
2013. május 9., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az elso harom honap
Jo lett volna gyakrabban idelatogatnom, tudom. Nem unatkoztunk az elmult honapokban sem, most ahogy valogattam a fotokat, magam is racsodalk...
-
Huszonsok óra után százötven kilónyi cuccal kis családunk Ausztrál földre lépett :) Az itteni első 1 hetünkről is igyekszem ha...
-
Kicsit elhallgattam az elmult idoszakban, ennek nagyjabol harom oka volt: 1. Irtam a Hataratkelo re egy post-ot, ami nov 20-an ki is kerul...
-
Még mindig tartogat meglepetéseket Ausztrália, nem hagy hátradőlni, és "semmittenni" csak úgy. A viszonylag beszédes februárt köve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése