2013. február 20., szerda

újabb irodai élmények

A mai bejegyzésemben lehet, h több olyan információ lesz, ami kritikának tűnik majd. Igyekszem nem így megközelíteni, de ha be akarunk mutatni valami helyi sajátosságot, többnyire az otthon megszokotthoz hasonlítva tudjuk pozícionálni, aztán ahhoz mérten lőjük körbe.
Ga már jónéhányszor írt a munkában tapasztalt "sajátosságokról", én is kiegészítem most néhány megállapítással.
A kiindulási ponthoz fontos tisztázni, h kis cégről beszélünk tizeniksz munkatárssal, nem ezres nagyságrendűvel, mint a Telenoriánál volt (van?).
Itt:
- irgalmatlanul sok papírt használnak. Bár az ausztrálok általánosságban környezetvédők - ahogy látom-,  ez az iroda papírfogyasztásában nemigen látszik.
- A papírfogyasztás egyik oka az is, hogy nem elektronikus alapon tárolnak infokat, illetve ha mégis, az megvan papíron is, biztos, ami biztos.
Mondom én, aki gyakorlatilag paperless (papírmentes) irodából jött. Nálunk nagyon rámentek az elektronikus irányra, bár tudom, h az sem általános mindenhol otthon sem, de én csak a saját tapasztalataimból tudok kiindulni.
- Az iroda egy sima lakóház volt valamikor, aminek a helységei vannak irodává alakítva. Ezzel nincs is semmi gond. A rendezettségével már inkább, de úgy látszott senkit sem zavar a kissé kaotikus papír/doboz és egyébhalmok léte. A rendszeretet hiányáról már hallottunk ezt azt korábban is, ezt itt is tapasztalom. na nem gyomorforgató, csak az a fajta, hogy úgy kedvem volna kicsit rendet rakni...
- A konyha megvan rendesen, ahogy korábban lakófunkcióban is lehetett, ennek ellenére mindeniki a helyén eszik a gépe előtt. Többnyire ugye szendvicset, mert itt az a szokás, de a bangladesi fiúka délelőtt10-kor a rizses egytálételét is ott majszolta el. (az időpontot csak azért írtam, mert nem tudtam eldönteni, h ez késői reggeli, vagy korai ebéd lehet ? :DD ).
- a hűtő az neuralgikus pontja a konyhának, egyszer belenéztem, mert tejet kerestem a kávémba. Jujjjjjj volt az élmény. Nem lett a barátom a belseje :)
- sokkal-sokkal lazábban kezelik a munkát, mint mi. Minden szempontból.
Én egy feladattudatos, eredményorientált munkamániás voltam. Bence születése előtt nyugalommal konstatáltam, h nemn izgat már a munka, simán kiszálltam, és 6-12 hónap múlva sem akartam visszamenni (pedig féltem korábban, h addigra majd elegem lesz, de nem lett). Aztán most ilyen időtávlatból csöppentem vissza egy kicsire, olyan ez kb, mintha az utcán sétálnék, és csak az nyitott ajtón át érezném a kávézóból kiáramló finom aromákat, ami már elég ahhoz, h összefusson a nyál a számban, és beinduljanak a kávéhoz fűzött reflexek. Kicsit így érzem most magam. Megéreztem az iroda szagát, és beindultak a reflexek, pakolnék, rendszereznék, strukturálnék, csináljuk, na :D
Na de nem eszik ilyen forrón a kását.
Mindezt azért írom le, mert a kifelé tartók felé nagyon fontos üzenet mindig az itt élőktől - mi is hálásak vagyunk/voltunk érte, hogy ilyenről is beszéltek nekünk -, szóval fontos lelkileg felkészülni a visszalépés lehetőségére. Kvázi tényére.
A legfontosabb cél mindig az, hogy munkát találjunk. Az pedig, ha sikerül - az esetek nagyon nagy százalékában - nem azonos szintű lesz, mint amit magunk mögött hagytunk. Ezzel a gondolattal meg kell barátkozni. Ha még hasonló szintű is a pozíció, a folyamataik, a vállalati kultúra, az ún "work ethic" annyira más, hogy szerintem hasonló feladatokkal is "alább soroljuk" magunkat. Erre nyilván teljes mértékben nem lehet felkészülni, de a gondolattal barátkozni kell, vagy feltenni a kérdést, hogy képes vagyok e arra, hogy az otthon elért pozíciómat lecseréljem egy sokkal alacsonyabbra?
Az én lelkivilágomat egy picit megdolgozta a hétfői irodai napom. Nem a fent leírtak, azok csak olyan érdekességek, csak cukorszórás a fagyin :)
A minap jött vissza gyesről az egyik kollegina a céghez. A visszatérése azonban sajátos, mert ott van vele az irodában a 6 hónapos kislánya is. Minden nap, egész nap.
A visszatértével ő delegált is nekem némi munkát, egyből maradhattam egész napra is. Persze ez önmagában jó, de megmondom őszintén, h egy picit furcsa volt látni, hogy ő jár-kel a gyerekkel, eteti, tisztába teszi, gagyarászik, próbálja lefoglalni, amiíg nem alszik a gyerek, és fizut is kap ezért. Nem rossz. Néhány pillanatra borússá tette a gondolataimat a helyzet, de igyekszem a pozitív oldalát nézni, amennyire tudom. Szóval ilyen is van. Beszélgettünk kicsit, azt mondta, h túl kicsi még a gyerek, h childcare-be adja, még fél évig szeretne együtt lenni vele... hát, megértem, én még a 2 éves gyerekemet is nehezen engedtem el lekileg arra a 2 napra, de fél évet így dolgzna majd? Ki tudja. Napi 2-3 órát végülis alszik az a baba, akkor simán tud dolgozni is anyuka :DDD



1 megjegyzés:

  1. ez tök jó kis bejegyzés, köszi! :) sztem itthon is van ilyen kupis, kicsit szanaszét cég bőven...én legalábbis már láttam.
    a gyeses dolog fura, sztem ez a megoldás senkinek sem jó. miért nev távmunkázik félállásban v marad még otthon? én előző gyereknél próbáltam egyszerre 2 lovat megülni, hát csúnya vége lett, főleg magamat készítettem ki :-/

    VálaszTörlés

A fuvesember

Amikor az utolso egyezteto megbeszeles volt az epitovel, mondtak, hogy az epites megkezdesekor a telek “tiszta” kell legyen majd, ami azt j...