szociográf pillanatok

A múlt héten volt szerencsém mintegy szűk két órát ücsörögni a Centerlink ügyfélszolgálatán. Az oka mindegy is, nem volt nagyon fontos, csak gondoltam beugrok, és megkérdezem. Olykor tudatosan hajtom fel azokat a lehetőségeket, ahol interakcióba kell lépnem emberekkel, ismeretlen vagy ismerős helyzetekben, h találkozzam minél több szituációval, teszteljem a helytállásomat.
Nos, egy ilyentől vezérelve jutottam a Centerlinkhez. Én naiv bevásárlás után tettem mindezt, hisz ott volt közel, hát odakanyarodtam. Ez pusztán azért említésre méltó, mert a vásárolt cuccok szépen pihentek az autóban, és a várakozás vége felé -sok más motiváció mellett - ezek miatt is vetettem véget a kétórás tanulmányútnak.
Szóval megérkezés, az ajtóban kissé kígyózó emberállomány. Nem jó jel, na, de nem Magyarországon vagyonk, ez még semmit sem jelent, h sokan vannak. A "sorszám húzása" úgy történt, hogy hatalmas kopasz bácsi állt a bejárat közelében egy ipad-del a kezében. A soron következő delikvens odalépett hozzá, elmondta, h mit akar, és ő pedig odairányította az érdeklődőt, ahová kellett, mindeközben szorgalmasan pötyögve az ipad-en. Pörgött is a dolog. A mérete csak azért bírt jelentőséggel, mert amikor én kerültem sorra, kábé derékszögbe kellett hajolnia, h szemkontaktusba kerüljünk nagyjából :)) Elmondtam, h mit akarok, oké, no worries, pötyögés, majd foglaljak helyet ott. Az "ott" az egy fotelekből álló szekció volt, ahol már vártak páran, hát lehuppantam én is egybe. Igazi sorszámosztás nem volt. Az ügyintézők úgy hívták az ügyfeleiket, ahogy írom, szó szerint hívták. Asztaltól felálltak, középre sétáltak, ahol mi is és egyéb sorokban másra váró emberek voltak, és bemondták az ügyfél nevét a nagy közösbe, aki ha meghallotta, és azonosította magát, akkor az ügyintézővel visszasétálhatott a helyére.
A történet szempontjából érdekes lehet, hogy 11. 30 körül érkeztem, és aznap még nemigen ettem (tudom, marhaság így indulni útnak). A vizes flaskámat a kocsiban hagytam, hisz 'csak beugrok a Centerlinkbe', minek vigyem. Szóval leültem, és eleinte nézelődtem. Hihetetlenül gazdag forrásanyag volt jelen szociográfiai esettanulmányokhoz. A Centerlink azért nem a Westfield Marion Plaza, értem ezalatt, h mindenféle arcok voltak azért...Sebaj, mint korábban a budapesti metrón is arra használtam az időt, h diszkréten stíröljem az embereket, viselkedésüket, és megpróbáljam kitalálni, h ki -mi lehet, hová mhet, stb. Néha még beszélgetésekbe is belehallgattam, tudom, nem szép, ez van. A metró lehangoló volta, amit az azon utazók csak fokozni tudtak legtöbbször, erre inspirált.
Ugyanez az érzés kapott el ott ültömben is. Nézelődtem, tanulmányoztam. Aztán a gyomrom korgása és a fokozódó fejfájásom arra engedett következtetni, h jó sok idő eltelhetett már. Talált. Úgy egy órája vártam. Addig azért reménykedve minden közeledő ügyintéző esetén, h az én nevemet trillázza majd. Két dolog történt ehelyett. Az emberek szép számmal gyarapodtak a mi kis fotelszekciónkban, és adolgozói szakaszból meg úgy elszivárogni látszottak. Nem kezelem tényként, de gyanússá vált, h ebédidő okán bizony alábbhagyott a szolgáltatás színvonala. Még kitartottam, és beálltam a várakozók aktivitása által állított sorba, elővettem én is a mobilomat, h teljen az idő, addigra már kinézelődtem magam. Na, és ha várakozók és mobiljaik...
Ügyfél megjön, leül,
A eset), ha férfi: már félig rogyasztott térddel emeli is ki a mobilját a zsebéből, és leül. Kétféle módon teszi ezt:
1. terpeszben ül, térde behajlítva, azon könyököl, és előre dőlve két kézzel nyomkodja a kijelzőt, fel sem néz.
2. Lába kinyújtva előre, hátradőlve ül a delikvens, és űgy tartja maga előtt a mobilt (ez a másodlagos póz) :)
B eset) ha nő: akkor általában van táskája, amit szinte kivétel nélkül azonnal a földre dob, és utána úgy turkál benne (akkor sem veszi az ölébe). Ezt a földre dobós megoldást egyébként nem csak itt láttam, éttermekben is. Érdekesek, ez nekem abszolút no way :)
Persze táska ledobás után a nők is mobiloznak, csak más pózokban, többnyire keresztbe tett lábakkal.
És ha már lábak.
Itt a cipőkultúra nem oly' nagyon kiforrott, erről már sokan írtunk, sokféle módon. Arról is esett szó, h a flip-flop, thongvagy a Havaianas az abszolút alfája a lábbeliknek. (jómagam is asszimilálódni látszom, mert már büszke tulajdonosa vagyok egy Havaianas papucsnak ).
Szóval ez a mindenhez, minden időben és időjárásban megoldás. Számomra azért továbbra is van helye más lábbeliknek is a repertoárban :) A másik nagy kedvencük a futócipők indokolatlan használata. Itt valahogy a futó/vagy edzőcipők sokkal hivalkodóbbak, színesek, harsányak, és két három karakteres színt is simán kombinálnak rajtuk. Sporthoz miért ne? Na de ezeket gyakran látom "normál hacukákhoz" is párosítva. Farmer, blúz vagy ing, és alul ez, vagy egy ilyen. Na nem azért, mert annyit sétálnának, és indokolt volna :) Persze nincs ezzel semmi baj, csak furcsa, és nemritkán vicces, de ez itt simán belefér.
Szeretnek szipogni is, na nem olyan nagyon, mint a skandinávok, vagy az ázsiaiak, de azért belefér.
Ha ásítanak, nem teszik a kezüket a szájuk elé.

Ilyen, és hasonló nagyon értékes megfigyelésekre nyílt módom ücsörgés közben. :)
Az idő meg csak repült, és fél kettőkor a kínhalál elől hazamenekültem. Sose tudom meg, h mikor kerültem volna sorra... :D
Addigra már kínzó fejfájásom volt, szomjas voltam, éhes, és rémülten gondoltam a felvágottakra, amik az autóban pihentek a vásárlás óta...

Centerlink - egyszer talán még betérek majd, de az nem most lesz :))