itt a vége...

ezzel a néhány szóval kezdhetek egy olyan dolog leírásába, amin változtatni szeretnék. Ergo, neeem, nem a blognak van vége  :)

Szóval itt a vége annak a kényelmes korszaknak, amit édes akklimatizálódással tölthettem, és vártam, h az angol beszivárog az agysejtjeim közé, és néhány hónap alatt fantasztikus magasságokba emel. El vagyok határozva kérem, h ha csak tehetem, mostmár proaktívabb módszerekkel is nekiesem az angolnak. Ideákat kár kergetni, pusztán attól, h itt élek, még nem jutok szignifikánsabban magasabb szintre, hacsak nem is teszek érte valamit. Ezt deklarálhatom.
A jelenlegi életritmusunkba most nemigen fér bele egy rendszeres nyelvtanfolyam, vagy valami képzés, ami a nyelgyakorlásnak is megágyazna, így marad az önképzőkör. Ha őszintén nézek a kérdésre, számos lehetőség van karnyújtásnyira, csak akarni kell élni velük. Én két forrásht dedikáltam erre  a kérdésre (csak hogy túlzásokba se essek).
1. a még IELTS vizsga felkészüléshez használt Exam Fright Killer könyveinket, ami vizsgakörülmény nélkül is nagyon jó, ill a könyv mivolta miatt hozhatom-vihetem magammal, ha úgy adódik,
2. a másik nagyon kézenfekvő pajti erre a célra a youtube-on fellelhető irgalmatlan mennyiségű tematukus, vagy nem tematikus anyag.

Két dolog azért biztos, h történt a passzívnak vélt hónapjaim során is: a) a listeningem sokat fejlődött, ami jó, mert nálam az elég neuralgikus pont volt (van) , illetve a viszonylag nagy passzív bázis, amit az angol terén évek alatt begyűjtögettem, nagy részben vissza-visszatér aktívba. Nyilván a nyelvi környezet könyörtelenül előcsalogatja ezt, hála az égnek :)

No de akkor még mindig csak valami kiindulópont-féle kőrakáson támaszkodhatnék tovább. Ezt szeretném most átugrani, meg kicsit a saját nyomoromat is a kérdést boncolgatva, és haladni is valamilyen (előre vezető) irányba.

Azért is írok minderről, mert ez lehet tájékozódási pont mindazoknak, akik ide (vagy külföldre) készülnek, és azzal az "édes" megnyugvással könyvelik a tudásukat, hogy a vízumhoz elég, mondjuk apu a main applicant, és én, mint házitündér majd elleszek, és kint megtanulom szépen a nyelvet. Ez igaz is bizonyos értelemben, de az elleszek minősége nagyon nem mindegy, és a kint megtanulom is hosszú és keserves is tud lenni, ha más elfoglaltsága is adódik valakinek, és nem 24/7 angolozik.

Szóval épp abból adódan, h apu az igazi vízumista, és az asszonyka/gyerek(ek) csak a mellékágon csorgnak be mellette, valszeg Ő lesz az is, aki munkába áll remények szerint mielőbb. No, itt jöhet/jön az otthon felírt képletbe egy-két változó. Itt marad a kevésbé gyakorlott, jártas, beszélő, vagy gyengébb angollal anyu, és a legvitálisabb szituk is okozhatnak gyomorgörcsöt, arcpírt vagy több rákészülést igényelnek. Még egy bevásárlás is akár. Ha a listára felírt dolgok nevét nem tudom angolul, akkor hiába néz rám a polcról, épp a két kék szemem közé, nem ismerjük fel egymást. Így megkérdezni sem fogok a hollétéről senkit, hisz nem tudom mit keresek, és itt jöhet újabb adag előre vetített frusztráció, a 'meg amúgy sem értem meg, h mit mondanak'. Szerencsére én ezeken átléptem még otthon.
Ha van gyerek, hát ő külön forrása mindenféle pikáns (és nem ABBAN az értelemben, Judit :)) szituációnak. Találjunk ovit, ott beszélgessünk az óvónénivel/igazgatóval/ más szülőkkel netán. Tudjunk kérdezni mindarról, ami ott zajlik, és értsük meg, ha mondanak valamit a gyerekről, kérnek, javasolnak.
Ezt is megugrottam szerencsére, de azért írok róla, mert eszembe jutott, h mi lett volna, ha sokkal gyengébb az angolom, akkor mit csinálok, hogy oldom meg?
Szóval mindez csak olyan jótanács féle, hogy bár nincs az a fajta nyelvi nyomás, amit egy munkahely kínálna nap-mint nap, de van azért kihívás bőven így is.

Tanulni, tanulni, tanulni, ahogy  Lenin bácsi is szólt a kérdésről :) otthon is, itt is, mindenhol, nincs megállás, ez a rossz hírem van :)