austory: újabb vegyes kisszínesek, avagy 2 hónapja itt :)

Több idén érkezett bloggernek nagyobb léptékű hónapfordulója van mostanság, mi is elérkeztünk a 2. hónap végéhez, épp ma. Hogy ez sok e, vagy kevés, nagyon relatív.
Ha körülnézni jöttünk volna 1-2 hónapra, akkor nagyon rövid időszaknak mondanám, bár ha visszagondolok az elmúlt hetekre, így is irgalmatlanul gyorsan elszaladtak a napok. Nem voltunk tétlenek egy percig sem, és amióta megvan a hosszú távú bérlet is át is alakult szépen az életünk.
Nyilván az elsődleges cél mostmár "a munka" megtalálása, ami sajátos ördögi kört generál(hat). Nyilván onnantól, h apa mondjuk dolgozik (hát ha még netán én is) majd, sokkal szűkösebbre csökken az az időkeret, amit spontán vagy tervezett kiruccanásokkal tölthetünk. Így a jelenlegi szabadságot próbáljuk kihasználni, és kirándulgatni úgy, h mellette egy félállásnak is mondható munkaigényű munkakeresés zajlik. Nyakatekert, nem?
Mindebben azonban az a szép és jó, hogy valahogy mégsincs az a kényszer, vagy attól való félelem bennünk, hogy a munka megléte majd elvág minden szálat, ami a kikapcsolódásokat adhatja.
Miért is?
Elég annyi is a csodához, h leugorjunk a partra, és besszipantsuk azt a finom tengeri levegőt kagyló-és csigagyűjtés közben a tengerparti homokban fetrengve. Tényleg.
Valahogy a napi "ritun" része kezd lenni a vacsora előtti/vagy a hosszú napok miatt egyre inkább utáni partozás. Sáta, játszótér, az a tipikus "csak úgy levés" (és vanás...:DD), amikor nem rohansz sehová, csak élvezed azt a közeget, amiben vagy. Megmondom őszintén, h néha flow-közeli állapot tud lenni, és ez az, amit otthon nagyon ritkán lehetett érezni. Ezt semmilyen anyagi javak nem tudják hosszú távon odavarázsolni a lelünkbe, max csak azok, amik segítenek ide kijutni...

Ha tehetem én is olvasom a Határátkelő blogot (http://hataratkelo.blog.hu/), írtam is már korábban erről. Kíváncsi voltam, hogy mennyire hat majd rám másként a "többi határátkelő" története, ha magam is azzá válok. Nem érzek különösebb katarzist ettől, ugyanúgy érdekes néhány sztori, vagy édektelen, szépen látszik, hogy mennyire nincs recept arra, hogy hogyan kell külföldre menni / jól választani országot / és ott élni tudni. Ez annyira egyéni, és nagyon sok eleme a személyiségből fakad. A pozitív szemlélet, önállóság, alázat hiánya szerintem a Kánaánból is poklot csinálhat bárkinek. Talán én is megírom majd oda a mi történetünket, kívncsi vagyok hogyan fogadná a nagyérdemű .)
A honvágy sokszor előkerül a történetekben, teljesen érthető módon.
A minap el is gondolkodtam, hogy az mikor fog vajon előtörni bennem, ha fog egyáltalán. Mikor jöhet el ez a pont, és mi van, ha nem érzek majd ilyet? A család és barátok egyértelműen hiányoznak, de egyelőre ez szerencsére nem írja felül azt, hogy élvezni tudjuk az ittlétet :))

Továbbra is meggyőződéssel tudom állítani, hogy borzasztóan kedvesek velünk az emberek. Nagyon szokatlan, hogy vadidegenekkel beszélgetünk szinte nap, mint nap. A minap jöttünk haza a játszóról (ami szemben van velünk), és a templom előtti fát metszegető bácsi épp pihit tartott, ücsörgött a fa alatt. Azonnal szóba elegyedett velünk, Laca is épp akkor ért oda, jót beszélgettünk az öreggel :)
A piacon vasárnap tudtam végre fűszernövényeket venni, már többször is kerestem, de most találtam csak meg őket. Az áussal mondanom sem kell, hogy megintcsak sikerült jól elbeszélgetni. Nem is a történetek a lényegesek, hanem a gesztus, a nyitottságuk, a pozitív szemléletük :)
Az egyik tengerparti játszótérről sétáltunk az autóhoz, amikor az egyik udvaron Laca megpillantott egy nagy vörös cicát. Jött a gazdija is ki, épp a kukát tolta ki. Persze a cica révén beszélgetés (végre ezt meg is simogathattam, jajj de hiányzott már ez az érzés.. :DD), és 2 perc múlva már mobilszám cserénél tartottunk. Na neeem, nem azért mert ráhajtottunk volna egymásra, hanem az unokája is 2 éves, és szokott lenni baba-mama találkozó azon a játszón, a lánya is oda jár, csak a pontos időpontra nem emlékezett, h a hét melyik napjábn van, és mondta, h majd elküldi. Ezek mind 2-3 nap alatt tapasztaltak. Olyan jó, hogy nem kell attól félni, h szóba elegyedjünk valakivel, és az sem hiányzik, h ha mégis megtesszük, akkor a panasziroda ügyfélszolgálatosává váljunk végeláthatatlan sorokkal az asztalunk előtt. Sanos otthon inkább erről szól a small-talk :( (tudom, h sokszor érthető, de elszomorító)

Egyre jobb az idő, egyre többször ragyog a nap az égen reggetől-estig, és egy árva felső sem mutatkozik mellette. Néha rácsodálkozunk, hogy a hőmérő szerint csak 18 vagy 22 fok van, mert totális nyári melegnek érezzük. Kíváncsian várom, hogy hogyan éljük meg majd a nyári meleget. Különesn a fiúk, mert hármunk közül én vagyok az igazi napimádó :)

A játszóterek/parkok szintén külön fejezetet érdemelnének.
A legalapvetőbb, emit állíthatok róluk, h nagyon sok van belőlük. Jó, ez önmagában még csak egy dolog. Az igazi hab a tortán, h szépek, gondozottak, karbantartottak. Folyton fotózom őket, pár kép talán átadja a hangulatukat.

Le lehet ülni a fűbe, ha úgy esik jól, nincs megszórva aknákkal :) És van ahol a felnőtteknek is van open.air edzőterem is a játszó mellett, ezt tegnap találtuk, nagyon jól elszórakoztuk az erősítőkön, és az aluledzettségünkön :)) Na, lesz ez még jobb!

Ez egy pálya egy parkban bicajosoknak, egyszerű kis akadályokkal,
Beni is nagyon élvezte gyalog és motoron is :)

Többnyire fedettek, h az erős napsugárzástól védjék a gyerekeket

Az odafigyelés mindenben meglátszik, ettől (is) érezzük sokkal élhetőbbnek ezt a környezetet.
Ezen a játszón a kerekes székes gyerekekre is gondoltak. A csúszdához feljuthatnak ők is.