kutyavilág, macskanyelv

Azt hiszem, hogy már-már köztudottként aposztrofálhatom azt a tulajdonságomat, h szeretem az állatokat. Alapvetően macskás vagyok, hihetetlen varázslat számomra egy macska, valahogy minden megvan bennük, együtt és úgy, ahogy azt "kell", és kicsit megosztók is -mint jómagam-, így nagy az összhang :)
Mindemellett a kutyák is igen közel állnak a szívemhez, hisz úgy nőttem fel, h MINDIG volt kutyán és macskáink is. Aztán amikor a fővárosba kerültünk az ottani életmódunk kutyatartásra alakalmatlanná tett minket, mindig azt mondtuk, h jobban szeretjük őket annál, mintsem egy reggeltől-estig a házban/udvaron unatkozós/senyvedő, a gazdi után sóvárgó ebet lássunk magunk körül, ill ne lássunk, hisz mi dolgoztunk reggeltől estig.
A téma két dolog miatt ütötte fel a fejét most és itt. Az egyik az az elkeserítően sok facebook-os bejegyzés, amit az ismerőseimen keresztül nap mint nap látok gazdátlan, kidobott, kitaszított, túlszaporított és még sorolhatnám állatokról (többnyire kutyákról). Megszakad a szívem.. Hihetetlen méreteke és mértéket ölt a feleőtlen állattartás Magyarországon, és szívszorító a látvány, amit ez a sok barom produkál, már bocsánat, és tisztelet a kivételeknek. Nem tudom, h hol van a bibi, de az biztos, h valami nagyon nem jól megy ebben a témában (sem). Eddigi ausztrál tapasztalataim alapján itt nincsenek kóbor állatok. Komolyan, még sohasem láttam egyetlen, nyilvánvalóan megvert, megkínzott kutyát/macskát, akik űzűzött vadként kóborolnának az utcákon, vagy kiesesbb helyeken. Egyszerűen nincsenek, vagy nagyon-nagyon kis számban lehetnek esetleg.
Pedig kutya sok van, a tengerpart és az Espelande (parti sétány) is hemzseg a kutyásoktól, akik sétáltatják őket, viszik magukkal a napi sporttevékenységük partnereiként. Pusztán a jóléten múlna ez is? Egy része biztosan, na de csak erre nemigen lehet fogni.
Tudom, h a felelős állattartás költséges. A macskáink éves rendszeres oltásai, minőségi ételek, orvos, ha szükség volt rá, de ezkkel kalkuláljon már, aki belevág! vagy túl naív lennék? Mindig azt mondtam, h ha nyerek a lottón egy szerénytelenül nagy összeget, akkor biztosan létesítek egy menhelyet. Még reménykedem :)
Na kipuffogtam magam jól ugrás a másik apropóra...
A múlt héten volt inspekció, amikor is megragadtam az alkalmat, h rákérdezzek a macskatartás elméleti lehetőségére itt a bérleményben. Anno a hirdetésben kis-közepes termetű kutya nem volt kizárva, de macskáról nem volt szó, így pontosítani szerettem volna. Az ügynökség egyeztetett a tulajjal, és sajnos csak kutyát engedélyez :( (ázsiai lélvén nyilván ételként gondol rá.....rosszmájúság off), szóval ez most nem aktuális. Kicsit szomorú vagyok miatta, de csak a felszínen, mert igazából a szívem mélyén abszolút tisztában vagyok azzal, h ennek most még nem jött el az ideje.  Hogy miért?
Bár az otthon hagyott két cicám nagyon-nagyon (és még sok nagyon) jó kezekben vannak, talán jobban élnek, mint anno velünk, mégsem költöztek ki a szívemből teljesen. A helyzetet elfogadtam, örülök, h láthatom őket, örülök, h jól vannak, de ezzel nem törlődtek belőlem. Másrészt ha nagyon őszinte akarok lenni akkor az is visszatart(hatna) egyelőre, h bizony egy-egy Magyarországra utazás alkalmával valami megoldást kellene találni a gondozás(uk)ra. Hazaugrani nem 5-8 napra fogunk, és ha itt is hagynánk a szomszédra a cicát, h etesse, itassa, az még oké. Na de ha nem jár ki, akkor alomba intézi a dolgait, amit bizony nap, mint nap üríteni kellene. Ezt egyelőre nem várhatom el senkitől. Így körbeért a kérdés, a tulaj sem támogatja, mi sem tartunk még ott, így egyelőre csak a másokét szeretgetjük, ha séta közben látunk egyet-kettőt :))
Már vannak olyan cicák, akiket direkt útbaejtünk, és jönnek oda, ha arra bicajozunk.

A fajtákról általában elmondható, h míg otthon a "hagyományos" cicákból van a legtöbb, ami hivatalosan az európai rövidszőrű, nos, addig itt -ugye talán épp a neve miatt -, ez a legritkább. Legtöbb cicus valami nagyobb testű lompos farkú, fél-vagy egészen hosszú szőrű példány. Irtó helyesek egyébként :)

A kutyákkal sincs ez nagyon másképp, bár köztük több az európában is jól megszokott fajta. Még magyar vizslákat is szoktunk látni :)
Ági barátnőm világosított fel anno, h milyen kutyákat is látok én itt javarészt, ugyanis hatalmas divatja van az úgynevezett cross-breeded, vagy designer kutyáknak. Ez kicsit bizarr olykor, de az alapelv az, h végy egy kztyafajtát adott kulső és belső tulajdonságokkal, majd keresztezd egy másikkal, aminek szintén előnyös tulajdonságai vannak, és kapsz belőle egy harmadik fajtát. Némelyik elég vicces, és nekem kicsit furcsán hatnak, de itt nagyon népszerűek, és főleg a kisebb testűek.
Crossbreed - itt láthatsz példákat :)
És ami nagyon jó, h a harci kutyák nagyon elvétve vannak, be sem lehet hozni azokat, bár 1-2-t láttunk már, azok is valahogyan csak "lettek", de nem kell azon aggódnom, h a sétányon nekiugrik egy ilyen a gyereknek, vagy a másik sétáló ebnek, mert nincs :)

Valami elkezdődött

Szépen telnek e napok, hetek, hónapok, azt hiszem, hogy az itteni életünk eddig "elvárható" (már ha van ilyen) szintjén beilleszkedtünk. Kisebb-nagyobb téglánként építgetünk, és az a legjobb ebben, h mindeközben köszönjük, nagyon jól vagyunk :)
A daycare dolgában köszönöm mindenkinek ezúton is a kommenteket, szépen haladunk, úgy látszik, h az idő is szükséges faktor volt ebben, ill méginkább az, h találjon Beni magának kapaszkodókat, megismerje az ott dolgozó "óvónéniket" (nevezzük így mindet, bonyolulkt volna az itteni rendszert magyarosítani), szóval már másként telnek a napjai. Ott tartunk, h ha elviszem kora délelőtt, akkor puszi, és megy játszani, kintre vagy ha bent vannak az sem gond. Ma először jöttem el a childcare-ből, azzal, h majd hívnak, ha netán gond volna, vagy ha mehetek érte. Hát, nem volt egyszerű érzés kijönni, és nélküle hazaautózni...Mondanom sem kell, h semmi hasznossal nemigen tudtam elütni az időt, csak lestem, h mikor kellene indulnom - majd inkább olvasok ott kicsit - alapon. Persze útközben voltam épp, mikor csörgött a telefonom, de igazából csak azért hívtak, h minden Ok, és van e bármi ételalllergiája, vagy ehet e bármit, az ebéd miatt volt ez fontos.

 / Persze mindezeket az infokat megkapják a szülőktől a beiratkozási form alapján, csak mi még nem írattuk be hivatalosan, azért volt ez kérdés. Abban aztán a kedvenc gyermekdalaitól kezdve az ételeken át mindenről érdeklődnek, és lehet írni, hogy minél teljesebb képet kapjanak a gyerekről. Pláne ha az angolul sem beszél :) Mindez úgy látom továbbra sem okoz törést, mesélte a drágám, h mit énekelt az óvónéninek, aki azt mondta rá, h super! :DD /

És ha már az angol...
Itt van ez az okos csöppség a maga 2 év 3 hnapjával, és kezdi felkapkodni az angolt. Kihall szavakat a mesékből, vagy azokból a gyerekműsorokból, amikről korábban már írtam. A minap az AMAZING volt terítéken, azt "tanulta" meg. A lefurcsább, h anélkül is helyén használja, h elmondtam volna a jelentését, na és a nagyobbik csoda számunkra az a kiejtése. Úgy mondja ezt a szót, h tisztán hallom belőle a helyes angol hangsúlyozást (vagyis nem a magyaros szó elején van a hagsúly típusút).
A másik az egyes hangzók. Van az angolban pl a th amit se nem t nem nem sz, hanem valahol a kettő között ejtjük, most nem akarok a fonetikába belemászni, nem is értek az angol részéhez :) A thumb (hüvelykujj) szó ilyen pl. Ezt én simán tével mondom, no Beni nem... Ijesztő, és varászlatos, ahogy alakul ez a nemrég még szopós kiamalac érett kicsi ovissá, aki boldogan énekel és versel magyarul néha szünet nélkül, és egyre többször jönnek mellé az angol kedvencek is (ezekről szeretnék majd még írni). Azok néha még sajátos nyelven, de amit elkap, azt nagyon :DDD

au(to)story

A történet úgy kezdődött, hogy Magyarországon még csak vágyakozó pillantásokkal válogattuk az autókat, hogy majd ha itt leszünk mit is volna jó. Ha van egy kereted rá, azon belül sem olyan egyszerű találni, mert irgalmatlanul sokféle típus van ismert gyártóktól is, amik európai szenek ismeretlenek.
Mi is dilemmáztunk sokat, néztük az árakat, a kínálatot, stb.
Aztán amikor megérkeztünk ez volt az első nagyobb projekt, hogy a bérelt autót sajátra váltsuk. Nagyobbacska járgányokat nézegettünk (azokból van több, bár kicsikkel is járnak), mert magy jó lesz az, ha  kempingcuccokat is akarunk pakolni, meg úgy egyáltalán. Így választottuk végül a Hunyadi Santa Fe-t, ami nagyjából minden akkor állított kívánalomnak meg is felelt.
Telt-múlt az idő, és alakultak a helyi rutinjaink, sokkal világosabbá vált, hogy a vélt igényeink nem teljesen azonosak a valódiakkal, már ami az autóválasztást illette.
Amikor Laca dolgozni kezdett, és még a mi autónkkal járt, akkor az az iránykezdett körvonalazódni, hogy szükség lesz egy ketteskére - nekem -, aki ezen megközelítés miatt valami kisebb, rohangászós, játszótérre-oviba-bevásárolni járós megoldás.
Neki is láttunk ilyesmik között keresgélni.
Aztán felfüggesztettük a dolgot, mert Laca kapott céges autót, Hunyadi maradt itthon, mindazon funkciók ellátására, amiket ketteskének szántunk. Azt hiszem itt jött a törés a közös jövőnket tekintve, mert adva voltam én, akinek hirtelen majd' minden nap kellett vele menni valahová, és adva volt ő, aki vitt is, csak a szerelem nem jött. Funkcionális alapokon maradt a kapcsolatunk :), mindemellett a méretei ellenemre voltak, és indokolatlanul sokat bírt étkezni, hisz rövid távokon mentem vele, nem épp őrült tempóban.
Újabb dilemma előtt álltunk, ami azért nem takargatta sokáig a megoldást.
Egyelőre maradjunk az egyautós megoldásnál, és nem a klasszikus nagy autó + kicsi anyunak esetnél, mert ez jelenleg nálunk szükségtelen.
Ítéletet hirdetünk, és karácsony előtt nem sokkal egy szép megmosott autó fotói kerültek az értékesítő portálokra. Az időzítés fantasztikus volt, mert a kutya sem jelentkezett :DD
Így aztán a trade-in (beszámítás) lehetőségével látogatott el Laca egy kereskedésbe, hogy lássuk az az út járható e. Egészen korrekt ajánlatot tettek, olyat, amin komolyan el is lehetett gondolkodni. Rábólintottunk, és kiválasztottuk az új (csak számunkra új, egyébként használt) autót. Kértünk rá ezt-azt, így pár napot várni kellett az átvételére.
Milyen az élet, ezidő alatt sorban kezdtek hívogatni a potenciális vevők, h érdekli őket a Hunyadi. Jött is egy párocska megnézték, nagyon oké minden, ők vinnék. Vicces volt a helyzet, mert vasárnap volt, nekünk volt egy szerződésünk a trade-inről, ugyanakkor volt egy jobb ajánlat a pártól. Szerencsére el tudta érni Laca a kereskedőt, h megtudjuk mi van ilyenkor, és láss csodát, semmi. A trade-in-re megállapított árat kelltt kifizessük, az autót pedig eladhattuk. (Azt hittem, h ez így nem fog menni, hisz ha ők adták volna el, bizonyára még kerestek volna rajta).
Aznap utaltak depositot a vevők, másnap ki is fizették a kocsit, mi meg elhoztuk a másikat.
Így most van számomra sokkal jobban élvezhető méretű autónk olyan, ami otthon a céges autóm is volt, és nagyon szerettük mindketten. Egyelőre sajnos nem Subaru, mert nem akartuk elvetni a pénzügyi sulykot, de ez is egy szerethető, fürge és szépséges darab :)

childcare challenge

Kicsit elakadtam childcare ügyben. Ott tartottam utoljára, h megnéztem őket, kalkulálgattam a napokat, helyszíneket, lehetőségeket, majd arra jutottam/tunk, h azt választjuk, ami érzetre is jobban tetszett, és a benyomások alapján is vezetett. Igaz, h itt nincs egymást követő két nap egyelőre, de ez is alakulhat.
Visszamentünk január elején, h megbeszéljük a részleteket, és kezdődjön a beszoktatás...
Látszólag úgy tűnt, hogy nagy gond nem lesz, hisz bátran ment a gyerekek közé, izgatta a dolog, és nem úgy indultunk, h azon menne a nyávogás, h nem akarja az egészet.
Itt némileg más a rendszer, mint a Darlingtonban, mert itt a beszoktatás alatt sem lehetek bent a játszószobában/udvaron a gyerekkel. Van egy kis külön konyha, ott várakozhat a szülő.
Namost én úgy ülöm végig az összes ilyen szeánszt, mint anno, amikor vizsgára vártam egyetemen. Biztos megvan az az érzés, amikor úgy mentél, hogy készültél, na de azért dolgozik a drukk a gyomorban. Nyílik az ajtó, ki jön ki, mit mond, hogy ment, stb...Ez az élmény elevenedett fel bennem is, ha hallom, h nyílik az ajtó, akkor fülelek, h oda jönnek e, mondván, h Ben a little bit upset :(
- alapvetően nincs baja azzal, h ott kell lennie.
- a gyerekekkel és az óvónénikkel sincs, már amennyire ezt látom, és el tudom meséltetni vele (ugye ez a hátránya, ha nem vagyok ott, h fogalmam sincs mi történik vele)...
- úgy tűnik, h a nyelvi különbségek sem okoznak gondot,
- a baj ott kezdődik, h én nem vagyok ott, ahol ő is. Egy ideig elvan, játszik, csinál ezt azt, aztán két dolog miatt szokott eltörni:
1. nem mehet ki az udvarra
2. ha oda nem ,ehet, akkor én legyek bent vele ott a játszószobában.
Udvar:
Tudni kell ezekről a gyermekintézményekről, h nagyon komolyan veszik a "sun smart" gondolkodást, vagyis nézik az aznapi uv előrejelzést, és nem viszik ki az udvarra őket bizonyos szintű sugárzás fölött. Ez a másik kindyben nem ilyen komoly, mint itt, értem ezalatt, h ott is figyelnek rá, de kalapban kiviszik őket, és legfeljebb ott kezdenek, nem bent.
Itt nem így van, szigorúan benti játék, ha erős az UV aznapra, még egy fél órára sem mehetnek ki, még 10 előtt sem.
Ezzel csak részben értek egyet, én sem megyek tűző napra (főleg a gyereket nem teszem ki), de szerintem kalapban és napkrémmel fél óra kora délelőtt még belefér. Rosszul gondolom?
Nyár lévén bizony nagyon erős az esély a magas UV szintre is, úgy a beszoktatás során alig van esély arra, h Beni a hőn áhított udvarán is játszhasson a childcare-nek.
Ma kivételesen azonban lehűlt kicsit a levegő, 23-25 fok köré, de, h pici nehezítés legyen, nem tudtunk reggel menni, mert inspection-re vártam. (Ma volt a második, mióta itt lakunk, újra 3 perc, újra elégedetten távozás :)). Tekintve, h amikor értesítenek, csak azt mondják meg, h 9-14h között jönnek, így vártunk... 11 előtt kicsivel jött a leányzó az ügynökségtől, aztán úgy döntöttem, h kocsiba ülünk, és elviszem Benit ma is oviba, ne legyen szünnap, és ma úgyis végre kimehetnek.
Így is lett, a parkolóból láttuk, h kint játszanak az udvaron, szuper boldogság volt, azzal a bökkenővel, h fél 12 magasságában beterelték a csemetéket ebédre készülés okán. Ott újra eltört a gyerekem, hamar végetért az áhított udvari csoda, úh megint sírós elköszönés volt, de talán kevésbé szomorú, mint eddig.
Holnap meglátjuk a folytatást, jó lenne, ha egyszer már 1 - 1,5 órát nyomna egyhuzamban...

A gondom az, h pillanatnyilag nem is látom mivel tudnám segíteni jobban a beszokását azon túl, h sokat-sokat beszélgetünk róla, igyekszünk úgy csinálni, h ne stresszelje magát ezen, és úgy is tűnt, h megy ez. Itthon még sosincs baj induláskor, és ha megérkezünk is boldogan megy a terembe, csak utána fogy el nagyon korán ...

Az óvónénik amúgy kedvesek, kérték, h írjak le nekik pár szót magyarul-angolul, h tudjanak úgy is beszélni a gyerekhez, ez kedves. Ma is mikor megérkeztünk, az első dolog az volt, h megkérdezték, hogy van a bicikli magyarul, mert egyből arra pattant fel a gyerek. Ugyanakkor ha sír, az orrát mindig én fújom ki, ha behívnak...Ez a téma általánosan másként mehet itt, mert a másik oviban sem nagyon erőltetik a zsepit a gyerekek orra alá akkor sem, ha nyilvánvalóan kúszik a csiga, nemcsak sírás miatt fénylik.

Ez az aktuális helyzet, türelemmel viszem, időnyomás nincs, remélem ráérez majd nélkülem is az ízére. Az biztos, h ezzel a Darlingtonból is ki kell íratnom magam, mert azt nem tehetem, h az egyik helyen ott vagyok, a másikon meg nem.

Hasonlókon átesett anyukák okos tanácsait szívesen veszem, mert én picit elvesztem most.

a nyár biztos jelei

Az ausztrál nyár visszavonhatatlan jeleit nap-mint nap érzékelhetjük. Némelyek elég kézenfekvők, mások, meg meglehetősen helyiek, vagy / és megmosolyogtatók :)

Az egyik legszembetűnőbb sajátossága a nyárnak, hogy az amúgy sem fázós ausztrálok ledobják a textilt (na nem teljesen), és előbukkannak a szerény méretűnek egyáltalán nem mondható tetoválások. Itt sokkal elfogadottabbnak tűnik, mint otthon, mert elég nagy széles spektrumon mozognak a viselőik. A tetkók jellegét tekintve nem az a kis jelzésértékű díszecskék, hanem gyakran a teljes hátat /kart, vállt , combot beterítő motívumok kúsznak ide-oda. És még színesek is többnyire (nekem túlzó már egyik másik), pedig alapvetően tetszenek.. Nők és férfiak is viselik, és a nőkön is meglehetősen sok és nagy ábra van.

A másik korántsem mellékes nyári jellemző az időjárás. Amikor megérkeztünk, és elég sokat fáztam, akkor írogattam az időjárásról, és úgy tisztességes, ha ezt az arcát sem hanyagolom el.  A pozitív irányultság ugye, ha valami jó, azt nem taglaljuk, csak, ha nem tetszik. Ez otthon alapállapot sajnos, itt igyekszem gyorsan magam mögé tudni. Szóval időjárás. Úgy október közepe óta viszonylag stabilan jó idő van. Értem ezalatt, hogy napos, meleg, és ahogy mentünk a nyárba, egyre melegedő. Október 29-én fürödtünk először a tengerben, megjegyzem, ez már az én korántsem hidegimádó alkatomnak is fürdésre alkalmas volt-, úh bizonyára másoknak sokkal előbb :))) ozziknak meg pláne :D
A nyár itt száraz és meleg, javarészt 26-35 fok között, néhány 40+ -os nappal. Hozzáteszem a 26 fok is sokkal melegebb, mint otthon volt. Szerencsére a meleg mellé a páratartalom alacsony (ellentétben a szubtrópusi, trópusi vidékekkel), így azért normálisan viselhető. Nem ömlik patakokban a víz rólunk :) Ahogy földrajzilag is, így időjárás tekintetében is Melbourne - Perth között vagyunk az aranyközépúton. Állandó tartozékok a napszemüveg, kalap és napvédő, bár én a kalapokkal hadilábon állok (hosszútávon egyszerűen zavar a viselése), a másik kettő jöhet :)
Az ég felhőtlen és szikrázóan kék, egyszerűen gyönyörű!

Sajnos a nyári időszakkal kézenfogva jár a bozóttűz/erdőtűz is. Néhány extrém esetről olykor még talán Mo-on is hírt hallhattunk, de másabb azért úgy tudni ezekről, h itt élünk. A forróság, a száraz növényzet, és a szinte állandó légmozgás szépen megágyaz annak, hogy ha tűz van valahol, az tarol, rohan, és elképesztő méreteket ölt. Kampányol is a kormány, h mindenkihez eljusson az információ arról, h mi a teendő, ha tüzet észlel, és hol vannak a veszélyeztetett területek.

A nyár velejárója Mo-on is az esküvőszezon, ez itt sincs másként, úgy tapasztaljuk. Mostanság gyakrabban botlunk szépruhás csoportokba a templomok környékén. Ezekben nem is volt semmi extra, néha talán az autók, amiken jött a násznép. A minap azonban (hétköznap volt!) sétáltunk le a partra, és azt láttuk, h valami sátrak állnak ott, de nem az életmentők narancsszínű cuccai. Kicsit közelebb érve láttuk, h esküvő lesz, a násznép már álldigált a homokban napernyőkkel felszerelkezve, mert aznap 40+ -os nap volt épp, hát olvadozhattak rendesen, mert még elég sok idő múlva jött a menyasszony :) Mindenesetre nagyon hangulatos lehet egy ilyen esküvő, mondtam is Lacának, h újraházasodhatnánk hasonló módon :))

Ha már beach, bizony az életmentők szolgálatban vannak, és rendszerint látunk körözni helikoptereket is az égen. Nyilván nem csak a fürdőzőket vizslatják, hanem a vízi élőlények veszélyesebb fajtáit is. Bizony, halljuk olykor innen-onnan, h cápa volt itt vagy ott a közeli partokon. Az az igazság, hogy ránk nézve ez aligha jelent veszélyt, hisz nem megyünk túl messzire sosem a vízben, és ott max apró halrajok úszkálnak, cápák nemigen :) Egy uszonyt látva azért beszaladna a madzag....

Még mindig beach-nél maradva (hát igen, a nyár témát ez erősen befolyásolja), itt a helyiek egyik alaptartozéka az esky, vagy hűtőtáska. Na nem az otthon megszokott kis ládikára kell gondolni, hanem attól sokkal-sokkal méretesebb hűtős egységekre. Ugyanis sokszor kötik össze az esti strandolást a vacsival a parton, és a hűtött italok is abban a dobozban laknak :) Ülnek a kempigszékeke, retró méretű és kinézetű dobozból szól a zene (nem üvölt), és esznek, isznak. Ehhez nem kell sátras ünnep sem, csak egy szimpla hétköznap is lehet ilyen. No, azt hiszem ez már az ozzi életérzés része :))

Az öltözködési szokásokról sokat olvastam anno, és nagyjából azt a következtetést vontam le, h nincs, vagy ha jellemezni kéne, akkor nyolcvanas évek...nos, nem tévedtem sokat, bár vannak azért elfogadható, vagy (számomra) kifejezetten csinos ruhák is, de javarészt tényleg a Magnum sorozat macáit juttatja eszembe. Különösen a magas derekú farmershort és a rövidre szabott ujjatlan ing párosítással...nem tudom mikor jön el a pillanat, amikor úgy érzem majd, h ezek nélkül nem léphetek utcára. Asszem' soha. :)

És ha nyár, akkor végül ejtsünk szót a "Festival State" programjairól. SA ugyanis ezen a néven jellemzi magát, a rendszámtáblákon is ez áll. Valóban nagyon sok, és sokféle program közül lehet válogatni, legyen az gasztronómia, koncert, kertmozi (ilyen is van :), vagy hasonlók. A nyári szünidőre aztán ezek megsokszorozódnak, célba véve a szülőket, és a lurkókat. Mivel amúgy is családbarát hozzáállást tapasztalunk mindenhol, így gyerekkel is könnyen ki lehet mozdulni, és ez hihetetlenül jó.

Összességében a januári nyár nagyon fel tud tölteni energiával minket, és tökéletes ellenpontja a téli januárnak a maga sötét, depresszív, lehangoló arculatával. Egy-egy síelés feldobhatja talán, de az sem ugyanaz, mint amit itt tapasztalunk. Ez nagyon szerethető időszak, és remélem, h hozzátok is eljut ezzel az itteni napsugarakból néhány :)

Goolwa - Pt Elliot

Január elsején ebéd után egy hirtelen ötlettől vezérelve délnek vettük az irányt :) Bebének autós alvást választottunk, és így egész délután vígan és nyugisan csavaroghattunk.
Vigyázat sok képes beszámoló következik :DD

Amikor tavasszal Victor Harborban jártunk, már akkor láttuk, h jár arra egy gőzmozdony, egyfajta nosztalgiavonatozást biztosítva a gyönyörű útvonalán. Nos, egy "Thomas-mad-ként aposztrofálható" gyermekkel ez nagyszerű célpontnak tűnt most újra, arról nem is beszélve, h számos egyéb látnivaló is várt ott ránk.
A kép valós, ilyen vonat halad ilyen útvonalon :)
Nos, mi mégsem ültünk fel rá...

Itthon megnéztem a menetrendet, és láttuk, h a Victor Harborban látott gőzös Goolwa és VH között jár, így aztán Goolwa-t választottuk az autózás célállomásaként, hisz ott még nem jártunk. Menetrend szerint az onnan aznap utolsóként induló vonatra volt esélyünk, de addig legalább lesz időnk szétnézni - gondoltuk. Amikor megérkeztünk (~ 70km táv), akkor még éppen bent állt az állomáson az előző vonat, úgy látszott pár perc késéssel indul, de már nem kezdtünk el rohanni, h elkapjuk, hisz jön majd a másik. Odamentünk a pénztárhoz, h jegyet váltsunk, és a néni közölte, h az ugye nem baj, h a következő vonat már nem gőzös lesz, hanem diesel? Olyan motorvonat szerű, mint amik otthon jártak a sokadrangú vonalakon (jajj, de sokat utaztam azokon közép - majd főiskolásként). Hááát, bizony ez bajnak nem baj, de mi a gőzöst szerettük volna, sebaj, mondta a néni, akkor see you tomorrow (sebaj, akkor holnap találkozunk) :D.
Nem estünk kétségbe, volt látnivaló egyéb is, és majd visszajövünk máskor vonatozni. Szerencsére Beni is könnyedén elfogadta ezt.

Hol is vagyunk? 

Goolwa egyik érdekessége, h nem csak tengerparti, hanem folyóparti város is, a Murray folyami kikötője van itt. Érdekes volt látni, ez is hatalmas víz, de teljesen más volt a színe és illata :)

Megnéztünk egy gőzhajót (gőzös vonalon maradtunk azért :)), igazi oldalt lapátos volt, ami üzemel még, csak éppen a kikötőben állt, és körbe lehetett járni. Az a fajta volt, mint amik a Mississippin is jártak, nekem azonnal Tom Sawyer kalandjai ugottak be róla.

Oscar W a hajó

Utána a kikötőben sétáltunk, nagyon hangulatos volt, gyönyörű idő, szikrázó napsütés, nem túl forró napsütés, és fantasztikus látvány. Sok-sok ember sétált/ bicajozott/ hajózott :) a sétálók simán köszöntek, hihetetlen, h milyen más érzés ilyen emberek között lenni, akik mosolyognak, kedvesek.

Erre azt hitte Beni először, h gólya :)

Hatalmas volt, és nagyon jó pillanatban
sikerült elkapnom a röptét :)

A bácsi kikötött, majd a 2 kutyájával elindult a mólón. Az egyik azonnal az ott úszó kacsákhoz beugrott a vízbe, és "kergette" őket :) annyira vicces volt. Itt kezdte a gazdi kiemelni a vízből, miután visszahívta a kutyust.

A partról aztán bementünk a városba, persze nem kell hatalmas helyre gondolni, amolyan egyutcás-féle (na jó, attól, azért nagyobb), de nagyon kellemes, és tele régi hangulatos épületekkel, amiket nagyon szeretek nézni.

A Murray folyó megmentésére kampány idult, ez  is ennek a része, h így feldíszítik a fákat.

Goolwa-ból a vonat útvonalát követve Victor Harbor felé indultunk vissza, és útközben megálltunk a parton Pt Elliotnál, ahol már az óceán (Southern Ocean) nyaldossa a partokat, hát mit ne mondjak, gyönyörű víz, hatalmas hullámok, igazi szörfös zug volt ez itt. Nem könnyű szavakkal visszaadni az élményt. Csak állsz a parton, és nézel, a víz robaja elnyom minden más zajt, és lehet befelé gondolkodni...
PAZAR !

ez itt az a vasút :)

Szerettük, na :)

ünnepi vagy sem?

Míg tavaly ilyenkor versenyt futottunk az idővel, h az állami szponzorációról le ne csússzunk - mert a listák szépen teltek-, addig idén már itt ért minket az új év :)
Az ünnepek alatt bárkivel beszéltem otthon, vagy itt is, szinte az első kérdések között volt, h milyen volt így a karácsony, távol a családtól? Mennyire telt így másként?
A karácsony kapcsán volt egy űr bennem, de őszinte leszek, sokkal kisebb, mint számítottam rá. Nálam a karácsony nem volt sosem a toplistás ünnepek között. Talán azért, mert úgy éreztem, h az egymásnak örülésre jutó idő és a minden egyéb pörgés épp fordítva tudott érvényesülni. Értem ezalatt, h adva voltunk mi Budapesten, család meg Szabolcsban, Nyíregyházán innen, és jócskán túl is, még megyén belül is 100 km távolságra a két szülői tábor. Karácsony előtt nagyon durva hajtás volt mindig a telcoban, úgyhogy maximálisan kiégve várt ránk az "ünnep 3 napja", amikor a helyszínek és időpontok között kellett sakkozni, és mivel karácsonykor "illik", hát oda is mentünk, ahová annyira nem is akartunk, ami épp elég volt arra, h ott viszont kevesebbet legyünk, ahol valójában szerettünk volna. Mindenhol a kaja a kulcskérdés a vidéki ünnepekben (és néhol a mellé csorgó nedű, de ezt hagyjuk), úgyhogy a roskadozó asztalok egyikétől gurultunk a másikig, és illedelemből tömtük a 85%-ban azonos menüsor testes adagjait, hogy aztán határozott tiltakozásunk ellenére dobozokba gyömöszölve autóztathassuk a fővárosig az újabb lakodalmas népnyi mennyiséget...Ebben anyósom élen járt, hiába könyörögtem, h ne csomagolja, mert utálom kidobni az ételt, és bárhogy is nézem, tuti kukában kötnek majd ki, falra hánytam csak a borsót...
Aztán Beni születésével némileg oldódott ez a nyomás, és mi voltunk a vendéglátók, de néhny szép órán túl valahogy mégis a nyomás volt erősebb az egészben, és volt egy herce-hurca ízvilága az egésznek.
Ehhez képest most 25-én ebédeltünk egy kellemeset, nem volt 5 féle kaja, nem tartott utána napokig a maradék pusztítása, és bizony még délutáni szundira is futotta családilag. Sétáltunk, játszóztunk, bicajoztunk, mókáztunk. Így telt a karácsony.
A szeretteimet persze jó lett volna megölelni, de jókat tudunk beszélni skype-on, gyakran, és hosszasan, ami azért sokat pótol. Itt tényleg most a magunk urai vagyunk, a konvenciók itt nem tapossák a sarkunkat, csak magunk szabjuk a játékszabályokat, már ami az egyes ünnepek tartalmát jelenti.

Ez a skype-dolog egyébként érdekes, mert míg Mo-on éltünk, 1, de inkább 2 hetente beszéltünk telefonon szüleimmel is és a tesómmal is. Ok, akkor kiadósat, de sosem voltam a minden nap hívjuk a másikat témára programozva. Amióta itt vagyunk, heti egyszer biztosan, de inkább kétszer beszélünk :) Érdekes. Most, h eltűnt annak a lehetősége, h csak úgy hazaugrunk hétvégére, úgy látszik rendszeresebbé teszi a kapcsolattartást.

A szilveszter a másik olyan kötelező bulitrauma, amit nem hajszoltunk már otthon sem. Szerettünk jó társaságban lenni, és jókat beszélgetni-nevetni, és ez is pont elég volt a bulizáshoz. Utálom látni a részeg embereket, nem vagyok kíváncsi arra, hogy hogyan vááltoznak át magukból kifordult élőlényekké (direkt nem mondok állatot :), és mindezt intézményesítve egy adott napon. Kösz nem :)

Vendégül láttuk Andit és Robit, meg a két kislányukat, és kellemeset barbiztunk (ugye az már megvan, h itt ez grillezés :D), sztoriztunk, nevettünk, nagyon jól elvoltunk.

Mindezek mellé persze itt van ez a csodálatos környezet, és a nyár, ami külön ajádék, és varázslatossá teszi az ünnepek elmúltával a hétköznapokat is.
És talán ez az újabb fő megállapításom, hogy míg otthon szörnyen nagy űr tátongott bennem január elején, hogy vége a várakozásnak, a csillogásnak, az örömnek, és jön a hosszú, sötét, hideg január... és rettentően utáltam újra dolgozni menni 2-án, hát ez hiányzik legkevésbé. Január elseje is abszolút pozitív hangulatban telt, és nagyon, de nagyon lehet örülni mindennek, ami körbevesz minket.
Sokat dolgoztunk ezen, sokat dolgoztunk ezért, és még nincs vége, de hálát adok érte minden nap a sorsnak, hogy részesei lehetünk mindennek. Más az életünk minősége, mert több idő jut szeretni egymást és az életünket. Szeretem a pozitív szemléletet, ami itt sugárzik mindenből, mert az optimuzmus felér egy gyógyírrel, ha szükséges.

Bárhol olvassátok ezeket a sorokat, szívből kívánom, hogy legyen nagyon boldog az új évetek!


1-jén kirándultunk egy nagyot, írok arról is:)