Sok szempontból persze mások a körülmények, mégis számos párhuzam segít megítélni a saját dolgainkat.
Ezt a gyereknevelés kapcsán is tapasztalom sokszor, hogy milyen nehéz néha megítélni Bence kapcsán, hogy vajon mi mennyire szokványos egy ilyen korú gyereknél. Legyen az szókincs, fantázia vagy akár egy hisztis reakció. Van egy pici helyzeti előnyöm abban, hogy hosszú éveken át elég sokat tanultam pedagógiát és pszichológiát, meg mindenféle módszertanokat az óvó-majd tanítóképzőben, így nyilván nem vagyok vakon a témában. Szakirodalom is akad bőven, de az mégis más. Mégiscsak akkor fogható meg mindez a legjobban, ha hasonló korú gyerekekkel együtt mutatkozik, és abból a szempontból is érkezik visszajelzés. Jasmine-t nagyon szerettem ezért, aki Beni előző csoportjában volt az egyik tündéri, fiatal és lelkes óvónénije, mert sok visszajelzést kaptam tőle. Néha egy mondattal rakták helyre a kétségeimet, ha bosszantott, h aznap miért nem volt eléggé szófogadó. Ne aggódjak, sokkal gyorsabban vág az esze, mint a többieknek, akik épp ott és akkor a csoportjában voltak, így számára nem volt kihívás az adott napi feladat. Unatkozott, és próbálta lefoglalni magát...
Nyilván ettől még picit bosszant, h nem volt szófogadó, de más megvilágításba kerül azonnal a dolog attól a körülménytől, h már túllépett azon a szinten a gondolkodása. Ez viszont jó hír, h nem hülye, sőt! Bár nyilván álszerénység volna azt mondanom, h ezt nem tudtam volna róla :))
Pár hete találkoztam ezzel a dokumentumfilmmel valahol a neten vagy facebook-on. Külföldön élőkről szól, kíváncsi voltam mit mutat be róluk, hát megnéztem.
New Yorkban élőket mutat be, ami merőben más világ, ahogy látom, mint ez itt, de ettől még persze számos dologban vannak azonosságok. Ők is távolinak érzik Mo-ot (na ja, pedig kb féele olyan messze vannak, mint mi, úgyhogy igazából nincsenek is olyan messze....mondtam, én h minden viszonyítás kérdése :))
Egy fiú és egy lány, teljesen más háttérrel, más életvitellel, más célokkal.
Ami közös bennük, az szerintem az, hogy magányosak. Nem feltétlenül a szó legszorosabb értelmében, de magánysak.
Ettől aztán az egész hangulata keserédes a filmnek, olyan bizonytalan, lebegtetős, olyan túlélős, de nem tűnik boldognak.
Biztos, hogy számos nehézséget kell megélnie annak, aki külföldön él, ezek nem feltétlenül anyagiak, vagy a munkával kapcsolatosak, hanem MINDEN más, ami abból adódik, hogy más kultúrába csöppenünk, és más nyelven beszélünk. Mások a szokások, a sztenderdek. Ezek egy részéhez könnyű alkalmazkodni, van amihez nehezebb. Hogy kinek melyik könnyű es nehéz, az már nagyon egyedi.
Azt biztosra veszem, hogy mindezen egyedül átvergődni pokoli nehéz lehet bárhol a világon, mindegy, h három vagy harminc órás repülőútra Magyarországtól.
Ennek nagyon örülök, hogy ilyen problémákkal nem kell megküzdenem, hisz nemhogy nem egyedül, de egy fantsztikus családban élhetem meg mindezt.
Nehézségek ettől persze még vannak, de azok otthon is lennének. Csak mások...ugyanakkor itt nem keserédesek a mindennapok, és kevésbé küzdelmesm nint New Yorkban tűnik a film alapján. Ahhoz képest mi nyaralunk... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése