Miranda Hobbes és én :)

Nincs új barátnőm (apropó, erről a témáról oly' régóta tervezek írni), és valószínűleg ez világos is a név alapján mindazoknak, akik hozzám hasonlóan rajongva követték a Sex and the city avagy a Szex és New York sorozat évadjait. Miranda (avagy Cyntia Nixon) az egyik szereplő e bizonyos sorozatból.
Miért is a párhuzam, és egyáltalán?

Nos, emelt fővel vállalom, h a januárban nagy pofával beharangoztam mozgásügyileg, lásd Tapout XT, az bizony nagy lánggal égett, de elfüstölt hamar. Tetszetős programnak tűnt, éreztette minden porcikámban a hatását, de talán épp ezért mély víznek tűnt a semmiből rögtön abba vetni magam. A fájdalomra jöttek a hosszíbbodó pihenős időszakok, majd az újrakezdés nyomora lélekben és testben, szépen elnyomta a tenni akarást. Visszasüppedtem oda, ahonnan indultam.

Mozogni márpedig kell, fogyni márpedig akartam, és emellett nem belehalni mindebbe a betarthatatlan szíbályok és korlátozások alól titkos kibúvókat keresgélve.

Amikor dolgozni kezdtem, akkor tudtam, h most vagy soha időpont arra nézve, hogy életmódot váltsak. Szinte magától jöt a dolog, nem tettem nagy elhatározást (pedig az is kell hozzá), de amikor észrevettem, h megy ez, akkor tudatosba kapcsoltam.
Szóval nálam ez úgy megy, h ha alakreformot szeretnék, akkor bizony az étkezéseimben kell keresnem a kutyát. Elásva. Mert ott van. :)
Ezzel a meglátásommal nem is vagyok egyedül, még a mozgásban és annak tudományos hátterének ismeretében jártasabbak is azt állítják, h a fogyás (v testformálás) bizony legalább 70%-ban étkezés és a maradék a mozgás.

Beindult a munkásélet a számomra ezzel járó összes változással. Új napirend, még több fronton való megfelelés, némi szorongás, némi feszültség, és ha akarom nulla nasi, mert csak rajtam múlik, h betárazok e ilyesmiket az irodába, vagy sem. Jelentem nem tettem/teszem, sőt.
Pillanatnyilag nem a legegészségesebb vonalat csinálom, mert a napi 5-6 étkezés volna ildomos, tudom. TUDOM. Nálam ez egyelőre nem megy. Délig Ebédig egy nagy tejeskávét iszom.
Ebédre otthonról csomagolok. Ezek a legtöbb esetben valamilyen saláta, vagy legalábbis nagyon nagy arányban tartalmaz friss/nyers zöldséget. Nagyon jó kis előre csomagolt salátákat (nem az öntetes bekevert verziókra gondolok, hanem a különböző fajta levelek mosva/csomagolva verzióra), amik egész sokáig elállnak, így kevesebbet dobok ki, mintha egész fej salit/káposztát ilyesmiket vennék, és lényegesen gyorsabban összedobom a kaját reggel, h minél frisebb maradjon délig. Ez az alap, ezekre a zöldekre rakom az aznap kedvemre valókat. Halat nagyon sokszor, ahogy már írtam, imádom a John West halakat, és azokon pont annyi olaj, vagy szósz is van, amitől a saláta már nem száraz, de még mindig nem egy időzítettenergiabomba.
Szóval hal, vagy csirkehús, mozzarella, cous-cous, mikor mi megy még rá/ hozzá. Ja, és cékla. Abból irgalmatlanul sokat eszek ahhoz képest, amit otthon. Pedig mindig is szerettem.

Ezeket megeszem ebédre. Nem vagyok éhes utána, nem is tolja fel a cukromat az égbe, h utána 3-kor meg akarjak enni egy fél doboz kekszet, és nem is akarok meghalni az álmosságtól utána, amit egy alaposan megrakott hassal bizony nehéz túlélni.

Amikor hazaérünk Benivel, Laca még ált akkor indul bentről.A gyerek olyankor örül kicsit a dolgainak, még nem igényli azonnal a közös játékot/vele foglalkozást, úh van egy kicsi időm, amikor tornázhatok.

Itt jön Fitness Junkie a képbe, akire a facebook-on keresztül bukkantam. Alapvető elve, h mozgásra bírja a nem sportolókat. Ezt nagyon kíméletesen, fokozatosan lehet vele, mert többek között ún 30 napos kihívásokat rak össze, amik különböző testrészek edzését célozzák, de nagyon kis lépésekben. Minden nap egyre nő az ismétlésszám, így nem akartam belehalni az első nap után az izomlázba, viszont szépen tudom gond nélkül növelni az adagokat. Én most 3 félét csinálok egyszerre, de az oldalán minden fent van. Étkezési tanácsok is alapos leírások a gyakorlatokhoz kezdőknek haladóknak. Mindemellett elég szókimondó a csaj, szeretem a stílusát :)

Vacsira szintén a low carb elvet igyekszem követni, vagyis szénhidrát alig, fehérje inkább. Többé-kevésbé megy.

Nem tudok és akarok megvoni semmilyen típusú kaját, mert
1. nem hiszek a szélsőségekben, minden tápanyagra szükségünk van
2. viszont hiszek abban, h a fentieket csakis helyes arányban szabad magunkba önteni
3. ha valamit tootál kitiltanék, biztos, h csak azon járna az agyam, és úgyis megenném előbb vagy utóbb.

A kajálást nézve 2 hónapja, a mozgással együtt 2 hete csinálom így.
És akkor mi a francot Mirandáztam én itt az elején?

Nos, a sorozat legkevésbé szólt a gyerekvállalásról, vagy az anyaságról, sok másról azonban igen :). de történt, h Mirandának mégis született egy kisfia. Természetesen a teste átalakult, a csajos kiruccanásokon már nem tudta ugyanzokat a rucikat magára rángatni, mint azelőtt. Legalábbis nem azonnal. Aztán az egyik bulis este előtt túrta a cuccait, és egy rég elfeledett, de korábban nagy kedvenc farmerra bukkant. Felpróbálta, és bár levegő-benntart-has-behúz állapotban, de össze tudta gombolni, és boldogan ment a csajokkal bulizni, mert visszakapta régi formáját.

A minap elővettem egy nagy kedvenc farmeromat én is, mert álszerénység volna azt mondani, h eredménytelen volt az előző 2 hónap. Nagy levegőt sem kellett vennem, úgy tudtam a gombokat az arra a célra készített lyukba fordítani...a gatyát 2004 (!)-ben vettem Németországban, és mindig is imádtam, mert elég klasszikus farmer (azokat preferálom). Újra jó rám, pedig úgy csomagoltam el anno otthon Mo-on, h jöjjön, a hajó elbírja, de aligha hordhatom újra.
Ez nem végeredmény, csak egy állapot, ami segít abban, h ha szar napom is volt, akkor is csináljam meg a mosgás részét is. A kaja oldala már mondhatom egészen könnyen megy.

Apró örömök az életben, tudom, de jó érzés a "régi" irodai cuccaimat gond nélkül hordani. Ezekből nem szabad kifogynom, mert itt nemigen tudok újabb ruhatárat beszerezi :)))

keresem a szót

Biztosan mindenki (vagy legtöbben) voltatok már úgy egy adott témával, élethelyzettel, hogy épp fogalalkoztatott benneteket, és lépten-nyomon találkoztatok is azzal. Valahogy véletlenszerűen ott van az orrotok előtt. Épp egy filmben arról esik szó, vagy a facebook-on, vagy bárhol.
Nos, én most kicsit így vagyok a kultúrsokkommal.
Merthogy szerintem ilyesféle zajlik épp bennem.
Nem ütött ki minden más állapotot, nem uralkodott el, de kétségtelenül jelen van.

A kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell működniük (például egy idegen országban). A kifejezést Kalvero Oberg vezette be 1955-ben. Brazíliában számos amerikai dolgozott egy bizonyos projekten, őket vizsgálta, hogyan viszonyulnak az idegen kultúrához. A kulturális sokk az interkulturális kommunikáció egyik kutatási területe. Minél nagyobb a kulturális sokk, annál nagyobb a kulturális különbség a született- és a választott kultúra között. Amikor idegen kultúrába kerülvén megpróbálunk a helyi kultúrához asszimilálódni, azt acculturationnek nevezzük. Mikor beleszületünk egy kultúrába és ösztönösen elsajátítjuk, az pedig idegen szóval enculturation.

Az új kultúrába való beilleszkedés nehézségeiből ered, hogy az ember nem tudja, mi megfelelő és mi nem. Ez gyakran az új vagy különböző kultúra bizonyos nézőpontjai iránt érzett erős (erkölcsi) undorral jár együtt. Néhány kutató szerint ugyanakkor a kulturális sokk pozitív hatásokkal is jár, például javítja az önmotivációt.

Kialakulásának három fajtáját emelte ki Edward T. Hall:

• A megszokott kapaszkodók elvesztése: Tárgyi és társadalmi közösségről van szó, amiben szocializálódtunk. (nyelv, gesztusok, képi szimbólumok, szokások, viselkedési minták)
• Személyközi és társas kommunikáció diszfunkciója: Hiába tud valaki az adott nyelven, ha nem érti az üzenetben lévő rejtett szándékot, mert más kulturális háttérrel rendelkezik.
• Identitáskrízis: Nem tudja eldönteni, hogy a felé áramló jelzésekből mi a fontos és mi a lényegtelen.

Namost ha nem is egy az egyben igaz mindez, de vannak árnyalatai, amik igen, főként az utolsó három pont. Hihetetlenül furcsa nap, mint nap megélni, hogy a megszokott nyelvi fordulatok mankója nélkül mennyivel nehezebb hatékonyan kommunikálni. Nem a kérek 200gramm párizsiról van szó. Érdekérvényesítésről, asszertivitásról.
Az adott nyelv olyan szintű ismeretének hiánya, amikor egy utalás is elég. Ez az adott nyelv/ország kultúrájának alapos ismeretét is feltételezi. Hiába poénkodnak egy olyan filmen, amit hírből sem hallottam, nem fogok beszállni a diskurzuba.
Identitáskrízis vonalon inkább a már a régi sem lenne a régi, de az új is nagyon új állapota okozza a belső feszültséget.
Valószínüleg a napokban Szandra által írt búcsúzós, és Mary kapcsolódó elemezgetése is körvonalazni engedte bennem, hogy valami ilyesmi fázisában lehetek a kiruccanásunknak. Szerintem jó, ha tudatában vagyok, mert tudok talán megoldásokkal is segíteni magamnak.

És ha már azzal kezdtem, hogy egy adott téma, hogy jön szembe véletlenül... valahogy ebbe nagyon bele tudok nyúlni. Egy nagyon furcsa élményem volt pár hete ennek kapcsán.
Épp egyik pénteki ebédelős helyünkön voltunk. A társaság csacsogott valamin, amikor én az egyik kollégám gesztusait látva azonnal magam előtt láttam egy volt kollégámat, mert annyira emlékeztet rá. Talán még külsőre is némileg, de úgy az összkép, amilyennek akkor láttam (amúgy épp Janit, maradva a tegnapi leosztásnál :), az valahogy azonnal a régi kollégát rángatta elő az agyamból. Jó, ahogy jött a gondolat, ment is. Kis idő eltelt, elkezdett a pincérlány szorgoskodni körülöttünk. Ahogy megláttam, azonnal mosolyogtam magamban, h mi van ma, hisz Ő meg kiköpött mása volt egy volt kolléganőnek, de tényleg. Arc, alkat, minden. Szuper, valami volt a levegőben biztos...
Kicsi várás még a kajára, és a modern társadalom jól begyakorlott szünetkérését utánozva, magam is a telefonomat kezdtem nyomkodni, mint az asztaltársaságban addigra már mindenki. Nem szeretem amúgy ezt, max akkor csatlakozom a dologhoz, ha én maradok egyedül "üres kézzel". Szóval pillantsunk rá a facebook-ra, úgyis ebédidőben szoktam. És akkor azt hittem, h nem hiszek a szememnek. Az első két bejegyzés írója a Jani-hasonmás, és a pincérlány-hasonmás volt kollégáim keze nyomán keletkeztek. Mindezt úgy, h a pasi ritkán, a csaj meg talán évente 1x ha posztol valamit.... kész. Ezek azért érdekes dolgok, és sajátos élmény volt, nem is értettem, valaki nagyon szépen rendezgette a dolgokat a távoli irányítópult mögül, de valahogy jó volt, h kicsit velem voltak a régiek is :))

Ha már kultúrsokk, az azért feltételez egy hosszabb időt külföldön.
Nálam a nyelv, min kérdés, oda-vissza vesszőparipám. Vagyis megtartani a tisztességes magyart, Beninél ezt normális szintre húzni, amennyire csak lehet, és az angollal is elbánni szépen :) Az első rész magunkra nézve nem tűnt túlságosan nehéznek. Ma sem az, de furcsa dolgokat kezdek tapasztalni. Amióta munkába járok, és az aktív óráim jelentős része angolul zajlik, bizony az agyam máshogy kapacitálja a magyart. Nem rántom elő olyan könnyen a szókincsem összes darabját, és vannak pillanatok, amikor el kell gondolkodnom egy-egy szón. A múltkor leírtam egy szót, furcsának tűnt,. de nem tudtam, h mi  a baj vele. Tudtam, h valami nem oké, de nem tudtam, h mi volna a jó helyette. Percekre leblokkolta az agyam, és nem hittem el, hogy van ilyen. Aztán amikor nem akartam olyan görcsösen, persze beugrott a helyes kifejezés, de elgondolkodtatott, hogy máris ilyenek történnek. Nem, nem töröm a magyart, nem makogok, és nem csinálok úgy máris, mint aki kezdi elfelejteni, eszemben sincs, de érdekes jelenség, h néha bizony keresem a szót....

No, Beni már más tészta e téren, és felköthetem a gatyámat, ha normális magyart akarok tőle hallani majd. Ovis napokon amikor érte megyek és beszél hozzám, vagy sztorizik a napról, hát azt másris angol-magyar kutyuléknyelven teszi. Anya, tedd a sztoribukot a tébölre, és sorolhatnám.
Nagyon érdekes megfigyelni nála, h úgy (olyan nyelven) kezeli elsősorban az adott szituációt, ahogyan az érte. Ha angolul, akkor úgy is adja vissza javarészt. Hétvégén kopoik kicsit az angol szavak sűrűsége, hétköznap újra sűrűsödik. Ha egyedül játszik a szobájában, és dumál (megállás nélkül azt teszi :), akkor mostanában angolul magyaráz a  vonatoknak. Angolul számol, vagy mondja az abc-t. Ez van, pedig 2 hónapja jár a kindbe napi rendszerességgel.
Jah, és a kiejése...SOHA, de SOHA nem lesz már nekünk olyan, mint amit már most produkál. Persze hozza is az ozzi akcentust, néha már kihallom. Ha számol, az eight az ojan szépen ájt, mint annak a rendje...

irodai miliő

Annyira nem tudom magam mostanában szinkronba hozni az írással, hogy az elékpesztő. Pedig számos kis cetlim van arról, ami idekívánkozik belőlem :), aztán csak telnek a napok...
Megint "van szerencsém" hétköznap délután írni, és itthonról, vagyis kicsi szünet ovi fronton. Furcsa állapot ez, valahogy szinten tartja Beniben magát a takonykór, és hol kevésbé, hol picit jobban viseli meg. Nyilván ha lázas, akkor pihenés, Panadol stb, de ha jól van újra, akkor ovi. Most hétfőn este megint elkettyent kicsit, úh most csak visszavittem a dokihoz, akkor vagyok nyugodt, ha ránéz ő is. Lázon és orrfolyáson túl semmi más tünet. Ma is az volt a válasz, h a vírusok vándorolgatnak, és hát igen...Amikor megyek Bencéért, és a többi gyerkőcöt is látom, h bizony jókora sugarú körben van odaszáradva az orruk körül a napi adag, akkor min is csodálkozom? Lehet, h néha megtörlik nekik, nem tudom, de az biztos, h nem sebes az orruk a sok törléstől. Mindegy, nem puffogok nagyon, csak kicsit, nagyobb baja ne legyen.
Cserébe most két napot itthon vagyok, igazolást ad a doki, de dolgozni is tudok, mert ahogy csak tudom igyekszem pihenőre fogni a törpét, hadd regenerálódjon.

Munka...
Sokat és sokfélét akartam már írni, eltelt két hónap, ami egyrészről még nyilván hangyafing, de azért mégiscsak a hamadik hónapot taposom, és ez pillanatoknak tűnt csupán. Az biztos, hogy rohamosabb léptekben haladnak a napok, és néha picit csapnak a hulámok, ha a hétvégén kimozdulósa játszunk. Akkor bele kell húzni a házimunkába. 4 munkanap volna a legjobb, akkor maradna egy takarítós nap, és a bilibe is belelógna hamar a kezem, tudom ..:)

Ha a munkárómról szeretnék szólni, akkor kapásból több megközelítésből is tudom vázolni. A tevékenységek oldaláról, és a humán oldalról is. Tevékenységek szempontjából érdekes, változatos, a maga szintjén összetett, élvezhető. Tény, hogy az irodában töltött munkaidőm 98%-ában ténylegesen dolgozom. Ez lehet, h a saját hozzáállásomon is múlik, de az biztos, hogy egy kávé és egy otthonról vitt gyors saláta-alapú ebéd elfogyasztásán túl nemigen szünetelek többet. Momentán úgy négyféle dolgot csinálok. Egyrészt az irodát vezetem, ez a "recepciós" jellegű feladatoktól indulva az irodai-konyhai cuccok készletezésén-beszerzéésn át az összes általános tennivalóig minden napi apró-cseprő. Aztán jön az adminisztráció-számlák, ez szintén az összes céges admin dolog, levelezések, számlák kezelése. Egyre inkább asszisztenskedek is a főnököknek, szervezem az utazásaikat, szállás, repjegy, stb és a marketing a negyedik, ami bár a legtávolabbi majdani kiaknázandó területnek tűnt az interjún, ahhoz képest nyakig ülök benne, és párhuzamosan csinálok online kampányt, brosúrát gyártok, és adatbázist csinálok. Szóval tömény. Nem haláosan, nem kifulladásig, de tele vannak a napjaim tisztességesen. Sok dolgot tanulok, ez nagyon jó, de néha elfáradok jobban, mint jólesne.

Ugyanakkor ez egy pici cég, és ebből adódóan azt hittem, h a döntési mechnaizmusa rugalmasabb lesz, mint egy multinak, hát nem egészen. Persze nem olyan körülményes a dolog, de nehezen rágnak meg dolgokat, ill mindenki sok mindennel foglalkozik, így ha nem taposom a nyakát valamelyik főnöknek, akkor az a dolog elsikkad. Ez néha nyomasztó, h újra-meg újra vegyem elő  ugyanazt, írok róla, szólok külön, vagy/és kinyomtatva az orra alá rakom, h történjen az adott témában valami, holott olykor csak egy apróság, amin pikk-pakk túllehetnénk, pipa mögé, és go ahead.

Emberi oldal.
A cég szerveződése trust (tröszt) a három igazgató három tulajdonos is egyben. A három emberke három totál különböző jellem, lassan kezdem őket kiismerni.
Legyen mondjuk Feri, Pisti és Jani.
Feri a leginkább vezető a háromból, nagyon normális, korrekt, de szakad szét a munkától. Ő viszi a cég általános ügyeit leginkább ergo leginkább tőle kapok munkát és neki riportolok legtöbbet. 10/8.5 mert sokszor kell cseszegetnem a határidők miatt. Egyébként tök rendben van.
Pisti a leghumánusabb talán, ő volna  a HR ügyekért felelős vezető a háromból, anno is Ö keresett meg az ajánlatukkal. A cég dolgaiban nem olyan aktív sztem, műszaki vonalon dolgozgat inkább.10/8.5
Jani...huh, nagy sóhaj. A legidősebb a háromból, és a leginkább műszakis. Vele volna talán a legkevesebb közös dolgom, de mégis ő szívja leginkább a véremet. A legnagyobb baj vele, h hangulatember. Néha szemét beszólós, máskor meg kebnyérre lehet kenni, hahotázik, és produkálja magát a nagyérdemű előtt. NA, ez az a fajta jellem, ami számomra nehéz eset, nem könnyen viselem a kiszámíthatlan embereket, akiknél lesnem kell, h melyik lába ért földet aznap reggel először...
Sajnos én is voltam már céltáblája, enyhén lealázott egy nyelvtanilag helytelen mondatom miatt. Mit ne mondjak, aznap sírógörcs kerülgetett. Nem tudtam, h akkor most hadat üzent, és én vagyok a célpont, vagy általános a "jóindulata". Úgy tűnik eddig, h a második eset áll fenn. Sajnos vele nehezen tudok dűlőre jutni, mert sosem az van, h kér valami, és várja, h végrehajtsam, hanem kér 6 valamit, ami 6 féle szenárió az adott esetre. Megvuizsgálom mindet, hozom a válaszokat rájuk, és elkezdi mindegyik ágon aztán külön elindulni, és halálba bonyolít mindent sokszor értelmetlenül, mert előre tudjuk, h az adott opciókból úgyis csak az első 1,2 érdekes számunkra a többi nem.
Ha Feri kér valamit, h csináljam meg, pl intézzek szállást Melbourne-ben  x napra y paraméterek szerint. Tök oké, korrektül elmondja mit akar, és hozom a lehetőségeket, Ő választ, ügy lezarva. Erre Jani másnap tök más felállásban kéri ugynaezt. Más napokra is, kétágyas helyett egyre, stb. Ugyanarról az útról van közben szó. Ilyenkor van az, h legszívesebben sikítanék, hogy mi lenne, ha előbb egymással tárgyalnák le, mielőtt hülyét csinálnak belőlem.
Jani elment tegnap Melbourne-be, az irodában hagyta a projektort. Feri kérte, h postán küldjem utána, úgyis csak másnap kezdődik a tréning, amire ment. Ok, becsomagoltam, feladtam, küldtem egy sms-t neki, h érkezni fog. Visszaírta, h useless (haszontalan, fölösleges), mert úgysem kapja meg időben... csak egy példa. Erre mondanám, h efaesza, nem én akartam küldeni leszarom, h uesless e vagy sem. Mégis szarul esett egy köszi helyett...
Ezek miatt vannak feszült napjaim, de hol ne lennének... Olyankor arra vágyom, h bárcsak egy sehol ülnék egy zugban, és napi nyolc (7.5) óra után felállva egy pillanatig se jutna eszembe a munka,. Na persze az nem is én volnék :) Na nem ragozom tovább, valszeg értitek.

Gondolom, h ez része a beilleszkedésnek, de őszinte leszek, én picit nehéz folyamatnak találom. Küzdelmes néha abban az értelemben, ahogy agammal küzdök olykor. Fosok attól, h nehogy félreértsek/értelmezzek valamit, amiért ugyan max Janitól kapnék lecseszést, mástól nem, de mégis. Inkább 6x ellenőrzök mindent.
Azt hiszem nem vagyok önmagam, vagy egy másik önmagam vagyok. Nyilván a nyelvi akadályok/különbözőségek miatt nem kapcsolódok be olyan szinten a diskuerzusokba, mert ha nagyon helyi poénokat osztogatnak, azt nem értem (nem a szavakat, hanem az adott szitut), és még mindig kőkeményen ott van bennem, h mi van, ha hülyeséget mondok...
Jani kioktatása ezen csak rontott, remegett a lába,m, amikor az incidens után először kellett odamennem hozzá, és egyeztetni valamit, nehogy újra elővegyen valami hibát.
Na, ez a része nagyon megterhelő  amunkás hétköznapoknak.

Egyébiránt meg ahogy kezdtem is sok hasznosítható van benne, és ahogy mindenre igaznak vélem, biztos, h nem véletlenül kötöttem ki épp itt első állomásként.

R.A.S.

Jól kitoltam magammal, három héttel kellene utolérnem magam...
Látszik, hogy kevesebb a szabadidőm, a hétköznapi alvásidők milyen szép alkalmakat adtak az írásra, na de azoknak momentán huss :)
A hétvégéken pedig a tavasz és a jobb idő beköszönte miatt egyre többet vagyunk valahol, így megintcsak nehéz gép elé perdülni. Persze sokszor megfogadtam, h azon frissibe' írok majd, ha mondandóm akad, na de...

Kezdem is mindjárt az elmúlt bő egy hetem azon eseményével, ami elég sok borsot tört az orrom alá. Híres-neves Royal Adelaide Show (innen a cím). A neve alapján bármi is lehetne, a valóságban egy kiállítás és vásár némi vurslival ötvözve. Ez a tömör összefoglalója számomra.
S, hogy mi közöm volt mindehhez?
A probléma gyökere a lokációból fakadt. Irodaházunk ott található, ahol ez a bizonyos esemény is megrendezésre került (a mögöttünk levő utcán van a főbejárata). Ezért az addig sem rózsás parkolási állapotokat még tovább fokozta a council, és már a show kezdete előtt napokkal jócskán elkezdték még korlátozni a lehetőségeket, hogy aztán a vigasság 9 napja alatt (majdnem) végképp lebénítsák felénk a közlekedést.
Szept 6-14 között tartott, ez minden évben ilyentájt van, és hatalmas az érdeklődés, csak úgy önzönlenek a népek. Láthattam nap, mint nap...
Tavaly kihagytuk, még nagyon újak voltunk, azt sem tudtuk mi ez, stb., de idén ellátogattunk. Sztem egy darabig utoljára...
Fel nem fogom, hogy ebben mi a jó, de tényleg. biztosan bennem van a hiba, de egy percét nem tudtam/tuk élvezni. Képzeljetek el egy budapesti Hungexpo -szerű helyet (olyan eseményt mint BNV volt a fénykorában), ahol a nagy pavilonokban ott van irgalmatlanul sok kiállító, és vásárolhatsz is tőlük. Hatalmas tömeg mindenhol, velük próbálsz sodródni, és a gyereket szorítani, h el ne maradjon valahol...
A kiállítók ugyanazok, akiknek a portékáit amúgy is megveheted bárhol a városban, tehát semmi unikumot nem találtam amit CSAk Itt és CSAK MOST miatt muszáj lett volna látni. A pavilonok között hatalmas helyeken zabaáltak a népek a szokásos sült kolbászt és nagyon cukros bármiket, erre szintén nem izgultunk rá...Kívül pedig egy jófajta falusi búcsú hangulatát megidéző látni-és kipróbálnivalók voltak, már aki akarta... Felülős játékok, amik kiváló alkalmat adtak a korábban elfogyasztott bármi azonnali kiokádására, mert az égbe emelve csavarta a népeket minden dimenzióba, meg vissza. Ez talán lehetne is jó, akik bírja/szereti az ilyesmit...Ezekből volt néhány, és a céllövölde jellegű bódék, ahol nem lőni, de dobni például, és az odasorakoztatott egyen-haszontalanságok egyikére lecsapni. Nem számomra haszontalan, szegény gyerek sem látott egy, számára vonzó dolgot sem. Ő végig azt várta, h valahol találunk egy helyet, ahol Cars (Disney-Pixar) autókat vehetünk. na, ilyen nem volt...Ez el is kente az ő száját is...
Tulajdonképpen úgy summaztuk Lacával a dolgot, hogy ez egy nagy szar volt, de hasonlóképpen a magyar házhoz, egyszer el kellett jönni, h ne csak hallomás alapján formáljunk véleményt.:)

Cserébe én az első reggelen Goodwood-on nagy nehezen talált Community Center és könyvtár parkolójába érkeztem minden reggel és távoztam onnan. Itt nem volt időkorlátozás a parkolóban, és 20 perce sétával már az irodában is voltam.
Egyébként ez a dolog önmagában nem volt annyira ellenemre, jól is tud esni a séta, csak emaitt délután azért csak buktam 20 percet, ennyivel kéeőbb értem az oviba. Nem a világ vége, de szarul esett. Vicces volt, minden reggel a parkolóban tipi-topi magas sarkú le, edzőcupő fel, nadrág felhajt, mert persze minden "szép-nadrágom" hossza magassarkúhoz van belőve, és séta :) Visszafelé ugyanez. Arra jó volt, h kicsit kiszellőzzön az agyam, de azt sosem értettem reggelente, h 8 és f9 között miért vonulnak hordákban az emberek a show-ra, ha az kilenckor nyit, és 9 napig tart, ez nem a budai kutyavásár, no...

Na mindegy, tegnap végetért, ez azért számomra kicsit egyszerűbbé teszi majd a munkás hétköznapokat.

Egy két fotót csináltam, csak h legyen :)

csodélkozás a nagy forgó izére

erre

ez nagyon durva volt, tuti hányás (számomra)

Óriáskerék. Ezbbe beleültem volna,
de nem álltunk be a sorba

Valami mezőgazdasági sátorba is bekeveredtünk,
 Beninek ez volt a kánaán, nagy traktorok és kvadok is voltak :)

a bevásárlókocsi rácsain keresztül

avagy az elmúlt egy év alakulása élelemiszerekben a tányérunkon keresztül:

Az étkezések nagy részét saját forrásból biztosítjuk, vagyis főzünk. Maradi dolog vagy nem, én hiszek benne. Szerencsére alapanyagokból nincs hiány, és tényleg szinte mindenféle konyha ízvilága szerint lehet ételeket készíteni, legyen az európai, vagy ázsiai.
Az biztos, h a főzéssel alapvetően el is térünk az ozzi szokásoktól, mert ők ha tehetik a készre hajtanak. Ez nem tudom, h mennyire a lustaságuk, vagy csak a jólét eredménye, de az biztos, hogy
1. nem véletlenül van annyi készétel az üzletekben, amit csak mikróba kell dobni, és már eheted is. És itt most nem csak a fagyasztott pizzára kell gondolni, hanem a számomra teljesen elképesztő főtt rizsre, vagy a kész krumplipürére és még sorolhatnám.
2. a közelünkben van egy all you can eat kajálda, aminek a parkolójában hétvégéken egy gombostűt sem lehet leejteni...
3. Iskolaszünetekben a plázák étteremszekciójánál szintén farkastörvények uralkodnak, csak a nagyon gyorsaknak/ügyeseknek jut hely...:)
A barbizás persze kivétel, de úgy látom inkább nem otthon esznek.
A KFC pl így is reklámozza az egyik családi vacsoraadagját, hogy vedd meg nálunk, és jut elég időd a gyerekeidre... Nem tudom, nekem ez picit visszás, persze nincs 4 gyerekünk, de mint sok minden másban, a főzésben is hiszek abban, hogy a szervezésen sok múlik, és rengeteg időt lehet okos szervezéssel megtakarítani. Nem beszélve a "kaja-transzformációkról", vagyis az egyik napra sütütt csirkehús másnap salátába rakva még vígan alkalmas ebédnek.

Engem sem kell úgy képzelni, hogy 3 fogás és ugyanennyi konyhábantöltött óra minimum a belépő szintem egy étkezésre, de legtöbbször élvezem is a főzést, rendszerint újítok, talélok ki menetközben dolgokat.

Az itteni étkezéseink legnagyobb változása a tengeri herkentyűkhöz való viszonyunkhoz kapcsolható, és az átlag halfogyasztásunk emelkedése. Sajnos, vagy nem, továbbra sem vagyunk mindenevők tengeri izékből, de a prawn (garnéla) már nagyon sok ételben ott csücsül, ami már elég nagy előrelépés :) Rólam tudni kell, hogy azokat a rákocskákat például képtelen vagyok megenni, amik kicsit is emlékeztetnek eredeti kinézetükre. Egy homár valszeg teleszkópos nyelű bármivel sem fognék meg, és a kagylóhéjban kecsesen ringó kocsonyás izé sem csúszna le a torkomon legyen körülötte bármilyen gusztusos dekoráció.
Halak ügyében már sokkal jobb a helyzet, azokból sokat eszünk (szerencsére). Itt van a john west márka, az ő konzerv halait imádom. Rengeteg ízben csinálják, és salátára öntve isteni ebédeket kreálok belőle, de tésztához is sokszor használom alapnak. Otthon a halkonzervek terén nem volt ilyen kínálat, a rio mare (amit nagyon szerettem) pedig egy fél pedagógusfizetésért cserébe volt beszerezhető...

Csirke, marha, bárány, disznó és az egzotikumok
Kábé a fenti a sorrend a húsfélék sokaságában és ahogy mi esszük őket. Disznó itt nem nagyon van, és drága is. Sebaj, otthon sem kedveltem, néha veszünk, de nem mindennapos. Acsirke viszonylag olcsó, és sokféle módon kapható, használható. Marha választék bőséges, otthoni szemmel nézve különösen, és árban sem olyan vészes. A bárány itt nagyon népszerű, mi visszafogottabbak vagyunk vele, mert még nem tapsztaltam ki igazán, h melyik részét hogy a legjobb felhasználni (tippek welcome :). Az egzotikus csoport (kengi, krokodil, cápa, tudomisénmi) nálunk még nem került asztalra. Talán konzervatívak vagyunk e téren, de a kengi nálam kb ugyanaz, mint otthon a nyuszi.... a többieket meg nem tudom hogy lehet jól elkészíteni.

Édes és még édesebb cukormázzal leöntve
nagyjából így foglalhatom össze a sütemények világát errefelé. Nem vagyunk rajongói, kevésszer és kevesett vettünk kész édességet, mert egyszerűen borzalmasak szerintem. Laca eléggé bírja az édeset, de még neki is sok legtöbbje. Már ránézésre is riasztóak. Egy fánk, ami cukoresőben fürdött, hogy aztán a valószínűtlenül rózsaszín cukormáz jól mutasson rajta az abban csücsülő színes cukordarabokkal....
Egyszerűen csak szénhidrát(atom)bombák...
Mindemellett az elhízás legfőbb ellenségeként legtöbbször még mindig a zsír szerepel, mindenen ott virít a no fat, vagy 97% less fat stb...Ez akár a cukorba mártott cukron is. Ijesztő, és néha nem tudom eldönteni, hogy miért nem megy át az info, h nem lehet csak a zsír az ellenség, bizony a cukor is az.
Ezért egytre többször sütök inkább itthon valamit. Egyrészt mert élvezem ezt is, másrészt így tudom mit eszünk :) Almáspitétől a zserbóig, muffinok, vagy kókuszkocka, nő a repertoár egyre. Ebben én abszolút limara híve vagyok :)

Leveseket nem iagzán esznek, kétfdélét látunk mindenhol (persze készen ez is, előre bezacskózva). Kukoricás csirkeleves, és sütőtök krémleves. Sosem próbáltuk még egyiket sem. Az igazság része, h én is kevesebbszer főzök levest, ebben visszább vettünk mi is.

A tejtermékek választéka bőségesebb, úgy gondolom. Ízesített joghurtokat nem nagyon eszünk, mert azokban is elrejtettek egy-egy cukorgyárat, de a natúr görög az isteni. :)

Zöldség-gyümölcs vonalon alig van szezonalitás, hisz AU számos pontján bármi megterem egész évben. Talán a mangó az, amit télen nem látok, de igazából minden mást igen. Az árak talán nem ugyanazok, de sokszor van valami akció valahol, és akkor azt az almát/mandarint/dinnyét stb vesszük. Itt nem a lejárt szavatosságó, vagy rothadófélben lévő áru kaphat csak engedményt...

60.

nem szülinap, de bejegyzés idén, itt. Azonban mégis ünneplős, hisz egy év telt el azóta, hogy elindultunk (ekkor még nem érkeztünk meg... :)
2012.08.20 az indulás napja, és 22-én kora reggel érkeztünk meg.
Hú.
Több ilyet is olvastam már, és mindig eljátszottam a gondolattal, h ha mi ehhez a fordulóhoz érünk, vajon miről számolhatok be majd. Mik lesznek kipipálva a képzeletbeli első évfordulós listán, millyen érzések múlnak el, és miket érzünk majd azok helyett. Milyen dolgokban leszünk okosabbak, határozottabbak, és mik okozzák az első csalódásokat, és így tovább...

Egy biztos, tavaly agusztus végén is ugyanilyen fos idő volt itt, mint most. Úgy látszik, h az augusztusé a leghűvösebb hónap szerepe. Kicsit olyan, mintha most jutott volna az időjárás eszébe, h hú vazze' tél van, elcseztem, eddig alig esett, és folyton sütött a nap, na gyorsan csináljunk már (ausztrál ) telet... Ami azért még így is istenes, csak mostmár várjuk a tavaszt :))

Nem is olyan könnyű egy ilyen összefoglalónak nekilátni, hisz attól függ, h milyen megközelítésből nézzük, de ezernyi témát ölelhet(ne) föl.

Nem gondoltam, hogy a pontos fordulón írhatok, a hét közepén, de Bence két hete tartó hétköznap taknyos vagyok-hétvégén helyrejövök állapota most kis lázzal is párosul, úh nem mentünk oviba/dolgozni, elvittem doktor Csókhoz, biztos, ami biztos. Nincs komoly baja szerencsére, csak mostmár kell egy kis gyógyszer is az eddigi alternatív gyógymódok mellé. A közösségben tapasztalható koncentrált vírusállomány dolgozik, na :) és persze ehhez egy-két derékkilógós mezítlába téli nap. No worries, mondanák itt.
Így ma szóltam bent, h ez a helyzet, a héten már nem megyek. Érdekes, h kis belső feszültséget éreztem, ami tuti, h otthonról hozott sztereotíp beidegződés. Kisgyerekes anyuka ugye, na tessék, máris beteg a gyerek, még alig tette be a lábát a munkába... Mo-on nem ez a legkedveltebb munkaerő-kategória. Vigyázzon csak rá valaki más, amíg beteg, anya csak mehessen dolgozni.
Na mindegy, zárójeles rész vége.

Magam miatt is nagyon jó, h van ez a blog, mert azon vettük észre magunkat, hogy nem emlékszünk mindenre olyan jól már a kezdeti időkből, mint hittük volna az alapján, h mennyire új, és mennyire más benyomásokkal találtuk magunkat szembe, attól a pillanattól, ahogy leszállt velünk a gép.

Fázisok
Nem analizűltam pontosan azokat a fázisokat, amiken átestünk egy év alatt, talán érdemes volna. Az biztos, hogy a megérkezést követő időszak - amikor már túl vagyunk a jetlag-en, és azon is, hogy merre van az előre -, az egyik legizgalmasabb. Minden, de minden olyan új, és elvarázsol már attól, h más. Folyton van valami intéznivaló, ismerjük meg a várost, találjunk házat, autót, kiránduljunk! A tenger látványa és illata hihetetlenné teszi a tartós maradás gondolatát és mindig azt hisszük, h hamarosan letelik a nyaralás. Megjegyzem a tengerparti látvány minden velejárójával mai napig bizsergető, nem tudom mikor lesz az először, h nem ámulva pásztázom végig a teljes perspektívát, mélyen letüdőzve a sós levegőt...
A kezdeti álom-lebegős időszak talán addig tartott, amíg a hétköznapokba át nem kezdtünk fordulni, értsd hétköznap=munka. Ami a dolgok rendje, és vágyott állomás mindazoknak, akik nem tuti munkára jönnek, vagyis úgy 99%-nak :)) A hétköznapit is itt nem is pejoratív értelemben használtam, csak azt érzékeltetve, hogy onnantól más is diktálja az ütemet, nem csak magunknak tesszük. Nálam ez a második fázis aztán átcsapott egy harmadikba, amikor elkezdtem a munkakereséssel foglalkozni, és elég sok negatív élményt könyveltem el. Ez bizonyára nem volt egyedi, de engem alkalmanként kiborított a végeláthatatlannak tűnő próbálkozásokra kapott túlságosan udvarias, de egyenválaszok tartalma. Már ha voltak válaszok. És aztán most éljük a következő fázist, amikor már a legklasszikusabb módon apa-anya dolgozik, gyerek oviban. Friss még az élmény, és tanulnunk kell ezt a felállást is jól csinálni, de abszolút élhető állapot.

A honvágy, mint olyan, mint aminek képzeljük, nincs jelen egyelőre. Nem gyűjtöm a bp-i fotókat, nem iratkoztam fel minden magyarsághoz kapcsolódó facebook csoportba, és én személy szerint meglehetősen foghíjasan követem az otthoni eseményeket. Laca jobban képben van, ami azért érdekes, mert ha Ausztrália holtomiglan kerül szóba, akkor éppen én vagyok az, aki e kérdésben egyelőre nem tudnék tiszta szívvel biztosan nyilatkozni, míg a család felnőtt férfitagja sokkal elkötelezettebb ez irányba.
Szóval klasszikus honvágy (van ilyen?) nálunk nincs. Cserébe vannak olyan emvberek, akik nagyon tudnak hiányozni, akik kapcsán néha fáj, h csak úgy nem ugorhatunk el hozzájuk, h az időeltolódást figyelembe véve tudok csak megosztani élményeket nekik. A szüleim, és a tesóm családja leginkább. Azt hiszem, ha itt lennének valahol elérhető távolságban, akkor tényleg 1000%-os volna minden. Tudom, a ha és a volna, meg legyen már elég az is, h itt lehetek, hisz sokaknek ez sem adatik meg...de akkor is.
Talán kegyetlenül fog hangozni, de "szerencsés" az, aki úgy jön ide, h nincs szoros családi köteléke. Számos nehézségtől tartja ez távol, ami nem nagyon váltható ki az itteni dolgokkal. Attól, h jó itt, egyre jobban boldogulunk, még sajnos nem pótolja azt, hogy megöleljem az anyukémat, vagy az apukámat. Tudom, h az első inkább életcél, és nem a második, csak azt próbálom ezzek kifejezni, hogy ilyesmik azért okozhatnak érzékeny perceket.
Ugyanígy az is, h csak úgy nem tudunk hazaugrani, mert ugye k drága egy családnak, cserébe k hosszú is az út, és most nem azt értem alatta, hogy 23 vagy 30 óra, hanem, hogy nem 5 vagy 7. Perszeezt jól tudjuk akkor is, mielőtt idejövünk, ha mást nem a számokat látjuk, csak itt élve ezek is átlényegülnek kicsit, ha értitek mire gondolok.

Anyagiak:
Továbbra is tartom azt, h az előbb indított jelzősorozatomat folytatva k sok pénz kell ahhoz, h itt megvesse a lábát egy család. Most nem fogok szenáriókat futattni arra, hogy ha ennyien vagytok, és itt laktok, és ilyen a vízumod, és ennyit keresel, és ennyit hozol, akkor majd mit dob a gép,  hisz nem is tudnék mindenfajta változóra rámutatni. Egyet ismerek, a mi esetünket. Ehhez azért kellett a pénzmag, amit hoztunk. Az, hogy nem vagyunk PR-ok (még egy év :)), sok hátránnyal ugyan nem jár, de pár anyagi elemet mozgat. Két súlyos szálon bukunk emiatt. Egyik a gyerek után járó csengőpengő, másik a childcare benefit/rebate, ami a napi heti 400 dolláros árnál nagyon jól jönne. Ergo ha gyerekkel jön valaki, és nem PR, és dolgozni szeretne, ami miatt a csőpp oviba megy, akkor ezt tőkét elő kell tudni állítani.
Ugyanezen vonalon haladva, és nem tudok teljes mellszélességgel kiállni amellett, h egy fizuból is vígan. Egy fizuból lehet lakni, enni és kb ennyi. Extrákra nemigen jut(na). Azt is állítom, h bár valóban vannak olcsóbbank tűnő dolgok, de ez egy drága ország.
Munkáról írtam sokat, h nálunk ez hogy ment, mostanság több műsort is láttunk arról, hogy vannak azért nehézségek a munkakeresésben az ország több pontján is, és vannak olyan helyek, ahol az országos átlag 2x-ese a munkanélküli ráta. Persze lehet, hogy 3-4 casual munkából is összerántható a megélhetés napi 10-12 órás elfoglaltsággal, csak azt családdal elég nehéz kiviteleni. Ezért is írtam az elején, h annyi, de annyi mindentől függ az, h ki hogyan tud boldogulni végül. Erre semmilyen körülmények között sem tudnék megoldást kínálni.

Mégegy dolog, ami ide kapcsolódhat, a kezdeti kiadások. Eben ugye két út lehet (vagy talán több is). Kiválasztani a vágyott házat, a vágyott helyen, és berendezni a vágyott dolgokkal, ha a budget engedi. Ettől nagyon komfortos lesz az indulás, de lehet, h ha nem jön a munka időben, akkor okozhat kellemetlen pillanatokat. Szóval, lehet, h az elején elég eggyel kevesebb hálószoba is és picit messzebb a várostól vagy parttól, de ettől valszeg olcsóbb is lesz az a rent. Ez egy év után válzoztatható, ha minden jól alakul, és mivel a rent az egyik legnagyobb költség (nélunk a kindy az :), így nem mindegy, ha arra mennyi megy el...Persze a fene sem akar évente költözni, de talán ez egy okos indulás lehet. Mi épp most vagyunk közel az egy évhez a bérlés kapcsán is, és szeretnénk maradni, reméljük a tulaj is akarja majd :) Egyelőre minden szempontból megfelel ez nekünk, és a világ legjobb szomszédait kaptuk emellé :))

Kis kérdetózz felelek: a végére:
- Mi itt a legrosszabb?
- Itt már nem lehetek többé gyerek, csakis felnőtt. Felelős, döntésképes, magabiztos. Nem ülhetek a szüleim házának teraszán bámulva a semmibe, amíg Beni a nagyszülőkkel játszik, tudva, h vigyáznak rá. Minden pillanatban felelősnek érzem magam, magunkat önmagunkért, érte. Ez nagy feladat..
- Mi a legjobb?
- A pozitív életszemlélet. Azt hiszem mindent ez jár át, és mozgat, és az a sok sok jó dolog, amit már leírtam AU kapcsán, az valahonnan innen ered. A csodás természet a másik talán, de például az nagyon hiányzik, h nincs az épületeknek történelme. BBC-s műsorokat nézve eláll néha a lélegzetem attól a kultúrától. Anglia köntösben Au lékek lehetne számomra az álomvilág :)
- Mitől érezhetjük úgy, h már ide is tartozunk?
- Számomra akkor fogalmazódott ez meg először, amikor a városban, paicon vagy a környező boltokban ismerős arcot látok, netán ránk köszönnek, beszélünk pár szót. Mostanság már több ilyen volt, és ettől kicsit helyibb lettem lélekben.
- Utazás?
- Nagy álom, és a legnagyobb dilemmák forrása is. Én ha tehetném sokat-sokat utaznék, a bakancslistám irgalmatlanul hosszú lenne emiatt. Au-n belül is ezerféle hely, és a világ más pontjauin is. És persze mellette Mo, ami ezért dilemme, mert ha a tőke meg is volna rá, idő nincs annyi, h minden évben haza + valahová. Ez majd kialakul talán...
- Angol?
- Alakul, bár a kalsszikus érzés dübörög bennem, minél többet tudok, annál hülyébbnek érzem magam. Ez rám nagyon igaz generálisan is. Megveszettül szeretnék nagyon jó lenni, és a mérce az egekben. Listening egyébként klasszisokkal feljebb, writing, ez vicces...régebben ha leírtam egy mondatot csípőből, tuti, h 3x ellenőriztem még, h de biztos jó? Tuti nem baromság? Így írják? Ez jó kifejezés? Csak mert leírva ugye olyan deklarálós, erősebb  a hatás, mint kimondva. Manapság már egész leveleket írok enélkül a para nélkül. Átnézem még, de már magabiztosabban kezelem. Ebben a munka nagyon sokat fog segíteni. Speaking...tipikus bajom, h a beszélhgetés után csodálatos szavak/kifejezések jutnak eszembe, ami akkor prompt persze nem.
- legutolsó szó, amit tanultam?
- wilco
- Telefonálás angolul?
- Nem a barátom, talán igazán sosem lesz az, de sokat javult a helyzet. A legnehezebb dolog arc és gesztusok nélkül, és ha a túloldalon belelendült valaki... :)
- Ruha/cipő?
- Számomra a helyiek továbbra is brrrr 95%-ban. Egyelőre még megélek a hozott dolgokból, de kétségbe vagyok esve, ha valami gyorsan kellene innen. Ráadásul emellé drágák is. Istenem, még anyukám sem hord ilyen stílusú és főleg anyagú ruhákat. Borzalom.
- Alapállapot?
- Nyugodtság van. A napi hajcihő sookkal kisebb fordulaton pörög. Élhető ez itt, nagyon. Szerethető? Igen. Talán mindig idegenek leszünk, de olyan dolgokat tanít, formál, ami emberi mércében nagyon értékes.

Nem fárasztok senkit tovább... :)
Ha valmi kimaradt és érdekel, kérdezz, fogok válaszolni .

Te milyen színű vagy?

Ez egy jópofa személyiségteszt, anno már Mo-on is találkoztam vele, csak részletesebben. Egy 3 napos tréningen voltunk, ahl jól kielemezték a személyiségünket, és, h a képességeinket hogyan tudjuk a legjobban kamatoztatni az üzleti életben, az akkor adott pozíciónkban.

Nemrég Lacáéknál is előkerült ebben a formában. Jó eszköz egy vezetőnek, h lássa a beosztottait ilyen megközelítésből is.

http://marcaccetta.com/personality-test/section1.php

Sajnos csak angol nyelven van, de jópofa, érdekes. Számomra azért is, mert az említett tréningen kapott eredményemhez képest most mást produkáltam, és teljesen igazdik is a jelen állapotomhoz :)

Jó tesztelést, ha kipróbáljátok