az utolsó hét ínyencségei a GTS-nél

Elkezdődött az iroda mentes időszak, nem mondom, h minden pillanata felszíbadító, de alapvetően még tudok örülni is neki.

Főként, hogy az utolsó hét nem volt feszültségektől mentes, bár csak az új tulaj tette azzá, az "alap-csapat" talán még kedvesnek is volt mondható, főleg a majomra értve, aki egyik reggel őszintének tűnő érdeklődéssel kérdezett arról, h hogy állok a munkakereséssel, és mesélt arról, h neki hányszor történtek hasonló fordulatok az életében és hogy élte meg.
Ugyan az elmúlt hónapokban szinte másról sem hallottuk beszélni, minthogy nagyobb házat szeretnének venni, és folyton közzétette az aktuális tapasztalatait, most azon a reggelen elárulta, h egyelőre letettek erről a tervről, mert nem érzi úgy, h a cégre ilyen szempontból biztosan támaszkodhat, h felvegyen egy nagyobb hitelt. 4 gyereke van, a felesége nem dolgozik, szóval rizikó az volna... 

Az utolsó hét azzal indult, h a hétfőn esedékes fizetésemet nem kaptam meg. Azonnal gyomor összeugrás, nem jó jelnek éreztem. Másnap először a könyvelőnél érdeklődtem, h mi a helyzet, tőle fél napig semmi válasz, holott egyéb folyó ügyekben leveleztünk.
Ezért bátorkodtam a nagyfőnöknél érdeklődni, aki persze szokásos stílusban (sértődött kicsinyes támadó és bunkó módon ) közölte, h már kérdeztem ezt korábban a könyvelőtől, keresik a probléma okát, ő nem egy varázsló, h előteremtse azt azonnal... Ez aztán a karakán hozzáállás valóban, mi mást is kéne mondani valakinek, aki a ledolgozott két hetéért jogosan várja utólag a bérét (és nem előre), és ami addig mindig hétfőn ott volt  számláján...? Hú tényleg, fellengzősen daráljuk le...
Nem részletezem tovább, én már a legrosszabbra is felkészültem, h a szerzősésem miatt 4 hétre duzzadt felmondási időt így bosszulja meg, h egyszerűen nem fizet... Végül csütörtökön kaptam meg a pénzt. Nem mondom, h jól viseltem a várakozást, és nem számoltam visszafelé a perceket.

Pénteken újabb adagot kaptam a kiváló menedzsment eszközökből, tanulhattam, h hogy is kell ezt csinálni... (remélem több hasonlóval nem futok össze egyhamar).
Utolsó nap = újabb elszámolás következett volna. Utolsó nap úgy szokás elengedi a dolgozót, h mindent kifizet a cég, kiadásokat, ha van, és a fizetést, szabadságot, stb. Ezt a szerződéem is tartalmazta, és a vonatkozó munkaügyi jogszabály is nagyon egszerűen leírja. 
No, ez semmit sem jelent két apróság csupán, mert a kérdésemre, h bármire szükség ven e ahhoz, h elkészüljön a végső elszámolás, a könyvelő azt írta, h a főnök délután már nem lesz bent, és neki mindenképp át kell néznie, úh jövő pénteken (Ápr 4-én) fognak kifizetni.
Hú, ezen eldurrant az agyam. Egyrészt nyilvánvaló kicseszés-szaga volt az egésznek, másrészt a kedves főnök velünk ebédelt aznap, tehát bőven lett volna módja elmondani ebbéli szándékát, de persze nem tette...
Leírtam, h miért nem tartom ezt korrektnek így, amire szinte azonnal válaszolt a kedves tulaj (aki csak előbbukant rögtön), h csak nem képzelem, h kifizet, hisz még nem is járt le a műszakom, előre hogy fizessen? Délután fél 4 körül volt, tehát legalább 45 perc volt még hátra, aminek nagy volt a rizikója, hogy például nem fogom ledolgozni, vagy nem elég jól, vagy ki tudja, szóval hatalmas volt a rizikó. Netán meg is betegedhettem volna, vagy mi van, ha szabadságot veszek ki arra a 45 percre? És biztosan van még pár variáció ami bekövetkezhetett volna.
Ugyanakkor azt is megtudhattam, h amúgy is nagyon gálánsak voltak velem, hisz 4 hét felmondást kaptam, és azt is sikerült megtudnom, h a fizetésemmel is nagylelkűek voltak. Hát ezzel már nem tudtam mit kezdeni, fájdalmasan szánalmas volt az egész, én az idegtől már csak azt éreztem, hogy ekkora f**al életemben nem találkoztam, és bár teljesen jogtalan amit tesz, forduljon fel, sose lássam többet, de nem válaszoltam neki.

A normális főnökömnek elmondtam, h mennyire nem értem ezt az egészet, ő nem győzött elnézést kérni, és biztosított, h amilyen hamar tudnak kifizetnek, de egyelőre ő sem tud mit tenni. Beszégettem vele egy jót a végén, Ő volt az egyetlen normális köztük, szegény visz is a hátán ezer dolgot, sajnáltam sokszor és igyekeztem segíteni őt, amiben csak tudtam.

Ezek a dolgok nagyon nem hiányoznak itthon.
Lehet, h nincs most munkám, de ilyen szituációk sincsenek, és nem packázik velem egy kis köcsög, akinek pénze ugyan van, de attól még nem lesz mnedzser. 

Remélem, hogy ez csak egy fejezet volt az élet iskolája tankönyvből, h lássam, tapasztaljam meg ezt is, és lapzhatok a következő pozitívabbra.

party-zona

A gyerek tükör. Visszavonhatatlanul követhető az idő múlása azzal, ahogyan nőnek, fejlódnek, okosodnak. Ijesztő és örömteli momentuma az életnek az ő szemüvegükön keresztül látni a világot, és magunkra ismerni benne, mert visszaadja a szavaidat, a gesztusaidat, mindent, amit vagy tudatosan, vagy spontán módon adtunk át neki.
Számomra a gyerek növekedésének egyik fontos mérföldköve volt az a pillanat, amikor megkapta az első szülinapi partira szóló meghívóját...

Innentől már valaki, aki tartozik valahová a családon kívül is. Szocializálódott, társaságba "jár". Biztosan hülyeség ez egy kicsit, de megérintett a pillanat, amikor kezembe vettem a kék boritíékot, amiben ott volt a meghívó Bencének címezve.
Itt a childcare-ben a kommunikáció alapja a folyosó falán található nagy üzenőfal, ami tulajdonképpen egy nagy textil sok-sok zsebbel, és azon a gyerekek neve. Ebbe rakják a számlát, az üzeneteket, a hírlevelet, minden ilyesmit. Ha megyünk a gyerkócért csak csekkolom a rekeszt, és kiszedem ami benne van. Ebbe raktunk Beni barátainak apró karácsonyi ajándékot és képeslapot és kaptunk tőlük viszont. Ebbe rakják az anyuák a szülinapi meghívókat is, mert így a legegyszerűbb kommunikálni :)

Két nap különbséggel landolt két meghívó is, micsoda népszerű gyerekem van :)) Mindkettő szülinapos, és az ünnepeltek 3. szülinapjára szólt. Most vasárnap volt az első, két hétre rá vasárnap lesz a máspdik.

Azt tudni kell, h itt a szülinapi partizásnak nagy hagyománya van, ha szerveznek ilyet, akkor megadják a módját. Majdnem minden áruháznak van ilyen részlege, ahol parti kellékek kaphatók, és ez nem pusztán néhány lufi, hanem "komoly" kelléktár. Tematikusan (fiúk és lányok ideáihoz igazított mesefigurák) dekorált papírtányér, pohár, szalvéta, csákó a fejre és ezernyi Bocsánat a kifejezésért, de bizbasz. Vagy otthon tartják, mint ez az első volt, vagy valahol külső helyszínen, ami a McDonalds-tól a játszóházon át a parkig bármi lehet. (6-án egy mekis rendezésú lesz).
A nagyobbak esetén általában valamilyen téma köré alakítják az egész partit, vagyis kalózos, vagy tündéres, vagy hallottam már Egyiptomos -piramisos tematikáról is, és akkor minden ahhoz van igazítva, a ruhák, a dekoráció, a torta, stb.

Az biztos, h nagy durranás a szülinap, nem aprózzák el, bár nekem ez egy 3 évesnél még nem törvényszerű, h ekkora felvonulást csapjunk.:)

A parti nagyjából úgy zajlik, mint megszokhattuk, ami itt eltérő az otthoni szokásokhoz képet, h van party-bag, ami a meghívott vendégek számára készített kis ajándékcsomag, és a parti végén szokták odaadni búcsúzáskor. Így nem csak az ünnepelt kap ajándékot :) Ebben apró kis játékok édesség van általában.

Szóval vasárnap megérkeztünk szépen, tök ismeretlen család, sebaj, hátha ott lesznek Beni barátai is... Hát nem voltak, ez hamar kiderült, így számára sem volt kapaszkodó az első percekre... ahogy nekem sem, de nagylány vagyok, meg kelltt oldani a dolgot. Mondtam, h kik vagyunk (fogalmam sem volt, h a konyhában csevegő társaságban ki volt az ünnepelt anyukája, és kik a többiek) és mosolyogtunk egymásra szépen.
Az udvaron volt ugráló, meg trambulin, buborékfújó, stb, és már jónéhány gyerek, plusz a szüleik, némelyiknek apa+anya is, úh már volt társaság szép számmal.
Lassan a Muki is feloldódott, és bitrokba vette auz udvari játékokat, majd a bentieket is:)

 

ez egy dinnye volt belül :)

Alapvetően jól telt a buli, beszélgettem pár anyukával, bár voltak akik abszolút nem nyitottak, hát ilyen is van, sebaj :)

Nem volt igazán jó idő, kicsit esőre is állt, hűvöske is volt, de a gyerekeknek szánt gyümölcslevet irgalmatlan mennyiségű jégből kellett kihalásznom. Na ettől kész voltam, h a fagyos levet igya a Muki.. de a többiek még  apohárba is raktak jeget... Hááát nem tudom :)

Beni nem evett semmi, neki a színes cukorral szórt kenyér nemigen jön be, még e tekintetben magyaros vizeken evez, egyedül a dinnyét ette, azok szép kis formákra voltak faragva, és épp falatnyi méretűek voltak, :)

Ajándékozás tekintetében bajban voltam, h itt mi szokás, úh előtte körbekérdeztem. Játékot javasoltak általában, de tudom, h Beni is bizonyos dolgokat szeretm másokat meg nem annyira, úh könyvet választottam inkább. Ill többet is, és azt vittünk.

Ha már ajándék, hát az biztos, h ez a kisgyerek vasárnap 20 gyereknek elegendő cuccot kapott... Már nézni is rossz volt, de komolyan, fogalma sem volt, h melyikhez nyúljon, felét nem is látta. Elképesztő túlzásba estek e téren a családtagok, szerintem. Mondom úgy, h én is szívesen ajándékozok több dolgot, na de ez messze túlment minden határon.

Találkoztam egy nénivel (nem tudom, h ő kije volt az ünnepeltnek), aki viszont Román származású volt, úh nagyon jól elbeszélgettünk, ugyan angolul, mert bár tudott magyarul, de már inkább csak érti, nem beszéli. Új-Zélandról költöztek ide, előtte ott éltek 10 évig, úh vevő volt  a tippjeimre hol tud magyaros fűszereket venni :))) hihihi

spontán piknik

A happiness medrébe terelt csütörtök méltó zárása volt egy kis tengerparti piknik.
Én már napközben arról ábrándoztam, h ha csodás 30+-os hőmérsékletünk van, akkor menjünk le  a partra, sétáljunk, bicajozzunk, vagy csak ássunk nagy gödröt a homokba.

Így is lett, előtte elkanyarodtunk a gyors vacsora-megoldást kínáló sárga kapus étteremlánc egyik egységébe, h magunkhoz vegyünk egy adag happy mealt (és még pár nem happy, de kaját :)), hogy majd azokat a vizet bámulva tölthessük magunkb, és élvezzük a naplementét.

Így is lett, leültünk a padra falatozni, és olyan végtelenül jó volt, hogy el sem tudom mondani...

 Aztán kicsit üldögéltünk, Beni a mellettünk lévő pálmafára igyekezett (volna) felmászni, ami eléggé kemény diónak tűnt. Nem egy klasszikus fa ágakkal, de küzdtt azért a csöpp.

Egy pár topgott a közelben pici babával, fotózgatták a mamát a gyerekkel, Laca még meg is jegyezte, h pici az a baba jobban kellene még tartani a fejét.. kicsit tovább mókáztunk, látom a másik családból anyuka nagyon néz felénk..
kisvártatva odaköszön magyarul...
Na szép, (ekkor csak reméltem, h a baba fejtartására vonatkozó javaslattétel nem hallatszott odáig), micsoda véletlenek vannak. Rég botlottunk már ismeretlen magyarokba. Zsuzsi és Feri voltak Danival, aki január 1-jén született, második újévi babként :))

Kicsit társalogtunk, aztán ők mentek haza a picivel, mi meg a partra.

Nagyon jó idő volt, semmi szél, csak leheveredtünk, és jókat szórakoztunk olykor csak a látnivalókon, ugyanis egyszercsak megjelent egy nő Marilyn Monroe stílusú ruhában, zöld alapon nagy fehér pöttyökkel, full 50-60-as évek kinézettel (haj, kiegészítők, minden). Mindehhez mondjuk az volt igazán vicces, h volt vagy 90-100 kilo, szóval a loknis szoknya igazán jól mutaott rajta. Követte őt az ázsiai fejű nagy pocakos dagadt fotós (legalábbis ő fotózta), és nekiálltak mellettünk "sztárfotókat" készíteni a macáról. Nagyon viccesek voltak, a nő magabiztossága irigylésre méltó volt :))

 Aztán lement a nap, és hazaindultunk...Nagyon jó kis este volt :))

International Day of Happiness is today

Valószínűleg az év majd' minden napjára jut valamiünnepelni vagy megemlékeznivaló, amit az adott napra kiáltanak ki. Ezek néha nagyon is fontos és hasznos dolgok, mert lehet, hogy annyira hétköznapiak, hogy simán elmegyünk mellettük anélkül, hogy picit is gondolnánk rá. Aztán ha csak egy napra is reflektorfénybe kerülnek, akkor máris több az esélye, hogy odafordítjuk a fejünket és talán teszünk valamit az adott dologért.

Ma reggel hallottam a rádióban, hogy ma van a boldogság világnapja. A kezdeményezés az USA-ból ered és még csak két éve indul, de ettől még tessék ma nagyon pozitívnak lenni, mosolyogni sokat, megtalálni az örömöt a legjelentéktelenebbnek tűnő apróságban is. Ez útravalónak talán épp elég.
Aztán ha netán kitart tovább is, az csak hab a tortán mindenki számára :)

Alapvetően ilyen beállítottságúnak tartom magam, bár kétségtelenül vannak dolgok, helyzetek, amik ki tudnak ebből billenteni. Senkinek sem fenékig tejfel az élete minden időpillanatban, de az nagyon jó dolog, ha minden nap tudunk örülni valaminek...

Nekem a napsütés nagyon könnyen előidéz ilyesmit, vagy egy jó zene a rádióban, egy kedves mosoly, egy nem várt előzékenység, egy kedves komment itt "vadidegenektől", és hát persze a család adta öröm. Amikor úgy döntöttünk, hogy akkor most nézzük meg magunkat külföldön is, nem titkolt vágyunk volt szakítani azzal a szemléletmóddal, hogy az anyagiak körül forogjon minden, és az örömforrást csak valami pénzzel kapcsolatos dolog táplálhassa. Nem fogom most álszenten azt állítani, hogy a pénz már egyáltalán nem fontos az életünkben, de hogy a top 3-ból rég kiesett, az biztos. Nyilván nagyon sok mindenhez elengedhetetlen, és mi is álmodozunk lottónyereményről (de én például nem egy nagy házat vagy autót vízionálok mellé, hanem azonnal utazást :)), szóval ez az értékrendbeli elmozdulás megtörtént.

Azt is tudom magamról, hogy az örülni képtelen (vagy azzal ellentétes) személyiségeket nehezen (alig) viselem. A mindig negatív, kötözködő, folyton erőt fitogtató mindenben szálkát kereső embereket. Ismerek néhány ilyet...

Szóval örömre fel mindenki :))

Légy Te az okozója valaki
mosolyának ma

..és persze a számunkra ki nem fogyó örömforrás, őkelme :)))

az utoló napok sava

Az álláskeresésről egyelőre babonából nem szeretnék részletekbe menően írni. Ha majd lezárul, akkor sztorizok róla, lesz mit :)). Röviden csak annyit, hogy biztosan számít a helyi tapasztalat, mert érdeklődés érezhetően nagyobb van, hogy melyikből és mikor lesz állás, az még  a jövő zenéje.Sajnos a gyorsnak szánt kiválasztási folyamatok is heteket ölelnek fel ha van legalább 2-3 forduló. Bízom benne, hogy lesz majd miről írnom :)

Jövő pénteken vagyok a jelenlegi helyemen utoljára, szerencsére tudok innen interjúkra menni, vagy előbb megyek el, vagy később jövök, nem kell minden egyes alkalommal egy teljes napot kivennem.Ez jó.

Ugyanakkor ha a szívemre teszem a kezem, annak nagyon örülök, h a háromból ugyan csak egyetlen, de annál nagyobb paraszt főnökömet már csak napokig kell elviselni. Mostanság egészen jól tartotta magát, tényleg nem tudom mi mozgatja nála a bunkósági fokozatokat, mert a nulla és az über paraszt között tud hullámozni.

Az új tulaj rendbe akarja szedni a weboldalunkat, mert elavult, semmitmondó és nem bszédes a tartalma. Ok, tök jó ötlet. Tekintve hogy nagyon specifikus termékekkel/szoftverekkel dolgoznak a mérnökök, nyilván az ő bevonásukkal lehet jó leírásokat csinálni. Megkapta mindenki a feladatát, hogy készítsen leírásokat ilyen-olyan szempontok szerint, most a részletekbe nem mennék bele. Enyém a marketing rész, vagyis azokat a dolgokat összefofni egy-egy termék/szolgáltatás esetén, ami próbálja az ügyfél értésére adni, hogy milyen helyzetekben lehet rá szüksége, vagy mik a kézzelfogható előnyoök, ha ezek valamelyikét használja.
Ilyesfajta dolgokat csak akkor tudok egy termék mellé csapni, ha megkapom a műszaki specifikációját, vagy valami alap leírást legalább.

Tegnap egy ilyen miatt körbeírtam a fiúknak, h ehhez és ehhez a szoftverhez kellene nekem a műszaki háttér, h  a magam dolgát csinálhassam vele.
Erre ez a bárdolatlan tuskó a következő választ írta rá:
I’m writing a white paper about how Maximo can integrate with OSI-Pi, I really think you doing the same thing is a complete waste of time unless you know more about Maximo or Pi than us.
(nyers fordításban annyi, h ő éppen a termékről ír, és mivel ő úgy gondolja, h én pontosan ugyanezt teszem épp, ezért nyilvánvalóan csak az időmet vesztegetem vele, hacsak nem gondolom azt, hogy én többet tudok róla, mint ők.)

Elszállt az agyam ettől a néhény sortól, és szívem szerint elküldtem volna oda, ahová gondolom, de a neveltetésem és az intelligenciám arra predesztinált, hogy ne vegyem fel a kesztyűt, mert fölösleges volna. Másrészt azonnal lecsapott erre a válaszra az új főnök is (mert persze őt is rárakta a barom a válaszára), és nyilvánvalóan rendre intette, hogy nem ugyanazt csináljuk, csak a téma azonos, de különféle megközelítésből más-más hozzáadott érték amit produkálunk.

Nem tudom mikor és milyen munkát találok majd, de néma imát rebegtem el magamban tegnap délután újfent, hogy ettől az embertől megszabadulhatok. Nyilván az ő nyomora, hogy ilyen, de hazudnék, ha azt állítanám, h lepereg rólam. Akkor most le sem írtam volna...

Keddenként jön az irodába a vizes cég, aki a palackiokat cseréli (olyan mint otthon  a clearwater) a nagy 15 literes ballonokkal. Nem fogy olyan gyorsan a víz, h hetente kéne cserélni, ezért már megállapodtam velük, h kéthetente is elég lesz, nekem ugye többek között az a dolgom, h biztosítasam az iroda számára, h gördülékenyen menjenek ezek a dolgok is.
Mr Paraszt persze magáénak érezte a feladatot, h  avizes emberr munkáját is lekövesse, és azt mondta neki, hogy szerinte elég volna kéthetente jönni. Erre persze jött a válasz, hogy igen, tudja, velem már megbeszélte korábban, és már így jár.
Nagy hallgatás volt  a válasz csupán, mert arra már nem marad ilyenkor muníció, hogy annyit mondana, ja ok tok jó, akkor egyre gondoltunk, vagy valami POZITÍV apróságra.

egy királynő látogatása

Ausztrália kicsit vicces a tekintetben, ahogyan az államaiban szóródnak az ünnepek. Értem ez alatt, hogy például a munka ünnepe, (ami Magyarországon ugye május 1-je), az itt Dél-Ausztráliában például októberben van, de a szomszédos Nyugat-Ausztráliában Márciusban. A Királynő születésnapjáról nem is beszélve, ami valószínűleg bizonyíthatóan egy adott napra esik, mint általában mindenkié, mégis itt azt is eltérő időpontokban ünneplik államonként. Sebaj :)

Fentiekből adódóan Március 10-én, vagyis most hétfőn munkaszüneti nap volt számos államban, de nem mindegyikben, és hol mit ünepeltek. Perth-ben a munka ünnepe volt, ahogy említettem, nálunk lóverseny miatt volt szabadnap, Melbourne-ben meg megint másért. Sydney-ben meg dolgoztak...

Szeretjük a hosszú hétvégéket, egy plusz nap csupán, mégis olyan sokkal hosszabnak tűnik így a pihenő.
Belefért egy újabb Gorge parkos kengurus kirándulás is, de arról má sokszor írtam.
Hétfőn Adelaide előkelő vendéget fogadhatott, a HMS QM2 járt itt. Vagyis Őfelsége Queen Mary 2 a brutálisan nagy óceánjáró. Nem mindennapi látványosság közelről megszemlélni egy ekkora hajót, úgyhogy mi sem akartunk kimaradni belőle.

Persze beszélhetünk róla, fotózhatjuk minden irányból, sajnos egyik sem képes visszaadni az az élményt, amit a látványa a valóságban nyújt.
Látjuk a leírt adatokat, h ennyi és ennyi méter hosszú (cca 380) , ennyi utas fér el rajta (4000) stb, és ugyan értjük ezeket a számokat, de olyan nehéz egy hajóra pl átültetni mindezt.

Legalábbis magamból kiindulva. Tudom magamról, h az űrkutatásokról szóló információk is számomra ezért olyan kevéssé izgalmasak, mert nem képes az agyam kézzelfogható léptékek szerint kezelni a fényévet, meg a milliónyo kilométereket, meg a hangsebességet. Külön-külön értem én, és mégsem :))

Na ez  ahajó is kicsit ilyen volt, akkor tapasztaltuk meg a méreteit, amikor percekig csak mentünk-mentünk mellette, és még mindig nem jártunk sehol :))

Az volt a legviccesebb, hogy annyit tudtunk, h Outer Harbour-ban áll (külső kikötő), de hogy ott pontosan hol, azt nem. Nagy kikötőlátogatásokat nemigen tettünk eddig, úh tapasztalatlanul vágtunk neki a vizitnek. Mondtuk is a kocsiban, h csak megtaláljuk, biztos mennek oda mások is. Erre Laca mondta, h meg aztán akkora hajó, h bizonyára észre fogjuk venni....:)))
Alighogy ezt komondta, a kocsiból ez a látvány tárult elénk, tényleg könnyen észre lehetett venni :))

Ezek már kicsit közelebbről:

Terveink szerint a kihajózást is meg akartuk nézni, ami este 6-kor volt, de sajnos azt keresztülhúzta egy munka. Épp nagyban nézegettük a hajót, amikor Laca telefonja csipogott, sms a főnökétől, h ugye nem felejti el, h hatkor számhordozása lesz egy ügyfélnek...
Dehogynem felejtette volna el...
Gyors iramban kocsiba be, és irány haza.18.02-kor toppantunk be, épp időben...

Ha eszében ven a munka, el sem mentünk volna, tudva, h neccesen fér bele az időbe, úh végülis jól sült el a dolog, mert láthattuk Queen Mary 2-t, aki legközelebb csak jövőre lesz itt újra.

munka mizéria

Még mindig tartogat meglepetéseket Ausztrália, nem hagy hátradőlni, és "semmittenni" csak úgy. A viszonylag beszédes februárt követően hallgattam kicsit, ami a bloggerek életében általában két okra vezethető vissza.
a) nincs internet elérésük
b) történt valami, de azt először magukban akarják helyre rakni, és csak azután közzétenni
c) vagy bármi más (jó, ez már három ok)

Nálam a b) eset okozott szünetet. Írtam már arról, hogy eladták a céget pár hete a tulajdonosok, illetve többségbe került az újonnan bevett tag, így ő lett a főnök igazán. Az arc nem új, eddig az ő cége csinálta a könyvelési dolgokat, és olykor-olykor az üzletfejlesztésbe is beleszólt már, vagy tett javaslatokat.
Egy pénteki közös ebédelés során bökték ki az igazgatók, h változások lesznek, eladták a céget, és h ettől milyen fejlődéseket remélnek.
Az igazat megvallva ahhoz ekég rutinos vagyok már, hogy lássam mivel szokott járni egy ilyen dolog, legalábbis magyar viszonylatban mit hozna. Sokat nem tévedtem a megérzéseimet tekintve, ebből a szempontból az ausztrál-mód sem olyan eltérő. Mindegy, bejelentés megvolt, ment minden tovább az addigiak szerint. 2 hétig. Addigra már kezdtem hiáyolni azt, hogy mondják már mi lesz, kinek riportolok, hogyan változnak a folyamatok, változik  e a munkáltatóm, a szerződésem, ilyenek. Nem kellett soakt várnom, h választ kapjak a csak magamban vázolt kérdésekre, mert meghívót kaptam admin megbeszélés címszóval egy péntek délutánra. Ez a sokat sejtető semmi volt, ami számomra azonnal két dolgot jelentett,
a) kirúgnak
b) tényleg átbeszéljük a hogyan továbbot
A vicces az volt az egészben, hogy az új főnök majdnem egész nap a mi irodánkban volt, mindenki csinálta a dolgát, közös ebéd, a majom végtelen sok sztorija amiben fényezte önnön tehetségét, humorát és egyáltalán brilliáns személyét, Istenem, mennyire mindegy, hogy a világ melyik pontján ér ilyen helyzet, ha új vezető érkezik, mindig vannak olyanok, akik önmagukból kifordulva próbálnak csontig benyalni azonnal... Na mindegy kedvenc legparasztabb főnököm ezt a formát szépen hozta...

Új főnök 3 előtt elment, és még az ajtóból mondta mosolyogva, h hamarosan találkozunk, ugye?
Végig hintázott az agyam a két eshetőség között hol egyik, hol a másik javára.
Aztán délután átautóztam az ő irodájukba, h kiderüljön végre mi is lesz. Nem tartott sokáig a találkozó, köszönés, két rövid mondat a közös ebédről, majd papír elővesz, amin ott áll, hogy köszönök szépen, ennyi volt.
Hazudnék, ha azt mondanám, h meglepett nagyon, hisz esélyes volt ez a verzió, mélyen belül tudtam, h jobban is, mint a másik.
Maradva a belső gondolatoknál igazából jobb is, hogy így történt, mert hónapok óta tartó semmittevésnek vet véget.  A cég dolgai nem állnak jól, nagyon jó ügyfelei voltak, de nincsenek új megrendelések. Nincs igazi Manager a cégben, aki vinné előre. Nem láttam business case-eket, olyan csináljuk, és majd lesz valami elven megy minden. Csoda, h eddig is ilyen szinten muzsikált. Rég nem éreztem már jól magam, de igazából úgy gondoltam, h egy évig megpróbálom kihúzni, met hátha az jobban mutat a cv-ben, h ennyi után váltok. Egy-két nagyon testhezálló munkára beadtam páylázatot közben is, de nem pörögtem ezen fenti ok miatt.
Most megoldódni látszik ez a dilemma, ez a fejezet itt most véget fog érni, és lehet új vizekre evezni.

Azzal, hogy feb végén megkaptam a paíromat azon a bizonyos meeting-en, még nem ért véget a történet. Ott és akkor egy hét felmondási idő állt  a paíromon, amit le is kell dolgoznom, és utána vége. Nyilván szarul esett a dolog akkor is, ha leépítettek, és a munkámat méltatták, és hangsúlyozták, h nem rólam szól. és akkor is, ha a szívem mélyén tudtam, ez várható, és bizonyára majd jön valami jobb ehelyett. Heni barátnőmet nem hagyta nyugodni az egy hét ténye, nagyon karcsúnak tűnt az, úh megnézte Ő is, mi is a szerződésemet, és abban persze nem is az állt.

Következő hétfőn írtam is egy visszafogott levelet az új főnöknek arról az ellentmondésról, amit látok az általa adott egy hét, és a szerződésemben foglalt egy hónap között.

Meglepő választ kaptam:
- Ő úgy tudta, h a Fair Work Act (olyan mint a munka törvénykönyve) szerint dolgoztam, és aszerint 1 hét jár, ha 1 évnél rövidebb ideje vagyok itt. ÚGY TUDTA...
Hát akkor tudtára adtam, h van egy aláírt szerződésem 1 hónapos felmondási idővel...
Válasz:: Fascinating (kb annyi, h hát ez lenyűgöző....) akkor küldjem már át az aláírt szerződésemet neki. NEM TUDOTT RÓLA, Hogy VAN NEKEM OLYAN...
Van. Abban az állt, h egy hónap a felmondás, amit vagy letöltök, vagy nem az egészet, de akkor  a fennmaradó napokat kifizetik. Nyilván ez a nem kell jönni dolog fel sem merült, viszont március 28-áig szól a felmondásom cserébe, úh a szerződés szerinti 1 hónapot kaptam. Még jó, hisz jár.

Sinám egy héttel letudték volna, ha nem nézünk utána, és nem szólok, persze ettől érezhetően "kedves" hangnembe váltott, kicsit ciki, h tőlem tudta meg a szerződésem létét és tartalmát.
Azonnal rám is osztott pár fantasztikus feladatot, azzal a megjegyzésssel, h ha már az a szerencse érte őket, hogy március végéigegyütt dolgozhatunk...
Nem esett jól, de aznapra már sok volt a hülyeségükből, hagytam a fenébe....

Annak nem örülüök, h újra munkát kell keresnem, tavalyról elég sok negatív élményem maradt, ugyanakkor mostmár van helyi tapasztalatom, vannak helyi referenciáim,  anormális főnököm abszolút támogat ebben, ő jó referenciát is fog adni. Sajnálkozott, de nincs mit tenni, ez van.

Pár napig én is sajnáltam magam, de mostmár igyekszem a jó oldalát nézni, és bízni abban, hogy találok másikat, ahol jobban ki is tudom használni a tudásom egy részét, és nem csak a fizetésért járok be...